Drámai videó: az életéért kapaszkodik a turista a sárkányrepülőn

sárkányrepülő baleset
Hajszálon múlt az amerikai turista élete
Vágólapra másolva!
Chris Gursky, amerikai turista életében először járt Svájcban, és az élményt azzal akarta megkoronázni, hogy tandem sárkányrepülésen vesz részt. A bakancslistás álom egy pillanat alatt rémálommá változott, a tandempilóta ugyanis elfelejtette kibiztosítani az utasát.
Vágólapra másolva!

1200 méter magasból indult útjára a sárkányrepülő, amely akár 80 km/óra sebességgel hasít a levegőben. A tandempilóta végzetes hibát követett el, de már nem volt visszaút – adta hírül a Daily Mail.

Az amerikai turista minden erejét latba vetve igyekezett megkapaszkodni, de pár perc után nem bírta tovább,

biztos volt benne, hogy meg fog halni.

A pilóta azonban az egyik kezével megtartotta, miközben a másikkal igyekezett a völgy felé irányítani a repülőt.

Chrisnek végül sikerült kitartania. Amikor a föld közelében leugrott a sárkányrepülőről, eltörte a csuklóját. A hosszú, megerőltető kapaszkodás miatt pedig

elszakadt egy izom a bicepszében.

A férfi pozitívan áll a dologhoz, azt mondja, „ez sokkal jobb, mintha a másik lehetőség valósult volna meg.” Sőt a drámai videót azzal a kijelentéssel zárja, hogy meg fogja ismételni a sárkányrepülést, mert első alkalommal nem volt rá módja, hogy élvezze a látványt.