Majdnem megfulladt a szabadulóművész

szabadulóművész
Vágólapra másolva!
Rosszul sült el a mutatvány.
Vágólapra másolva!

Az alábbi felvételt a Madrid melletti Navacerradában készítették, ahol egy fesztiválon fellépett Pedro Volta szabadulóművész. A férfinak egy lezárt akváriumból kellett volna kiszabadulnia, de

nem sikerült levetnie a kényszerzubbonyát.

A mutatványos már elvesztette az eszméletét, amikor a segítői észrevették, hogy baj van, és kiemelték a vízből. A férfit sikerült újraéleszteni, de négy percig a klinikai halál állapotában volt.

Volta azt mondta az eset után, hogy az első csat kioldása túl sok ideig tartott, és túl sok energiát vett ki belőle, ezért fel kellett adnia. Azt is hozzátette, hogy örül, hogy túlélte.