Szűk négy napunk volt rá, hogy magunkba szívjuk Karintia feltöltő energiáit a Millstatti-tó környékén. A tó adta pancsolós és heverészős program mellett számos aktív tevékenységre van itt lehetőség: két kerékre pattanva megkerülhetjük a tavat, lapátot ragadva akár át is evezhetjük,
de a tavat körülölelő hegyekben túrázásra is van bőven lehetőség.
Egyik nap mi is ez utóbbit tettük, végigmentünk a millstatti Alpokban 2015-ben bemutatott, szerelmespárokat megcélzó tematikus útvonalon, a Szerelmesek útján, azaz a Weg der Liebén.
Szállásunkról, a tó nyugati partján elterülő Seebodenből kisbusztaxi vitt fel minket túránk kiindulópontjához, az 1623 méteren lévő Schwaigerhüttéhez a Nock-hegységbe, amely a millstatti Alpok része. Egy keveset várnunk kellett, mert még nem készültek el az uzsonnával megrakott túrahátizsákjaink, de nem bántuk, így legalább kicsit ráhangolódhattunk a magashegyi látványra és a jó pár fokkal hűvösebb levegőre.
A megpihenni és felfrissülni vágyó turistákat fogadó osztrák hütték főként kis családi vállalkozásként üzemelnek, és a vendéglátás mellett általában állattartással is foglalkoznak.
A szarvasmarhatartás nyomait itt is felfedezhettük,
tejeskannák mindenütt, de az istállót üresen találtuk, a bocik már valahol a környéken legelhettek a friss és egészséges virágokkal és gyógynövényekkel teli alpesi réteken.
Csapatunk egy része a nagy út előtt még elkortyolt egy kávét vagy a vidékre jellemző élénkpiros ribiszkeszörpöt a hüttében, a többiek pedig a kinti panorámát és napsütést élvezték. Az asztalok mellett magas ágyásokban friss fűszernövényeket termesztenek, a kisgyerekeket pedig mindenféle kerti játék várja, hogy levezessék a hegyi túrázás után megmaradó energiáikat.
Hamarosan felbukkant a házigazdánk a finomságokkal megrakott piknikhátizsákokkal, amelyek a Szerelmesek útjához illően pároknak készülnek.
A természetesség és a hulladékmentesség jegyében
a literes bodzaszörpöket csatos üvegben, a kencéket üvegalapú tárolóedénykékben kaptuk, a zöldségek mellé vágódeszka, só- és borsszóró, evőeszközök és egy pokróc is került a hátizsákba. A szándék dicséretes, de lássuk be, egy több kilométeres túránál inkább a súlycsökkentés lenne a cél, persze úgy is felfoghatjuk, mint egy próbatételt a szerelmespárok kapcsolatában.
Igazságosan elosztottuk a terheket, és nekiindultunk az első szakasznak az Alexanderhüttéig, a Weg Der Liebe kiindulópontjáig. Érdekes, hogy miért nem a most elhagyott menedékhely lett a startpont, hiszen
autóval csak eddig juthatunk fel, és innen már mindenképpen gyalog kell továbbhaladni.
A lassan emelkedő, kanyargós úton hamarosan megpillantottuk az első teheneket, talán a Schwaigerhütte lakóit. Nem zavartatták magukat, de azért én kellő távolságot tartva haladtam el mellettük. Nem úgy a túratársak, akik bizonyára nem hallottak az alpesi marhatámadásokról, és fotózkodni kezdtek a nem kis méretű kérődzők mellett. Egyébként az út során több helyen tábla is figyelmeztet, hogy óvatosan közlekedjünk a marhák területén, főként a borjaikat védő tehenek közelében.
Az egyre szebb hegyi panorámáról szokatlan négylábú turista terelte el a figyelmünket, egy pórázon vezetett macska tűnt fel a gyaloglók között. Miután magunkhoz tértünk a csodálkozásból, ismét az őshonos növényzetre fókuszáltunk:
az élettel teli fenyők mellett hatalmas virágmezők díszítették a tájat.
Ahogy közeledtünk az Alexanderhüttéhez, a hatalmas hegyvonulatok között felbukkant a Millstatti-tó, és ez a lenyűgöző látkép a túra nagy részében végigkísért minket. Annyiszor álltam meg, hogy megörökítsem a látványt, hogy végül lemaradtam a tempósan haladó csapattól.
Az 1786 méteren lévő Alexanderhütténél is lehetőségünk van megnézni a helyi minigazdaságot. A tejből itt helyben sajtot is készítenek, amelyet megkóstolhatunk, a gyerekeket pedig itt is hegyi játszótér várja.
