Itt még olcsón juthatunk életre szóló élményekhez

Georgia, vagy ahogy nálunk ismerjük, Grúzia az utóbbi évek egyik legizgalmasabb úti céljává vált. Számos természeti szépséget és kulturális örökséget tartogat az oda látogatóknak, némelyik látványossága pedig egészen különleges. A grúz-azeri határon, a David Gareja kolostorkomplexumban és az ókeresztény barlanglakásokban jártunk.

Magyarországon a legtöbben még mindig Grúziának hívják az országot, annak ellenére, hogy vezetői évek óta dolgoznak a Georgia név elterjesztésén. A grúz állam ugyanis ezen az új néven szeretne felkerülni a világ politikai, gazdasági és természetesen turisztikai térképére. Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy ez utóbbi, mármint a turisztikai térképre való felkerülés, már meg is valósult.

Az országot nagyjából 3,8 millióan lakják. A Kis- és Nagy-Kaukázus vonulatai közé ékelődik, területe hozzávetőlegesen kétharmada Magyarországénak.

Ezen a kis területen azonban rengeteg mindent kínál az utazóknak.

Tengerpartot, égbe törő hegycsúcsokat, lenyűgöző katedrálisokat, kalandos túraútvonalakat, síelési lehetőséget, finom ételeket – méghozzá a magyarnál alacsonyabb árszínvonalon. És ezzel még nem is mondtunk el mindent. A georgiaiak például különösen büszkék arra, hogy a jelenlegi ismeretek szerint az ő földjükön készítettek először bort a történelemben.

Tbiliszi a Narikala erődből nézve: a fővárostól mintegy másfél órás utazásra egészen más világba csöppenhetünk Forrás: Juhász Péter

Alkudni kötelező

Georgiába már Budapestről is viszonylag olcsón, pár óra alatt el lehet jutni repülővel. Ha nem a fővárosba, hanem Kutaiszibe érkezünk, akkor közúton néhány óra alatt Tbiliszibe érhetünk. Utazás előtt azonban jobb, ha tájékozódunk: az ország egyes területei ugyanis a téli időszakban nem mindig közelíthetők meg. Könnyen lehet, hogy a Szvanéti régióba vagy a Kazbek lábánál fekvő Stepantsminda településre novemberben vagy márciusban sem jutunk el turistaként.

A grúz-azeri határon fekvő David Garejára viszont akár egy teljes napot is rászánhatunk.

Akkor is, ha a Tbiliszitől északra lévő Nagy-Kaukázus lábához is sikerül eljutnunk, ahol Grúzia talán legismertebb, legemblematikusabb turistacélpontját, a Gergeti-kolostort találjuk. A David Gareja felkeresése hasonlóan nagyszerű élményt nyújt, úgyhogy nem érdemes kihagyni. A fővárostól másfél órára fekvő kolostorkomplexumot a legegyszerűbben helyi turisztikai szolgáltató szervezésében kereshetjük fel, vagy fogadhatunk saját sofőrt. Busz naponta egyszer jár a legközelebbi településre, Udabnóba, ahonnan a David Gareja még elég messze van.

Tbilisziben érdemes jó korán kimenni a Didube metrómegállóhoz közeli piacra, ahol rengeteg iránytaxi (marsrutka), magánsofőr és hivatásos taxis kínálja szolgáltatását. 150 lariért (kb. 16 000 Ft) már akár egy négykerék-meghajtású autót is bérelhetünk sofőrrel együtt, oda-vissza, ami többfele elosztva jutányos ár. Szükség is van erős járműre, az út ugyanis sokszor mostoha terepen vezet keresztül.

Különös tájakon át vezet az új David Garejába Forrás: Juhász Péter

Át a grúz sivatagon

A grúzoknál rengeteg az autó az olcsó üzemanyagnak köszönhetően. Vezetési kultúrájuk pedig épp olyan, mint az arról szóló legendák: a sofőrök folyamatos előzéssel, irányjelzés és sávtartás nélkül, a gyalogosok figyelmen kívül hagyásával tepernek céljaik felé. Az eredmény a szomorú statisztikai adatokban is megmutatkozik. Ez azonban teljesen megváltozik, ahogy a fővárostól délkeleti irányba haladunk a Kakheti régió, azon belül Udabno felé.

Mintha magunk mögött hagynánk a civilizációt.

Sőt, nagyjából minden mást is.

