Mintegy 10 százalékkal nőtt a belföldi turizmus forgalma 2018-ban. Az 1-2 éjszakás foglalás volt továbbra is a sláger, utazásaink alkalmával jellemzően apartmanban, vendégházban vagy panzióban hajtottuk álomra a fejünket a Szallas.hu statisztikái szerint. Átlagosan 46 830 forintot fizettünk alkalmanként. Budapesten kívül Siófok, Eger és Hajdúszoboszló a legkeresettebb úti célok.

Az előrejelzések beteljesültek: 2018-ban is bővült a belföldi turizmus, megközelítőleg 10 százalékos volt a gyarapodás. A rövid kikapcsolódások továbbra is a legnépszerűbbek, hiszen az 1-2 éjszakás kiruccanások a foglalások több mint kétharmadát tették ki. A szálláshelyek közül az apartman, a vendégház és a panzió volt a legkeresettebb, a vendégéjszakák kétharmada ezekbe a kategóriákba szólt.

Az átlagos foglalási érték 44 178-ról 46 829 forintra nőtt 2017-ről 2018-ra" – árulta el Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Míg a legtöbb szállástípusnál emelkedett a foglalási érték, a 4-5 csillagos hotelek esetén közel 8 százalékkal csökkent. A szállások kb. 70 százaléka egyébként maximum 49 999 forintba került, 20 százalékuk 50-100 ezer forintot kóstált. SZÉP-kártyával történő fizetés esetén jellemzően 76 183 forintot hagyott ott a vendég, ami 26 százalékos növekedés 2017-hez viszonyítva. A legtelítettebb nap július 23-a, hétfő volt.

Nincs nagy változás a települések népszerűségében

Megyéink közül Pest, Somogy és Heves vonzották a legtöbb vendéget a Szallas.hu foglalási statisztikái szerint, míg települések közül a fővároson kívül Siófok, Eger és Hajdúszoboszló vitték a prímet. A top 10-es népszerűségi listára egyébként még Szeged, Gyula, Pécs, Balatonfüred, Zalakaros és Hévíz fértek fel.

Top 10 belföldi úti cél 2018-ban
(zárójelben a 2017-es helyezése)
1. Budapest (1.)
2. Siófok (2.)
3. Eger (3.)
4. Hajdúszoboszló (4.)
5. Szeged (5.)
6. Gyula (7.)
7. Pécs (8.)
8. Balatonfüred (6.)
9. Zalakaros (-)
10. Hévíz (10.)

A turisztikai attrakciók közül a legnagyobb érdeklődésre az egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő, a Zalakarosi Fürdő, a Festetics-kastély és a Harkányi Gyógyfürdő tettek szert. Továbbá kiemelkedő látogatottsággal zárta az évet a siklósi vár, a Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő, a szigligeti vár, a füzéri vár és a Zsolnay Kulturális Negyed is.

Az egri vár volt a legnépszerűbb látványosságForrás: MTI/Komka Péter

„A szomszédos országokat felkeresők jellemzően Zakopane, Krakkó és Szováta felé vették az útirányt, de Crikvenica, Vir és Torockó is népszerű volt a magyarok körében" – tette hozzá a marketing menedzser.

Top 10 turisztikai attrakció 2018-ban
1. Egri vár
2. Miskolctapolca Barlangfürdő
3. Zalakarosi Fürdő
4. Festetics-kastély
5. Harkányi Gyógyfürdő
6. Siklósi Vár
7. Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő
8. Szigligeti Vár
9. Füzéri vár
10. Zsolnay Kulturális Negyed

Egyre tudatosabban vesszük nyakunkba a világot, legalábbis előre tervezzük utazásainkat. „A nyaralást átlagosan kb. 237 nappal előre foglalják rajtunk keresztül a vendégek" - mondta Keresztes Nóra. A jelenlegi adatok alapján a belföldi utazások esetén Budapest mellett Hajdúszoboszló, Eger és Zalakaros látható az élbolyban az idei évben is, majd Hévíz, Gyula és Siófok következik. A top tízes listát Szeged, Debrecen és Pécs zárják.