Majdnem összeütközött két Ryanair-gép a levegőben

2018.10.26. 05:47

Túl közel került egymáshoz október 2-án a Ryanair két gépe a spanyol légtérben – írja az Aviation Herald.

A két Boeing 737-800-as közül az egyik Sevillából a franciaországi Toulouse-ba tartott, a másik Santiago de Compostelából Palma de Mallorcára. Mindkét repülő Pamplonától délre haladt azonos repülési magasságon, 34 ezer lábon (10 363 méter), a tervezett útvonaluk pedig keresztezte egymást. Az ütközéselkerülő rendszer azonban mindkét gépen figyelmeztette a pilótákat.

Az ütközéselkerülő rendszer (Traffic Collision Avoidance System, TCAS) egy olyan eszköz, amely a képernyőn figyelmezteti a pilótát, ha egy másik repülőgép túl közel került. Ha ez a közelség eléri azt a mértéket, amikor kitérő manőverre van szükség, akkor a másik gép fedélzetén levő hasonló berendezéssel rádiójelekkel egyezteti a helyzetet, és mindkét pilótának javaslatot tesznek arra a manőverre, amely az ütközés elkerülését a legegyszerűbben szolgálja. A manővert a pilóták hajtják végre, saját döntésük és esetleg a légiforgalmi irányító utasítása szerint. Forrás: Wikipedia

A Santiago de Compostelából Palma de Mallorcára tartó gép az ütközéselkerülő rendszer javaslatára 500 lábbal emelkedett, majd később visszatért a 34 ezer lábas repülési magasságra, míg a másik Boeing 300 lábbal süllyedt, majd megkezdte a süllyedést a leszálláshoz Toulouse-ban. Miután az ütközésveszély elmúlt, mindkét gép rendben folytatta az útját, és biztonságosan földet ért.

Képünk illusztrációForrás: Flickr/Andrew Thomas

A légi baleseteket és incidenseket kivizsgáló spanyol szervezet csütörtökön azt közölte, hogy az előzetes adatok szerint a két repülő között a legkisebb távolság 400 láb (122 méter) volt függőlegesen, és 2,2 tengeri mérföld (4 kilométer) vízszintesen. Az eseményt még vizsgálják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK