A vécé helyett a vészkijáratot akarta kinyitni a repülőgépen

repülőgép vészkijárat kijárat
Vágólapra másolva!
Pánikot okozott a tapasztalatlan utas.
Vágólapra másolva!

Zűrzavart okozott a GoAir légitársaság egyik járatán egy húszas évei végén járó férfi, aki korábban még soha nem utazott repülőn. Az utas az indiai Delhiből Patnába tartó járaton megpróbálta kinyitni a hátsó kijáratot, miközben azt mondta:

Az utaskísérők lefogták a férfit, visszavitték a helyére, és ott tartották, amíg a gép rendben leszállt.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock/ kryzhov

A helyi rendőrség vezetője a Times of Indiának elmondta, hogy a fedélzeten pánik tört ki az utas viselkedése miatt. Szerinte a férfi feloldotta a kijárat zárját, de a nyomáskülönbség miatt nem tudta kinyitni, a légitársaság azonban cáfolta ezt. Az utast letartóztatták és kihallgatták, de tettét jóhiszeműnek találták – írja a News.com.au.