Ismét törölte több budapesti járatát az Air France

Air France Airbus A340
Vágólapra másolva!
A dolgozók tovább sztrájkolnak.
Vágólapra másolva!

A Budapest Airport honlapjának tájékoztatása szerint az Air France hétfőn egy induló és két érkező járatát nem közlekedteti. Kimarad a menetrend szerint 17.20-kor és a 22.55-kor Párizsból érkező, valamint a 18.15-kor Párizsba induló repülőgép. Kedden nem közlekedik a 9.05-kor Párizsból érkező, valamint a 6.20-kor és 9.50-kor Párizsba induló járat.

Forrás: Flickr/Lord of the Wings©

A vállalat vezetősége vasárnap bejelentette, a tengerentúli és európai járatok 65 százaléka, a belföldieknek pedig mintegy 85 százaléka indul el hétfőn. A pilóták 28 százaléka, a légiutas-kísérők 19 százaléka, a földi személyzet 13 százaléka vesz részt a munkabeszüntetésben. A légitársaság szerint

a sztrájk vasárnapig 300 millió euró veszteséget okozott.

Az Air France dolgozóinak hétfői és keddi sztrájkja a februárban indított tiltakozás tizedik munkabeszüntetése. A francia légitársaság dolgozói és az állami vasúttársaság reformja miatt szintén sztrájkoló francia vasutasok magasabb fizetéseket szeretnének kiharcolni.