Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Amikor megérkeztünk egy barátnőmmel a híres Copacabana strandra, még világos volt, és sehol nem volt a várható hatalmas tömeg. Miközben a már estére az emberek vagy éppen árusok által szalagokkal elkerített helyek között a megfelelő szabad parcellát kerestünk a homokban, kiszúrtuk az érkező óceánjárók között azt is, amelyikkel egy hónappal ezelőtt Brazíliába érkeztünk.
Ezek az óceánjárók nagyon hangulatos háttérképet adnak, mindegyiken felül végig vezetnek egy égősort, így díszként szolgálnak az ünneplés mellé. Nem mellesleg pazar, prémium kategóriás kilátásuk is van, nem egy fillérért fogadják az utasokat. A Nomad Cruise fedélzetén egyébként több százan érkeztünk Európából, és a csoportunkból nagyjából százan döntöttek úgy, hogy Rióban ünneplik az év végét.
Jó kis bulinak ígérkezett tehát az esti.
Az egyik érdekes riói hagyomány, hogy nem mindegy, milyen színben megy az ember köszönteni az új évet. A ruházatnak, a békére utalva fehérnek kell lennie, az aláöltözet (tehát bikini vagy fehérnemű) színe pedig szabadon választható, ám a választásnak a brazilok szerint nagy súlya van. Sárga vagy aranyszín a nyerő, ha pénzt szeretnénk az új évben, a piros a szenvedélyé, a rózsaszín a szerelemé, a zöld reményt jelent, a narancssárga energiát, a kék pedig egészséget.
Egy hátizsákos utazónál általában a legritkább esetben van fehér színű, gyorsan koszolódó ruha. Nálam sem volt, és sokáig nem is terveztem ezen változtatni. Pár nappal az újév előtt azonban leesett, hogy
ezt a hagyományt nagyon is komolyan veszik Rióban,
úgyhogy beruháztam egy fehér pólóra. Nem bántam meg, így legalább nem tűntem ki a Copacabana fehér tömegéből – bár így a barátokat egy fokkal nehezebb volt megtalálni.
Ez a fehérbe öltözés egyébként nagyon hangulatos összképet ad az e nélkül is elég jó copacabanai strandon, főleg amikor a visszaszámlálás után még a rekordhosszú tűzijáték is elkezdődik. A rekordhosszú nem vicc, életemben nem láttam még feleekkora hosszú tűzijátékot sem. A végére a legtöbb ember már a mobilos videózást is megunta, így a képernyőn túl is lehetett élvezni a csodát.
A legviccesebb hagyomány ezután jött, tengerpart nélküli országból érkezőként nem számítottam tengeres feladatokra. Állítólag jó szerencsét hoz, ha az új évet úgy kezded, hogy hét hullámot ugrasz át,
mindegyiknél lehet egyet kívánni.
A tömeg miatt nem fértem oda a vízhez, úgyhogy remélem, e nélkül is meglesz a szerencse. Többen virágokat is dobtak a tengerbe az egész este folyamán, ezek, mint megtudtam, tisztelgést jelentenek a tenger istennőjének, Yemanjának.
Természetesen az igazi buli csak ezek után kezdődött: öt kivetítőn adták a nagyszínpad történéseit. A sztárfellépők, Gilberto Gil és Ludmilla neve magyarként nekem nem mondott semmit, de vártam a 2018-as karneválon győztes szambaiskola, a Beija-Flor fellépését. A nagyjából három és fél kilométeres Copacabana közepén volt a színpad, melyet a tűzijáték után egyből felkerestünk. Ez a tömeggel együtt is meglepően gyorsan sikerült.
Az év első problémájába akkor ütköztem, amikor hajnali négy tájékán haza akartam jutni. Mondták, hogy a metró jár egész éjjel, így az állomásra vettem az irányt, de ott hangosbemondón közölték, hogy speciális jegy nélkül lehetetlen a bejutás. Miután a kasszánál nem tudtam már ezt a jegyet megvenni, seftelni próbáltam, de hamar rájöttem, hogy ez órákba is telhet.
Rutinos utazóként jött a B-terv, a taxi vagy Uber, de ezzel sem mentem sokra, mert szilveszterkor Rióban nemcsak a Copacabana és szűk környéke, hanem a fél város le van zárva a milliónyi utcán ünneplő ember miatt, egészen hajnali ötig. Gondoltam, elsétálok addig, ahol már foghatok egy kocsit, ami végül a C-tervbe csapott át: ötven perc Havaiana tangapapucsban csoszogás után a fehérbe öltözött tömeg közepén már inkább úgy döntöttem, lesétálom a teljes távot. Mint később a barátoktól hallottam,
rengetegen várták meg a parton a reggelt, és sokan feküdtek le aludni is,
hogy mire felkelnek, már minden a megszokott kerékvágásban történjen.
A buli egyébként természetesen egészen napfelkeltéig zajlott, szerte a városban mindenhol utcára vonultak azok, akik vigadalommal kívánták várni az új évet. Nekem még talán soha nem volt igazán emlékezetes szilveszteri ünneplésem, ez volt az első, amit kiemelkedőnek tartottam, még úgy is, hogy nem mulattam pirkadatig.
Az előzetes riogatásokkal ellentétben egyébként sem a szilveszteri ünneplés, sem a hazasétálás nem volt veszélyes, a százfős csoportból senkivel nem történt atrocitás, ami bármelyik nagyvárosban irigylésre méltó teljesítmény. A fehér szín, legalábbis ezen az éjszakán, békét hozott.
