Egy új európai irányelv az utazási csomagok meglévő közösségi szabályozását vette revízió alá. Ennek keretében az utazásszervezők fizetésképtelenségére vonatkozó vagyoni biztosítékok szabályait is pontosították, illetve kiterjesztették a hatállyal összhangban.

A szabályozás hazai átültetését a magyar jogalkotó összekötötte az utazásszervezők vagyoni biztosíték rendszerének újragondolásával. A vagyoni biztosíték azokra az esetekre nyújt fedezetet, amikor az utazásszervező fizetésképtelenség miatt nem tud eleget tenni az utas felé vállalt kötelezettségeinek. A korábban egységes fedezetet a jogalkotó ketté választotta, a vagyoni biztosíték júliustól csak a befizetett előlegre, illetve részvételi díjakra nyújt fedezet. Amennyiben az utazási csomag részét képezi a szállítás is, akkor az utazásszervező köteles egy biztosítóval olyan biztosítást kötni az utas javára, mely fedezetet nyújt a kényszerű kint tartózkodás és hazautazás költségeire. A fenti biztosítások meglétéről az utasnak a szerződéskötést megelőzően kötelező tájékoztatást adni. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ez az új biztosításfajta nem keverendő össze a klasszikusnak tekinthető utasbiztosítással, annak megkötését semmilyen módon nem helyettesíti.

Utasbiztosításra minden utazónak szüksége van kortól és úti céltól függetlenül, amelyet azért érdemes megkötni, mert egy esetleges baleset, váratlan megbetegedés, lopás vagy rablás esetén számíthat a biztosító segítségnyújtására, valamint a felmerülő költségek átvállalására, megtérítésére– hívja fel a figyelmet Schmidt Huba, a MABISZ Utasbiztosítási Bizottság Alelnöke. A 0-24 órás magyar nyelvű asszisztencia szolgáltatás segít a problémák megoldásában, akár fél vagy egynapos, akár hosszabb tartózkodás esetén. „Nemcsak távoli, egzotikus úti célok esetén, de akár egy olaszországi, horvátországi út esetén is elengedhetetlen a biztosítás."

Minden esetre érdemes felkészülnünk egy nyaralás során isForrás: NORTHFOTO/The Mega Agency/Queensofthenorth/Mega

Az Európai egészségügyi kártya nem helyettesíti az utasbiztosítást

A sokak által használt ún. Európai Egészségügyi Kártya (EEK) csak az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban és számos esetben csak korlátozottan vehető igénybe: az EEK segítségével a magyar utazó csupán ahhoz a szolgáltatáshoz juthat hozzá ingyenesen, amelyet az adott tagállam olyan saját állampolgárának biztosít, aki nem rendelkezik magán-egészségbiztosítással. Továbbá bizonyos költségeket és szolgáltatásokat nem fed le az EEK, például a járóbeteg-ellátás esetén az orvosi vizitdíjak, fekvőbeteg-ellátásnál a kórházi napi díjak összegét vagy helikopteres mentés költségét, esetleg búvárkodás kapcsán felmerülő keszonkezelés díját. Az EEK az utasbiztosításokkal szemben nem tartalmazza a poggyászbiztosítási, jogvédelmi, felelősségbiztosítási fedezeteket, valamint az olyan asszisztencia szolgáltatásokat sem, mint a biztosított hazaszállításának megszervezése.

Természetesen javasolt, hogy a külföldre utazó rendelkezzen az említett kártyával, de mindenképpen ajánlott az utasbiztosítás megkötése is, mivel egy számára idegen környezetben a költségátvállalás mellett számíthat a biztosító szervezési és kapcsolattartási szolgáltatásaira is– emeli ki Schmidt Huba.

A biztosító a szerződés részét képező szerződési feltételekben rögzíti, hogy mire terjed ki a biztosítás (mely kockázatokra, és milyen összegig vállal a biztosító fizetési kötelezettséget), és mire nem vonatkozik a kockázatviselés (milyen eseményekkel, magatartással kapcsolatos kockázatot nem vállal a biztosító). Ezek az ún. kizárások, mentesülések és a szolgáltatás korlátozásának esetei a szerződési feltételeknek nagyon lényeges rendelkezései, ezért mindenképp szükséges a szerződési feltételeket elolvasni a szerződéskötés előtt, illetve a biztosító kiválasztásánál ügyelni kell arra, hogy utazás céljának megfelelő szolgáltatást vásároljunk– teszi hozzá a szakember.

Az utasbiztosítások széles kínálatából választhatnak az utazni vágyók célország, az út jellege vagy a használt közlekedési eszköz függvényében, amelyek különböző összetételű és biztosítási összegű védelmet nyújtanak, egyéni, családi vagy akár csoportos biztosításkötési lehetőségekkel. A hagyományos csatornák mellett már elektronikus úton, okostelefonon, interneten és bankjegy-automatán keresztül is meg lehet kötni a biztosítást.

