Őrült mázli: egyedül utazott az egész repülőn!

2017.10.25. 13:27

Egy brit írónő mindössze 46 fontot, azaz 16 ezer forintot fizetett a repülőjegyéért, hogy a skóciai Glasgow-ból Krétára utazzon, ám pénzéért egyedül utazhatott a 189 személyes repülőgépen. Karon Grieve-nek a becsekkoláskor azt mondták, csak hárman lesznek a szezon végén induló gépre, de végül a másik két utas sem jelent meg.

A szerencsés utas VIP-ellátást kapott: az első sorba ülhetett a gépen, ahol nagy a lábtér, ingyen ételt szolgáltak fel neki, a pilóta pedig minden ország felett elmondta, hol repülnek éppen. A személyzet rendkívül barátságos volt vele, többször megkérdezték, szüksége van-e valamire, és mindenki a keresztnevén szólította. A végén pedig egyenesen a repülőgépről kapta meg a feladott poggyászát, így nem kellett várnia rá a csomagkiadásnál.

Visszafele persze tele volt a repülőgép azokkal az utasokkal, akik visszatértek krétai nyaralásukról. „Nem szokatlan, hogy a szezon utolsó kifelé tartó járata a normálisnál kevesebb foglalással indul" mondta a Sunnak a légitársaság szóvivője, aki kellemes időtöltést kívánt Karonnak Krétán. Az írónő egyébként egy hónapot tölt a szigeten, ahol következő regényén dolgozik, melynek címe: A kényelmes bűntény.

KAPCSOLÓDÓ CIKK