A dombos, füves vidéket hamarosan holdbéli táj váltja fel, bár a színek nem szürkék, hanem zöldek, barnák, vöröses-sárgák. Az egyre kétesebb minőségű úton akár kilométereken át nem találkozunk más autóssal. Miközben áthaladunk a grúz sivatagnak nevezett területen, a távolban már a Kis-Kaukázus magaslatai is feltűnnek. Pihenőt tartunk Udabnóban, abban a kis faluban, ahová a szovjet éra idején csak külön engedéllyel lehetett bejutni. Néhány éve szván családok telepedtek meg itt – és egy olcsó hotelt nyitó lengyel –, hogy új életet leheljenek a környékbe.

Udabno környékébe a néhány éve betelepülő szvánok próbálnak életet lehelni, főként mezőgazdasági tevékenységgel Forrás: Shutterstock

Ahogy a messzi hegyek, úgy célállomásunk is váratlanul bukkan fel a horizonton, a kanyargós út után. Pontosabban először a parkolónak kijelölt területet látjuk meg, ahonnan gyalog kell felkaptatni a kopár hegyoldalra.

Furcsa látvány, hogy itt, a semmi közepén ajándékbolt várja a látogatókat.

Úgy látszik, a grúzok nagyon is tisztában vannak a hely turisztikai vonzerejével. David Gareja egyébként földrajzi értelemben még nem része a Kis-Kaukázusnak. Ám mivel a hegység az örmény-grúz-azeri határon egészen Iránig húzódik, a kolostor történeti és kulturális szempontból egyszerre tartozik ide és a Kakheti régióhoz.

Az erődszerű kolostorkomplexum megéri az utazást Forrás: Shutterstock

1500 év történelme a hegybe vésve

A David Gareja sziklákba vájt ortodox kolostoregyüttes a grúz egyház egyik legszakrálisabb helye. A komplexum több mint száz barlanglakást, templomot, kisebb és nagyobb kápolnát foglal magába, és valóban lenyűgöző élményt nyújt. A létesítménynek nem minden területe látogatható. Gyakran maguk a szerzetesek jelzik a látogatónak, hová lehet belépni, és hová nem, bár a tiltott terek többnyire le vannak zárva.

A régmúlttól a kolostorreneszánszig

A komplexumot a később szentté avatott David Garejeli alapította a 6. században. A grúz egyháztörténet úgy tartja, a férfi egyike volt annak a tizenhárom asszír szerzetesnek, akik Mezopotámia területéről érkeztek a mai grúz területekre, hogy a kereszténységet erősítsék. Bár a források meglehetősen hiányosak, annyi bizonyos, hogy a tanítványok és a későbbi szerzetesek mind hozzátettek a komplexum fejlődéséhez, és önállóan is alapítottak hasonlókat. A 9. században Szent Ilarion irányítása alatt megnőtt a hely vallási, kulturális és gazdasági jelentősége. A közeli gazdaságokban mezőgazdasági művelés folyt, a 12. században pedig a híres grúz ének szerzője, I. Demetrius király is ide vonult vissza. Az ő unokája volt a későbbi Tamar királynő, a grúzok egyik legnépszerűbb történelmi alakja, akinek nevéhez a középkori grúz aranykor fűződik. A komplexum a 13. században élte fénykorát, majd a grúz királyság bukása után sok pusztítást szenvedett el. Az 1921-es bolsevik fordulatot követően jó ideig lakatlan volt, majd az 1990-es évek közepén, a grúz függetlenség elnyerése után vált újra fontossá. A közelben zajló katonai terepgyakorlatokat a tiltakozások miatt a kormányzat beszüntette. Ma a komplexum zarándokhely, és turisztikai célokat szolgál.

A kolostor látogatható részeinek bejárására mindenképpen szánjunk elég időt. Lenyűgöző szobrokat, freskókat, ősi imádságos helyeket láthatunk ebben a különös környezetben, amitől mintha megváltozna a tér- és az időélményünk. Talán azért is, mert a senkiföldjén állunk,

pontosabban olyan területen, amelyet mind a grúzok, mind az azeriek magukénak akarnak tudni.

A komplexum ugyanis jogi értelemben az országhatáron fekszik, de georgiai fennhatóság alatt áll.

A barlangokból kialakított lakások jelentős részét ma is használják a szerzetesek Forrás: Juhász Péter

Történetileg egyébként inkább a grúz hovatartozás igazolható, efelé hajlanak a felektől független tudományos álláspontok is. Azerbajdzsán viszont érthető okokból nem mond le könnyedén erről a különleges helyről.

A határvita időről időre feszültséget szül a két ország között.

Az azeriek azt mondják, a kolostor a kaukázusi albánokhoz köthető, és csak a 12. században került a grúz monarchia fennhatósága alá. A grúzok szerint viszont művészettörténetileg igazolható, hogy a létesítmény grúz mesterek keze munkáját dicséri.

