Turizmus nincs, alkudozni viszont kötelező

koszovó
Imádják az amerikaiakat
Vágólapra másolva!
Már jó ideje terveztem, hogy Koszovóba utazom, de a fiatal országnak enyhén szólva nincs túl jó híre hazánkban. Amikor lefoglaltam az oda-vissza útra szóló 6000 forintos jegyet a Wizzair Budapest-Pristina közvetlen járatára, úgy gondoltam, ennyiért a bolondnak is megéri. Ráadásul a könyökömön jön ki a klasszikus bécsi adventi kiruccanás. Nagyon jól döntöttem.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi hónapokban bejártam a Balkán legtöbb országát, ezért aztán a repülővel bő egy órányira lévő kis országot sem akartam kihagyni. A desztináció „népszerűségét” jól szemlélteti, hogy alig 40 fő váltott jegyet a repülőre, és ezek zöme is minden bizonnyal nyugatról hazatérő, albánul beszélő koszovói volt, magyar szót elvétve lehetett csak hallani.

Adem Jashari nemzetközi repülőtér Forrás: Peso

Minden taxisnak aranyfoga van

Érdemes indulás előtt előre tájékozódni az ottani körülményekről, szállásokról és árakról, mert helyben jóval nehezebb boldogulni. Készüljünk fel például, hogy még a fővárosban sem találunk turisztikai információs irodát, nemhogy a kisebb városokban. Az árak – nagy meglepetésemre – kifejezetten magasak voltak a régió többi országához képest,

nagyjából minden területen a hazai árfekvéssel kell számolnunk.

Az előre foglalt szállások korrektek, különösen, ha sikerül kifognunk angolul beszélő recepcióst. Pristinában a háromcsillagosnak feltüntetett Sara Hotelben szálltam meg, amely itthon inkább egy-két csillagosnak számítana. A hotelben és máshol is rendre azt tapasztaltam, hogy elvileg biztosított a bankkártyás fizetési lehetőség, ugyanakkor szinte sehol sem működik a terminál. Vagyis érdemes gondoskodnunk megfelelő mennyiségű euróról – ne lepődjünk meg, ez a hivatalos pénznem az országban. Sok helyen más valutákat is elfogadnak, például szerb dinárt.

Kilátás a hotelből Forrás: Peso

A helyiek nagyon barátságosak, ugyanakkor az óvatosság kötelező. Mindig alkudozásra vagy egyéb váratlan szituációra kellett számítanom tartózkodásom alatt. Alig léptem ki a repülőtérből, és máris jött az első kihívás – hogyan érjek be az onnan jó 15 km-re lévő fővárosba, Pristinába. Már évek óta nem jár tömegközlekedési eszköz a reptér és a főváros között, és az autóbérlés sem ajánlott a magyar közlekedési viszonyokon szocializálódott sofőröknek, így nem maradt más választás, mint a taxibérlés.

Az egy főre eső aranyfogak száma kevés helyen lehet magasabb, mint a pristinai reptéren várakozó taxis hiénák körében,

így már az alkudozás gondolatával kezdtem neki a kötelező megelőző árfelmérésnek.

Albán nyelvtudás hiányában, első körben angolul kíséreltem meg a kapcsolatfelvételt, ami meglepő módon gyorsan kudarcot vallott azzal, hogy szaftos 25 eurót kért volna a taxis főgóré (ő osztja el az utasokat a taxisok közé). Az internetes fórumokon általában a 10 eurós díjszabás vonatkozik a helyi utasokra, míg 15 euró a dörzsöltebb külföldi turistákra, így a 25 eurós ajánlatba nem nyugodtam bele.

Az angol után a jóval szerényebb, de annál hatásosabb szerb nyelvtudásomra támaszkodtam. Ez a fagyos szerb-koszovói kapcsolatok tükrében ugyan szerencsétlen választásnak tűnhet, de mivel a régi jugó idők örökségeként

mindenki beszél szerbül,

mégiscsak nagyobb sikert aratott. A taxisok főnöke végül beleegyezett, hogy 15 euróért (4700 Ft) elvisz a pristinai buszállomáshoz, ahonnan már csak negyedórányi sétára voltam a központban lévő hotelemtől.

A kajában nem csalódtunk

Kihasználva a sétát, gyorsan be is jártam a főváros központját. Megnéztem a Bill Clinton sugárúton emelkedő, talapzattal együtt közel hétméteres Bill Clinton-szobrot, valamint a Newborn elnevezésű remekművet. A koszovóiak imádják az amerikaiakat, az albán zászló után az amerikai zászló a második leggyakrabban látható lobogó a városban.

Imádják az amerikaiakat Forrás: Peso

Ettől eltekintve igen kevés klasszikus látványossággal büszkélkedhet Pristina – pár szépen felújított oszmánkori dzsámit és Teréz anya katedrálisát leszámítva. A katedrális egyik érdekessége, hogy az egyik rózsaablak azt a jelenetet ábrázolja, amint XVI. Benedek pápa átadja a tisztséget utódjának, Ferenc pápának.

A város két múzeuma – a nemzeti és a néprajzi – egyaránt zárva volt felújítás miatt.