A Szerelmesek útját hatalmas tábla jelzi,
amelyen üzeneteket is hagyhatunk, én azonban siettem tovább a csoport után. Még nem sejtettem, hogy itt sikerült jól beelőznöm őket, ugyanis ekkor ők még a házigazda vendégszeretetét és a sajtokat élvezték a menedékházban.
Az egyre jobban magával ragadó alpesi látvány a hatalmas virágmezőkkel, a körben magasodó hegyekkel és a szabadon legelésző marhákkal, háttérben a Millstatti-tóval nem hagyta, hogy aggódás férkőzzön a gondolataimba,
egyszerűen csak élveztem a látványt és a friss hegyi levegőt.
Épp egy olyan részen jártam, amely akár A gyűrűk urába is beillett volna, amikor jött a telefon, hogy kicsit elhúztam a többiektől. Megpihentem a három rönkszék egyikén, és a közelben legelésző tarka vadlócsaládot szemléltem.
Az újraegyesülés után folytattuk a túrát a millstatti Alpok zölden harsogó lankáin. Miután áthaladtunk egy vízköpő sárkány vízkapuja alatt, meg is érkeztünk az első párospadhoz.
Hét ilyen pad és a hátoldalukra vésett egy-egy kérdés várja e tematikus út szerelmespárjait.
Itt az volt a kérdés, hol találkoztak, és a választ a pad mellé elhelyezett könyvecskébe írhatták bele. A magányosan vagy csoportosan érkezőknek sem kell azért továbbrohanni, hiszen a kilátás minden padról igazán pazar.
Innen már nem volt messze a Millstätter Hütte. Az 1876 méter magasan lévő menedékház mellett is számtalan tehén legelészett lovak és szamarak társaságában. Egy rövid egészségügyi pihenő után haladtunk is tovább a következő padig, ahonnan ismét láthattuk a hegyekkel körbevett Millstatti-tavat. A pároknak feltett kérdés ezúttal arra irányult, hogyan szokták egymást becézni. Ha valaki még nem nevezte el sehogy a szerelmét, az itt található könyvből elég sok ötletet kaphat.
Ezután egy útelágazáshoz értünk, ahol északnyugat felé megpillantottuk az első havas hegycsúcsokat.
Innen akár egy kis kitérőt is lehet tenni a 2101 méter magas Kamplnock csúcsára,
de a Weg der Liebe érthető okokból kikerüli ezt a meredek szakaszt. Egyik erőtől kicsattanó túratársunk viszont semmi pénzért nem hagyta volna ki az ottani panorámát, úgyhogy ezúttal ő szakadt le a csapattól, hogy egy későbbi piknik helyszínén csatlakozzon hozzánk újra.
Azért nekünk sem volt sima a terep, de a kaptató nehézségeit feledtette, hogy a talpunk alatt csillogni kezdett az út, mintha csillámporral szórták volna le.
De nem tündérek jártak itt, csupán csillámpalán jártunk,
ami jelezte, hogy már közel lehetnek a környék híres gránátkövei. Az eddigi széles és könnyen járható utat keskeny, kövekkel nehezített, térdet nem kímélő emelkedő követte. A nehézségeket a kis ösvényt övező, ciklámenszínű havasszépemezők látványa feledtette. Egy dús fűvel benőtt mezőhöz érve lekerültek a piknikcsomagok a hátakról, és bár még csak az út felénél jártunk, megérdemelten telepedtünk le a pokrócokra, és jó étvággyal fogyasztottuk el a becsomagolt bioétkeket.
Kis pihenő után sorra végigjártuk a még hátralévő padokat. Egyre nagyobb sziklák bukkantak elő a növényzet alól,
és lassan megjelentek a gránátot rejtő apró kövek is.
Hol a kilátást, hol a talajt fürkésztük, utóbbit azért, hogy minél tisztább gránátkövet találjunk. Az utolsó pad előtt elhaladtunk egy kis hegyi tavacska mellett, majd a cél előtt nem sokkal a Millstatti-tó teljes egészében feltárult előttünk. A tájat itt már sziklahalmok díszítették, túránk végpontja, a Gránát-kapu (Granattor, 2063 méter) már csak pár méterre volt tőlünk.
A több tonnás gránátkapu alatt mindenképp át kell haladni, hogy élvezhessük a gránát védelmező és szerencsét hozó hatását. A kapu többek között azt szimbolizálja, hogy itt,
a millstatti Alpokban található az Alpok legnagyobb gránátlelőhelye.
