Lassan elfogyhat a részeg brit turisták utánpótlása

2018.10.25. 05:00

A sorozatos botrányok után egy jó hír: a piálás már nem számít menőnek a legfiatalabbak között.

A túl sok alkoholt fogyasztó brit turisták viselkedése sokakban megütközést kelt külföldön. A mallorcai Magalufban például sorra hozzák a szigorú szabályokat, hogy megakadályozzák a brit fiatalok obszcén utcai viselkedését. A szintén spanyolországi Benidormban a minibárokat szüntetik meg a szállodákban, mert a vendégek kiisszák és kicserélik az üvegek tartalmát. Sorra érkeznek a hírek azokról a rendbontásokról is, amelyeket a vakációra induló britek a repülőgépeken követnek el, ezért nemrég kampány indult a reptéri ivászat visszaszorítására.

A sorozatos botrányok után most egy jó hír is érkezett. A World Travel Market London megbízásából készített felmérésből kiderül, hogy a legfiatalabbak már egyre kevésbé tartják menőnek az alkoholfogyasztást a vakáció alatt. A 2000 brit nyaraló megkérdezésével készült kutatás szerint az ezredfordulós generációnak csak a 9 százaléka akar berúgni a nyaralása alatt.

Bulizó brit fiatalok Magaluf Punta Ballena utcájánForrás: AFP/Jaime Reina

A piálás helyett a fiatalok inkább azt tartják fontosnak, hogy képeket posztoljanak az Instagram-oldalukra a vakáció alatt. A 25 és 34 év közöttiek 78 százaléka igyekszik kivívni ismerősei irigységét a közösségi oldalakon, míg a 18 és 24 év közöttieknél ez az arány 63 százalék.

A szakértők szerint ez „szeizimikus elmozdulást” jelent a korábbi évekhez képest. 2015-ben például még a 16 és 24 év alatti brit fiataloknak csupán az egyötöde nem ivott alkoholt, ma ez az arány egyharmad. A teljesen lerészegedők aránya a 2005-ben mért 27 százalékról 18 százalékra csökkent.

KAPCSOLÓDÓ CIKK