A nemzeti könyvtár – a világ egyik legrondábbnak tartott középülete – úgy néz ki, mint egy vasrácsokkal körbevett húsvéti kötözött sonka.

A világ egyik legrondább épülete Forrás: Peso

Amúgy a város szürke lakóházakból, szűk, rossz állapotban lévő utcákból és utcai árusok sokaságából áll. Korábbi balkáni barangolásaim után már nem is lepett meg igazán, hogy a bazárban egymás mellett árulták a lőfegyvert, a festékes vödrökben tárolt fetasajtot, a kínai petárdát és a török bőrdzsekiket.

Hogy a standard kebab- és köfte-felhozatalon túl mélyebben megismerkedjek a helyi gasztronómiával, elmentem a Liburnia nevű étterembe.

Itt egy fokkal kifinomultabb, koszovói-albán gyökereket felmutató étlappal találkoztam.

A ritka ízletes gombalevessel és roston sült marhaszeletekkel meggyőztek, hogy a kiváló balkáni konyha is tud még meglepetéseket okozni.

A mindig finom balkáni konyha kifinomultabb változata Forrás: Peso

Nemzeti park a főváros tövében

Második nap a Germia Nemzeti Parkba látogattam el, amely nagyjából egyórányi sétára van a belvárostól. Mehetünk tömegközlekedéssel is, a 4-es busz végállamosa egy kőhajításnyira van a park bejáratától, a jegy 50 centbe kerül.

A park területén bejártam néhány uniós pénzből felújított, könnyű túraútvonalat,

és megcsodáltam a nemzeti parkból nyíló szép kilátást a városra.

A Pristinára szánt két napba az is belefért, hogy megnézzem a Gadime mellett található cseppkőbarlangot, amelyet tömegközlekedési eszközzel rendkívül körülményes megközelíteni. A Gjilan felé tartó buszra kell felszállni, és jó előre meg kell beszélni a sofőrrel, hogy tegyen ki Gadiménél.

A Germia Nemzeti Parkban már ilyen télies az idő Forrás: Peso

A taxi is megoldás lehet, ha ügyesen alkudozunk (30 eurónál már rossz szemmel néztek rám), ugyanakkor nem garancia, hogy a taxis meg is vár minket a barlangtúra után. Érdemes csak a felét kifizetni a kialkudott összegnek a megérkezéskor, a másik felét pedig Pristinában.

A barlang jól kialakított, ugyanakkor a 3 eurós belépő ellenére

nincs idegenvezetés, és minden csak albánul van kiírva.

Ne számítsunk hatalmas túrára, a barlang bejárása alig 10-15 percig tart. Gondoljuk át azt is, hogy a barlang akár zárva is lehet – nincsen se nyitvatartási idő, se pedig telefonos elérhetőség, pedig egy-két oldalon fel van tüntetve, csak épp nem működik.

Szép a barlang, de gyorsan bejárható Forrás: Peso

Gyakorlatilag nincs turizmus

A turizmus nem mindennapos jelenség Koszovóban, alig hallani idegen nyelvű párbeszédeket. A reptéren az útlevél-ellenőrzésnél is azt kérdezik, hogy munka vagy átutazás céljából érkeztünk-e, a turizmus mint opció fel sem merül.

A harmadik napon a Pristinától kétórányira fekvő Pejába (a város szerb neve Pec) látogattam el, amely Koszovó második legnagyobb városa. A város nem tett rám túl nagy benyomást – különösen Szarajevó és Plovdiv után –, de a vörös kolostor és a régi bazár miatt mindenképp érdemes volt oda utazni.

A vörös kolostort érdemes megnézni Forrás: Wikipedia/Vanjagenije

A város helyett több időt szántam az érintetlen hegyi tájra. A Rugova-kanyonhoz több túraútvonal is vezet, nem ajánlatos nagyon letérni az amúgy sem túl jól kivehető útvonalakról, mert könnyen eltévedhetünk. Pristina és Peja között reggel és este közlekedik vonat, de

jobban megéri a 20-30 percenként induló buszokat igénybe venni.

Mint a legtöbb balkán városban, itt is betértem az úton-útfélen fellelhető grilles helyek egyikébe, és kipróbáltam a helyi rakit, ezt a szőlő, birsalma, szilva, körte és még sok más gyümölcsből készülő pálinkaszerű alkoholt.

Prokletije Nemzeti Park – gyönyörű, érintetlen természet Forrás: wikipédia/Sigismund von Dobschütz

Annyi ebből a három napból is kiderült, hogy Koszovó előtt még nagyon hosszú út áll, hogy elérje Bosznia-Hercegovina vagy akár Macedónia fejlettségi-turisztikai színvonalát. Pristinában olyan régi időket idéző állapotokkal szembesültem, mint például a részleges vízkorlátozás vagy a csapvíz ihatatlansága. Ettől függetlenül kevés hely van Európában, pláne ilyen közel Magyarországhoz, ahol ennyi érintetlen tájjal találkozhatunk, és ahol a turizmus negatív hatásainak még semmi nyoma nincs. Ennek is megvannak a szépségei.