Az óriási kapun a gránát történetéről olvashatunk, a betűk által képzett réseken láthatjuk a kapuba szórt több tonna gránátot
A Nock-hegység vércseppje és a szerelem vérvörös köve: a gránát
2016-ban az év ásványává választották. Többféle gránát is létezik, így inkább gránátcsoportról beszélhetünk, egy szilikáttartalmú, szabályos kristályrendszerű ásványcsoportról. A gránát féldrágakőnek minősül, azonban átlátszó, nagyobb kristályai már drágakövek. Színe a sötétvöröstől a sárgáig és zöldig terjedhet. A vörös gránátot almandinnak hívják.
Az ókorban démonűző erőt tulajdonítottak neki, ezért talizmánt készítettek belőle. Úgy tartották, hogy viselőjét megóvja a tolvajoktól, és figyelmezteti a közelgő veszélyekre. Már a középkorban gyógyító erőt tulajdonítottak neki: sejtmegújító hatású, regenerálja a testet, tisztítja a vért, jótékonyan hat a szívre, tüdőre, májra, erősíti az immunrendszert, gyorsítja a sebgyógyulást, csillapítja a szorongást és a depressziót, önbizalmat ad, serkenti a libidót.
Robbanófegyver vagy ásvány?
A magyar nyelvben mindkettőre ugyanazt a szót használjuk, de a németben is csak egy betűeltérés van a kettő között: die Granate (a robbanó), der Granat (az ásvány). A gránátalma formája hasonlít a középkori robbanós gránátokéhoz, amelyekbe kis fémdarabokat is szórtak a repeszhatás kedvéért, ami a gyümölcs belsejében található sok apró magocskához hasonlít. Ha megnézünk sok vörös színű gránátot gömbölydedre csiszolva, szintén a gránátalma belseje juthat eszünkbe. A 18. századtól a drága ólomlövedék helyett sokszor gránáttal töltötték meg a puskákat a szegényebb parasztok a vadászatok során, de az amerikai indiánok is alkalmazták ezt a cserét. Egyébként a vérvörös kő súlyosabb sebeket üt, mint az ólomgolyó.
A Szerelmesek útjának végén a csúcscsoki helyett vezetőnk, Elke almás pitéjét fogyasztottuk el. Igazán hálásak voltunk neki, hogy idáig cipelte a sütit, hogy meglepjen vele minket. Bár hivatalosan itt már véget ért a túra, a Lammersdorfer Hüttéig (1644 méter) még majdnem három kilométert kellett lefelé trappolnunk. Ezen a szakaszon tényleg jól jött volna a túrabot még az egészséges térdűeknek is.
Ez a menedékház is családias hangulattal fogadott. Ahogy terveztük, igazi osztrák császármorzsával zártuk a túrát, de nem hagytuk ki a helyi specialitást, a bogyós gyümölcsös joghurtos italt sem. Búcsúzóul cirbolyafenyő-pálinkával koccintottunk.
A hivatalosan kiírt 6,5 kilométeres túrából majdnem 12 kilométer lett végül. Kissé megfáradva, de élményekkel gazdagon tértünk vissza szállásunkra, ahol épp esküvőt tartottak. Úgy látszik, itt tényleg minden a szerelemről szól.
Túrainformációk
A túra hossza: A Weg der Liebe (Alexanderhütte – Garanattor) 6,5 kilométer, a teljes hossz (Schwaigerhütte – Lammersdorfer Hütte) 11,3 kilométer
Szintkülönbség: 443 méter
Időtartam: Tisztán 3,5 óra, de a pihenőkkel, a hüttékben tett látogatásokkal és a padoknál eltöltött szünetekkel ennek a dupláját is számolhatjuk, érdemes egész napos programként tervezni.
Kiidulópont: Schwaigerhütte, 1623 méter
Végpont: Lammersdorfer Hütte, 1644 méter
Túrapontok: Schwaigerhütte (1623 m) – Alexanderhütte (1786 m) – 1. pad – Millstätter Hüttét (1876 m) – 2. pad – kitérő lehetőség a Kamplnock (2101 m) csúcsához – 3. pad – 4. pad – 5. pad – 6. pad – 7. pad – Granattor (2063 méter) – Lammersdorfer Hütte (1644 m)
Nehézség: könnyű, közepesen nehéz
Megközelíthetőség: A túra kiinduló- és célpontjának megközelítéséhez érdemes a rendelhető hegyi taxikat igénybe venni.
További infókat itt olvashatnak.
Forrás: Turista Magazin