Megnéztük az ország egyik legvadregényesebb vidékét

Zempléni-hegység Kőkapu
A Kőkapu miniatűr sziklaszorosa
Vágólapra másolva!
Nem lenne könnyű dolgunk, ha fel kellene rajzolnunk Magyarország térképén egy tíz kilométernél nagyobb kört, amelyben csak erdők, magas hegyek, völgyek és maximum egy-két kis falu lehet. Sorra esnének ki a jelöltek egy-egy közeli város vagy forgalmas főútvonal miatt. Mi mégis találtunk egy ilyen helyet, ahol ráadásul az ország első erdei vasútja közlekedik. Wifi nincs, csendből és nyugalomból viszont nincs hiány.
Vágólapra másolva!

A kevés kivétel egyike a Zempléni-hegységben van, ahol az egyik, közel Budapest méretű erdőség kellős közepén jellegzetes név hívja fel magára a figyelmet: Kőkapu. Az elnevezés nem természetes sziklahidat jelöl, de van itt számos természeti és emberi alkotás, amelyért érdemes akár távolabbról is ideutazni. Nekünk szerencsénk volt, az ősz utolsó napfényes hétvégéjén jártunk erre, ráadásul a területet kezelő Északerdő Zrt. meglepetésével is találkozhattunk.

A Kőkapu miniatűr sziklaszorosa Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Horthy és Rákosi is itt vadászott

A Zemplén központi részének erdőségeit a füzéri várhoz tartozó javadalmakkal együtt 1686-ban kapta meg I. Lipót királytól Károlyi László. A terület a következő évszázadokban végig a nemesi család tulajdonában maradt.

A jól működő gazdaságban már 1888-ban – az országban elsőként – erdei vasút épült,

összekötve a Kemence-patak völgye körüli erdőket a modern pálházi fűrészüzemmel. A pálya a Kőkapu szikláitól indult, és a völgy adottságait kihasználva folyamatosan lejtett, így csak fölfelé menet volt szükség az üres teherkocsikat vontató lovakra, lefelé a fával rakott járművek gyakorlott személyzettel gurultak, akik ügyesen fékezték a szerelvényeket.

Csónakázó- és horgásztó a kastély alatt Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A vasúttal együtt épült a völgy fölötti kis sziklán a Károlyiak vadászkastélya, amelyet a svájci kastélyok ihlettek. A kastély tövében a patakot tóvá duzzasztották, majd

1902-ben továbbvezették a vasutat Rostalló felé,

méghozzá az egyetlen lehetséges módon: a kastély alá fúrt alagúton keresztül. A hely rendezettsége és érintetlensége hamar híressé tette a Kőkapu környékét. A 20. század elején az elbeszélések szerint még olyan sok vad élt az erdőben, hogy a lustább vendégek akár a kastély ablakából is vadászhattak rájuk.

Az egykori vadászkastély ma szálloda Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A hely szelleme később is a történelem viharai fölé kerekedett, a kastély sokáig megtartotta eredeti funkcióját: vadászott itt Horthy Miklós, Bethlen István, majd Rákosi Mátyás is. Az öregedő épületet végül magánbefektetők vásárolták meg.

A felújítás óta elegáns szállodaként működik

(Kőkapu Vadászkastély és Hotel), így bárki előtt nyitva áll, aki szobát bérel benne néhány éjszakára.

Nosztalgia újragondolva

Az erdei vasút története ennél kicsit fordulatosabban alakult. A szerelvények a hatvanas évektől már dízelvontatással szállították a kivágott fatörzseket, majd a kirándulókat Pálháza és Rostalló között. A vasút 1980-ban számos társával együtt bezárt, de szerencsére elkerülte a pusztulást, így tíz évvel később, a régi erdei vasutak közül elsőként újjáéledhetett, immár csakis személyszállítás céljára.

November talán utolsó napfényes szombatján különleges járat érkezett Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Az egyre nagyobb érdeklődés hatására rövidesen a munka nélkül maradt teherkocsik nagy részét is nyitott személykocsivá építették át, és a következő 27 évben már ma is ismert formájában, Pálházi Erdei Vasút néven szolgálja a kirándulókat.

Időnként fotózással egybekötött nosztalgiajáratokat indítanak,

ilyenkor a vonat megáll a vonal jellegzetes pontjain, hogy az utasok megörökíthessék a látványt.

Bár a legtöbb esetben ezek a különjáratok az egykori személyszállító vonatokat idézik, Pálházán gondos karbantartás mellett a mai napig azok a hatvanéves járművek közlekednek, amelyek annak idején a lóvontatást felváltották. A novemberi tájba valami különlegesebb kellett, a lehetőség pedig ott parkolt a pálházi tehervágány végén.

Megállunk egy fotó erejéig Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

A vasút munkatársai két öreg rönkszállító kocsit állítottak a szerelvénybe. Ezek a járművek persze nem teljesen elfeledettek, hiszen a jól rakodható teherkocsiknak a pályán végzett munkáknál is rendszeresen hasznát veszik, farönkökből viszont valószínűleg hosszú évtizedek óta nem láttak egy-kettőnél többet a hátukon.

Bár a vasút áprilisig téli álmot alszik,

aki nagyobb társasággal érkezne, bármikor kérhet magának hasonló különvonatot,

természetesen csak személykocsikkal is. A Kőkapu egyébként Kishután keresztül a szálloda vendégei részére közúton is megközelíthető.

Kőkapui csendélet bújócskázó teliholddal Forrás: Turista Magazin archív/Gulyás Attila

Aki túrázni szeretne, Kishutáról könnyen, Rostallóról pedig némi hegymászással elérheti az országos kéktúra útvonalát. A Kőkapu vadászkastélyban többek között horgászási lehetőség és remek étterem várja a vendégeket. Hiány egyedül térerőből és wifiből van, de aki sikerrel akklimatizálódik az itteni környezethez, alighanem ezeket fogja utoljára hiányolni.

Forrás: Turista Magazin