„Javallott kötni gépjárművel való utazás során gépjármű asszisztencia kiegészítő szolgáltatást. Ezt az alaptermékek mellé lehet igényelni többnyire európai utazásokra. Abban az esetben ha a gépjármű menetképtelenné válik, a biztosító gondoskodik a gépjármű üzemképessé tételéről, az utazók elszállásolásáról, továbbutaztatásáról, adott esetben a gépjármű hazaszállításáról" – ajánlja az utazók figyelmébe Schmidt Huba.

Egyéni, családi vagy akár csoportos biztosításkötési lehetőségek közül is választhatunkForrás: AFP

Insurance Product Information Document

Egy másik uniós irányelvnek köszönhetően az ügyfelek eligazodását a széles utasbiztosítási választékban már egységes, könnyen érthető, piktogramokkal ellátott terméktájékoztatók is segítik, függetlenül attól, hogy utazási irodában vagy online csatornákon tájékozódnak.
A hivatalosan IPID-nek (Insurance Product Information Document) nevezett ismertetőnek az ügyfél rendelkezésére bocsátása európai uniós követelmény, melyet a biztosítások értékesítését új alapokra helyező IDD (Insurance Distribution Directive) ír elő. Az új ügyféldokumentum arra a központi gondolatra épül, hogy minden biztosítási termék azonos tájékoztatási tartalommal kerüljön az ügyfél elé, függetlenül attól, hogy milyen értékesítési csatorna közvetítésével találkozik vele.

„A termékismertető célja, hogy olyan egységes sablont alakítson ki, amelynek köszönhetően az ügyfelek könnyebben össze tudják hasonlítani a különböző biztosítási termékeket. Ez a tájékoztató nem váltja ki a biztosítási szerződésben foglalt részletes feltételeket, mindenképpen szükséges, hogy azokat alaposan átolvasva megismerjük, hogy az adott termék milyen szolgáltatásokat tartalmaz" – teszi hozzá Schmidt Huba.

A biztosító szolgáltatása utasbiztosítás esetén jellemzően kiterjed:

  • a nap bármely szakában elérhető egészségügyi tájékoztatásra, szolgáltatásszervezésre,
  • baleset vagy előzmény nélküli betegség miatt a felmerült egészségügyi ellátás költségének a megtérítésére – a szerződési feltételekben jelzett összeghatárig,
  • egyéb előre nem látható, váratlanul felmerülő költségek megtérítésére (pl. poggyászkár, úti okmányok elvesztése, járatkésés miatti költségek),
  • felelősségbiztosítási és jogvédelmi szolgáltatások nyújtására,
  • valamint szolgáltatás lehet egy szerződésben meghatározott fix összeg kifizetésére – például egy baleset kapcsán.

A biztosító kiválasztása után időt kell szánni a szerződéses feltételek és egyéb tájékoztató anyagok részletes tanulmányozására! A szerződés aláírását, megkötését követően a szerződési feltételek ismeretének hiánya nem mentesít az abban foglalt kötelezettségek vagy ezek elmulasztásának következményei alól.A külföldről kötött biztosítás nem érvényes, tehát az országhatár átlépését megelőzően meg kell kötni a szerződést. Nem szerencsés ezért utolsó pillanatra hagyni az utasbiztosítás megkötését.

„Nagyon fontos tudni, ha bármilyen biztosítási esemény történik, a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatni szükséges a biztosítót, annak érdekében, hogy a biztosító az utazó állapotának legmegfelelőbb ellátást tudja megszervezni" - mondja Schmidt Huba. A biztosítási szolgáltatással kapcsolatos probléma esetén javallott azt először biztosítónak jelezni akár hivatalos panasztétel formájában, ugyanakkor minden biztosítási szerződésnek tartalmaznia kell a jogorvoslati lehetőségeket.

Mindenkorra érvényes, hogy az utazás veszélyeket rejt magában, illetve felmerülhetnek speciális kockázatok, amelyeket indulás előtt azonosítani, mérlegelni és lehetőség szerint kezelni szükséges. Napjainkban különösen fontos számba venni a biztonsággal, terrorizmussal kapcsolatos kockázatokat. A biztonsági kockázatokkal, a terrorizmus veszélyével kapcsolatban ki kell emelni: utazásunk megtervezésekor legyünk figyelemmel arra, hogy a célország szerepel-e az illetékes konzuli szolgálat által nem ajánlott úti célok között, és erről a tényleges kiutazás előtt újra győződjünk meg. Fontos tudni, hogy bár a terrorizmussal kapcsolatos biztosítási eseményeket a biztosítótársaságok általában kizárják kockázatviselési körből, a biztosítók többsége azonban a vétlen utast – aki kiutazáskor nem egy a konzuli szolgálat által nem javasolt országba utazik, és merénylet elszenvedője lesz – ellátja, számára szolgáltatást teljesít.

A biztosítási védelem pontos tartalmáról minden esetben tájékozódjon kiutazása előtt!