Hihetetlen, mit találtak a biztonságiak a bőröndben

repülőtéri csomagellenőrzés
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A fiatal amerikai pár (mindketten 21 évesek) Pennsylvaniából repült hazafelé, Floridába, amikor a bőröndjük fennakadt az ellenőrzésen. A biztonságiak ugyanis egy hathónapos kiscicát találtak a cipők és a ruhák között – élelem és víz nélkül.
Vágólapra másolva!

A biztonsági szolgálat vezetője, Ian Bogle diplomatikusan úgy fogalmazott, hogy az utasok „rossz döntést hoztak, hiszen a repülőkön szabályozott módon minden lehetőség adott a háziállatok szállítására.”

A kép illusztráció Forrás: Flickr/Blog Tyrant

A fiatal párt az Erie repülőtéren hallgatták ki, majd feljelentést tettek ellenük állatkínzás miatt. A Slim nevű kiscica egy pennsylvaniai állatmenhelyre került.