Elhagytam az útlevelem az észak-koreai határon

Este furcsa, kivilágított figurák is láthatóak

Nem tartozik a legfelkapottabb úti célok közé, de a téli olimpia révén most nagyobb figyelem vetül rá. Még sosem jártam ennyire kétarcú helyen, összességében mégis kellemes meglepetést okozott a metropolisz. Megcsodáltam a palotákat, beleszerettem a bibimbapba, és átkukucskáltam Észak-Koreába. Dél-Korea fővárosában, Szöulban jártunk.

A cukiság volt az első dolog, amit megtanultam Koreáról. Tizenöt évesen szereztem két koreai levelező barátot, akik cuki papírra írt, cuki matricákkal teleragasztott leveleket küldtek, amelyekhez édes kis tollakat mellékeltek ajándékba. Aztán 18 évesen egy hús-vér koreait is megismertem, ő volt az első couchsurfinges, aki nálunk lakott, és nagyon kedvesnek bizonyult. Amikor aztán Szöulban az első napon a piros lámpánál várakoztam, egy jól öltözött, aktatáskás férfi hatalmasat csulázott elém a járdára. Ennyit a cukiságról.

Életkép a központi pályaudvar mellett - ez is Szöul Forrás: Gaál Csaba

A bibimbap isteni

Ezek persze csak kulturális különbségek, de rányomják bélyegüket az összképre. A kézzel való orrfújást, majd a kéz lerázását sem bírtam megszokni, mondjuk erre kint azt mondták,

szerintük meg az gusztustalan, hogy mi a zsebünkben hurcibáljuk a taknyos zsepiket.

A kezet is csak itthon illik a szánk elé tenni tüsszentésnél és köhögésnél, evés közben pedig mintha kötelező lenne csámcsogni. Persze sikerült cuki helyiekkel is találkoznom, viszont nagyon kevesen beszéltek angolul.

A város maga nagyon kétarcú. Egyrészt nagyon modern, mindenhol van wifi, a metróban az emberek 95 százaléka filmet néz a tenyérméretű mobilján, van egy rakat felhőkarcoló, az aluljáróban mindenfélét vetítenek, és még egy halom okos vécét is találtam. Másrészt egy-egy üvegpalota mellett dzsuvás, szűk sikátorokat találni, és a hátsó ablakokon belátni pár étterem konyhájába, ami nem mindig hozza meg az étvágyat.

Szöulban modern és régi épületek váltják egymást Forrás: Gaál Csaba

Pedig a koreai ételek isteniek. Kedvenc savanyúságuk, a kimcsi nem nagy szám, de a bibimbapot akár minden héten tudnám enni. Ezt a tálat még forrón hozzák ki, az összetevők: rizs, kis húsdarabok, rengeteg zöldség és chilis szósz. A tojást sok helyen magunk ütjük bele nyersen, a forró tálban pedig megsül a rizzsel együtt. Jó élmény volt, hogy amikor viszonylag jó áron kértem egy adag ételt,

mindig legalább hattányérnyi ételt kaptam.

A rizst pedig a legtöbb helyen ingyen újratöltik. A hússütögetésnek is hatalmas a hagyománya, ilyenkor a vendég elé leteszik a grillt és a nyers húsokat, aztán sütögethet kedvére.

Így sütögettük magunknak a húst az utcán Forrás: Darányi Lea

Sajnos nem érdekelnek különösebben a sminkek, pedig Koreában elképesztően sokféle létezik, a lányok imádják kikenni magukat. Viszont a Myeongdong vásárlóutcán remekül szórakoztam. A márkás dolgok nem olcsóbbak, mint itthon, ám

egy csomó replikát lehet kapni kedvező áron,

délutántól pedig az árucikkek helyett a street foodra helyeződik a hangsúly. Azért én sem jöttem el üres kézzel, a könyvesboltok szuper papírírószereket rejtenek, itt vettem útlevéltokot meg pár aranyos füzetet és hasznavehetetlen matricát.

Éjszaka bátrabbak

Ha valaki hozzám hasonlóan először jár Ázsiában, a városban fellelhető jellegzetes, látványos paloták jó pár napra való programot kínálnak. A Szedzsong út végén álló Kjongbokkung például kifejezetten impozáns, és az épület előtt zajló őrségváltás is érdekes látnivaló. Ami engem illet, elég hamar ráuntam a palotákra, hiszen nyugati szemmel tök egyformának tűntek.