A kolostor fontos vallási és turisztikai célpont, közvetlenül az Azerbajdzsánnal közös határszakaszon Forrás: AFP/Photononstop/Hermes Images

Kalandos határátlépés

Ha meg akarjuk nézni a túloldalon húzódó, a kolostornál is ősibb barlanglakásokat, akkor át kell lépnünk Azerbajdzsán földjére. Két dologra érdemes ilyenkor figyelni. Az egyik, hogy ha a magaslat valamely pontján grúz határőrök posztolnak, jó szándékunk jeléül intsünk feléjük. Így legalább tudni fogják, hány turistát kell keresniük, ha véletlenül legurulunk az azeri oldalon. A másik, hogy melegebb évszakban belefuthatunk a helyi ugróviperákba.

A hegytetőn álló kápolna melletti személy nem turista, hanem az azeri oldalt kémlelő grúz határőr Juhász Péter

Ezek elvileg veszélyesek az emberre, és egészen biztosan nem ér ide gyors segítség, ha baj van. Ez azonban nem kell, hogy elriasszon bennünket, kígyótámadásról szóló híreket keresve se igen találni. Nyáron mindenesetre nem árt a zárt öltözet. Az igazi nehézséget az eső jelentheti, csapadékos időben ugyanis rendkívül nehéz feljutni a hegyre. Kiépített infrastruktúra híján csak magunkra és a társainkra vagyunk utalva, akárcsak a több száz évvel ezelőtt itt élt emberek.

A határt egyébként levert fémcövekek jelzik a kitaposott út mentén.

Nincs más dolgunk, mint ezeket követve felkaptatni a gerincre, majd a hegytetőre. Odafent akkor is garantáltan meg fogunk állni, ha nem fáradtunk el a kapaszkodásban. A látvány lenyűgöző, a határ túloldalán már Azerbajdzsán, de a georgiai oldalra pillantva is olyat láthatunk, ami megszokottnak bizonyosan nem nevezhető. S a java még csak most következik.

Úton a hegy azerbajdzsáni oldalán fekvő ősi barlangokhoz: visszatekintve a magaslatról, így látható a kolostorkomplexum Forrás: Juhász Péter

Szakrális unikum

A barlangok, remeteotthonok felé haladva egy kis kápolna mellett megyünk el. Ha esetleg azeri határőrökkel is találkozunk, stratégiánk legyen hasonló a fentebb javasolthoz. Barátságos biccentés, majd továbbhaladás.

A vitatott határmezsgyén járva nem elég turistának lenni, annak is kell látszani.

A negyvennél is több barlangot változó magasságokban találjuk. Némelyik könnyebben, némelyik nehezebben megközelíthető. Egyes források szerint a kolostor alapítása előtti időkben ókeresztények laktak a legrégebbi üregekben.

Sajnos a különleges falfreskókat nemcsak az idő, de az idelátogatók is kikezdték. A grúz és azeri fél egyelőre nem sok mindent tesz az állagmegóvásért. Azon kívül, hogy mindketten aspirálnak a területre, csupán odáig jutottak, hogy megszámozták a barlangokat.

Különleges élményt kínálnak a több mint ezeréves barlangok az ősi freskókkal Forrás: Juhász Péter

Némelyik barlang remetelakként, némelyik kegyeleti helyként funkcionált. Nem mindegyikben voltak freskók, és sok kép megrongálódott, de azért szerencsére még így is akad bőven kiváló állapotban lévő alkotás. Nem könnyű feljutni ide, de a pazar kilátás és a hely különleges hangulata miatt mindenképpen megéri a fáradságot. Itt tényleg kiszakad az ember a hétköznapokból, és megérez valamit a hely szakralitásából.

Sokan úgy tartják, a világ egyik legszakrálisabb helye a vitatott hovatartozású terület Forrás: Juhász Péter

A grúz oldalra való visszajutás ugyanazon a kis ösvényen történik, mint amelyen idáig elgyalogoltunk. Maradjon erő a hegyről való leereszkedéshez is. Ha reggel időben indultunk, még a délutáni órákban visszajuthatunk a fővárosba vagy más településre.

A grúzok egyre komolyabban veszik a külföldi vendégek kiszolgálását, de szó sincs nagyipari turizmusról. A kedvező árakon túl az ország vonzerejét éppen az adja, hogy itt még igazi felfedezőnek érezhetjük magunkat, hiszen az olyan különleges látványosságokon sem kell tömegekkel osztoznunk, mint amilyen a David Gareja-kolostoregyüttes.