A legtöbb nevezetesség ilyen palotát takar Forrás: Darányi Lea

Betértem egy buddhista templomba is, ami nagyon érdekes élmény volt, mivel épp hason feküdtek a hívek. Mi is csatlakoztunk hozzájuk, bár fogalmunk sem volt, mit csinálunk. Ahogy este a Gvanjang piacon sem, ahol sült bogarat kóstoltam. Nem ajánlom senkinek az élményt. Egy másik napon

felkerestem a pár évvel ezelőtti nagy sláger, a Gangnam Style névadó kerületét.

Gangnam Szöul üzleti negyede, felhőkarcolók, irodák, éttermek, klubok és bárok sorakoznak egymás mellett, és meglehetősen magas az egy négyzetméterre jutó gazdagok száma.

Őrségváltás a Kjongbokkung előtt Forrás: Darányi Lea

De az éjszakai életben nem csak Gangnam stílusban lehet nyomulni. Szöul soha nem alszik, ami számomra egészen újszerű volt. Ha az ember egy liter tejet akar venni éjjeli háromkor, semmi akadálya. Valami mindig nyitva van. Éjszaka az utcákon a semmiből kis fabódék jelennek meg, ahol enni és inni lehet, fogyasztásunkért pedig

a legrozogább bodegában is fizethetünk kártyával.

Feltűnt, hogy ha éjszaka kérek útbaigazítást, több sikerrel járok. Az egyébként félénk koreaiak ilyenkor sokkal bátrabbak lesznek.

Este furcsa, kivilágított figurák is láthatóak Forrás: Darányi Lea

Szöul metrórendszere szuper, de mintha az észak-koreai támadástól való félelem alakította volna ilyenre. Tulajdonképpen egy egész föld alatti várost hoztak létre, a metrók behálóznak mindent, és sok kilométert lehet gyalogolni odalent, mozgó járdákon. Ráadásul üzletek, éttermek, és még fodrász szalonok is vannak a föld alatt, a kihelyezett képernyőkön pedig folyamatosan tudtunkra adják, mi a teendő egy esetleges katonai támadás esetén.

Átkukucskáltam Észak-Koreába

Ha már Észak-Korea, nem hagyhattam ki a város egyik legizgalmasabbnak ígérkező programját, a DMZ túrát, amelyről kiderült, hogy elég nagy turistacsapda. Buszokkal vittek fel minket a határ demilitarizált zónájához, ahol

érdekes dolgokat tudtunk meg a két ország történelméről,

majd sétálhattunk pár száz métert az egyik alagútban. Ezt az északiak azzal a céllal építették, hogy könnyebb legyen Szöult megsemmisíteni. Elég szűkös a hely benne, de legalább azt éreztem, hogy na, most aztán izgi dolgot csinálunk. A demarkációs vonalon pár másodpercig átpillantottunk egy betonba vágott lyukon, majd caplathattunk felfelé.

Mindenhol kérik az útlevelet a határnál, nagy a biztonsági készültség Forrás: Darányi Lea

Tiszta volt az ég, úgyhogy átláttunk Észak-Koreába, de persze nem volt túl izgalmas a látvány. Mindenesetre hálát adtunk az égnek, hogy nem ott kell laknunk, majd elmentünk szuvenírre vadászni. Egy Kim Dzsongun képével ellátott észak-koreai papírpénzt vettem, amely egyrészt túlárazott volt, másrészt valószínűleg hamis.

Mindenestre boldogan ültem vissza a buszra, amely pár kilométer után megállt. Bemondták, hogy találtak az alagútnál egy útlevelet, mindenki ellenőrizze a sajátját.

Ki az a hülye, aki Észak-Korea határánál hagyja el az útlevelét?

– jutott eszembe. Kis kutatás után kiderült, hogy én vagyok az. Vörös fejjel vallottam színt, majd az egész busz visszament, hogy mégse ragadjak Koreában. Szóval a túra érdekes volt, de nem ismételném meg.

Fotózkodás egy dél-koreai katonával, a háttérben Észak-Koreát kukkolják a turisták Forrás: Gaál Csaba

Az utolsó napokon már csak sétálgattunk. Felfedeztem a város legtradicionálisabb kerületét, a Bukchon hanok negyedet. Ez a rész nagyon tetszett, ahogy a 88-as olimpia helyszíne is. Sportrajongóként

nagy élmény volt az olimpiai létesítmények között sétálgatni.

Még ettem egy utolsó bibimbapot, vettem egy cuki utazónaplót, aztán ideje volt búcsút venni a várostól.

Bár Korea nem lett a szívem csücske, örülök, hogy megismerhettem egy egészen más kultúrát, és szerezhettem egy csomó új barátot. Na és persze az elkövetkezendő húsz évben nem lesz szükségem se füzetre, se matricára. Szívesen felfedezném Korea vidéki részét is, bár annyi jót hallottam Japánról, hogy valószínűleg az lesz a következő ázsiai úti célom.