Elmerültünk az orosz tél fagyos világában

A Cár-ágyú a moszkvai Kreml egyik látványossága

Nem volt elég hideg az itthoni tél, ezért úgy döntöttünk, hogy elnézünk Európa egyik zordabb szegletébe. Legnagyobb meglepetésünkre az orosz tél nemcsak megdermeszt, hanem el is csábít különleges szépségeivel.

Tél idejére Oroszországba utazni embert próbáló kihívás. Kellő elszántság szükséges nekivágni a Moszkvától keletebbre található jeges városoknak, ugyanakkor kihagyhatatlan is az élmény megtapasztalni milyen, amikor a hőmérséklet eléri a -30 fokot. Ugyan nem először jártunk Oroszországban, de eddig csak tavasszal, nyáron jártuk be a magyar turistáknak is ismert Moszkva-Szentpétervár tengely mentén látható nevezetességeket. Most azonban kiléptünk a komfortzónánkból, és egy kicsit keletebbre is elmerészkedtünk.

Moszkva volt, Moszkva van, Moszkva lesz

A moszkvai Vnukovo reptér behavazott látványa és -15 fokos hőmérséklet fogadott bennünket azt követően, hogy kétórás út után megérkeztünk az orosz fővárosba. Már az első nap ráébredtünk arra, hogy a későbbiekben jóval melegebb ruhák után kell néznünk, ha fagyások nélkül akarunk visszatérni.

Közel másfél óráig tartott beérni a város központjába a reptérről,

hiszen az iránytaxink (vagy ahogy Európa keleti országaiban nevezik: marsrutkánk) nem sokkal indulásunk után tisztességes, több kilométeres dugóba került a kétszer hatsávos úton, és az utolsó metróállomástól is sok időbe telt bedöcögni a gyönyörű Komszomolszkaja metróállomásig. Lévén, hogy szűk két nap állt rendelkezésünkre Moszkvában, szállásunkat elfoglalva azonnal nekivágtunk a városnak.

A Komszomolszkaja metróállomás Moszkvában Forrás: Peso

Első utunk természetesen a Vörös térre vezetett. A Kreml vörös téglafala árnyékában meglátogattuk Lenin mauzóleumát, ahova csak hosszú sorban állás és rigorózus átvilágítás után juthattunk be. Az épület föld alatti termében található kommunista pártvezér preparált holttestét kísérteties vörös fény vette körbe. Csak a szovjet filmeket hűen idéző tányérsapkás őrök erélyes noszogatása késztetett jobb belátásra, hogy

ne fényképezzem le az egyik legbizarrabb turisztikai attrakciót, amiben eddig részem volt.

A legszínesebb hagymakupolás templom, a Rettegett Iván által építtetett Vaszilij Blazsenij-székesegyház és a Kreml falán belül található aranyozott hagymakupolás templomok gyorsan elfeledtették a nyomasztó látványt. A Kremllel szemben található híres GUM áruház kínálata pedig a volt totalitárius rendszerek szerte megtalálható emlékét írta felül (az orosz emberek egyébként, úgy tűnik, a mai napig rendkívül büszkék ezekre az emlékekre).

A Vaszilij Blazsenij-székesegyház Forrás: Peso

A Kreml falain belül viszonylag kihalt látkép fogadott minket. Úgy tűnt, a nagy mínuszok elvették a kommersz turisták kedvét attól, hogy meglátogassák többek között a világ legnagyobb harangját, a Cár-harangot (Car-kolokol) és ágyúját, a Cár-ágyút (Car-puska). A Vörös téren hatalmas karácsonyi vásár volt épp, így örömmel kipróbáltuk a medovuha nevű meleg mézsört, melyet a későbbiekben még inkább szívünkbe zártunk szuzdali kitérőnk alkalmával.

A Cár-ágyú a moszkvai Kreml egyik látványossága Forrás: Peso

A mézsör élénkítő hatása igen gyorsan elillant az esti -20 fokban, így szapora léptekkel elhagytuk a Vörös teret, majd a Moszkva folyó partján található, impozáns Megváltó Krisztus-székesegyházhoz mentünk, hogy a Moszkva folyó partjáról megcsodáljuk a város egyik legismertebb látképét.

A Megváltó Krisztus-székesegyház Forrás: Peso

A világ legdíszesebb metróállomásai közül jó pár Moszkvában lelhető fel, így egy kényelmesebb és - ami fontosabb - melegebb módját választottuk ezt követően a helyi turizmusnak. A sztálinbarokk nemcsak a Hét Nővérként ismert moszkvai toronyépületekben testesül meg, hanem a csillárokkal, melldíszekkel és hatalmas mozaikokkal gazdagon ellátott metróállomásokon keresztül is. Nem véletlen az, hogy Sztálin a hatalmas és a mai napig folyamatosan épülő moszkvai metróhálózatot az átlagnép ingyenes múzeumának tekintette.

Irány az Aranygyűrű!

Következő nap már csak egy érdekességre jutott időnk, mielőtt felszálltunk volna a Vlagyimirba és Szuzdalba tartó vonatra: felmentünk Európa legmagasabb épületének tetejére. Az 540 méter magas osztankinói tévétoronyba feljutni nem volt egyszerű, hiszen bő egy hónappal előre kellett megvennünk a jegyeket, és ekkor sem volt biztos, hogy megfelelő lesz az idő a látogatásra. Alapos átvizsgálást követően azonban

sikerült fellifteznünk a 340 méteres magasságban lévő kilátóra.

Nem volt angol nyelvű idegenvezetés, így erősen kellett hagyatkoznom az egyetemi éveim alatt gyűjtött, azóta megkopott orosz nyelvtudásomra, de néhány nap múlva meglepően zavartalanul tudtam kommunikálni, amikor szükség volt erre.

Az osztankinói tévétorony 151. emeletén Forrás: Peso

A magaslati kitekintést követően felpattantunk a Kurszki Vokzal nevű vasútállomásról induló és Vlagyimirba tartó HÉV-re, majd szűk két óra múlva meg is érkeztünk a Kljazma folyó mentén fekvő, 12. századi ősi orosz fővárosba, amelynek fehér templomai az UNESCO világörökségének részét képezik. Oroszország egyik legismertebb szentjének, Alekszandr Nyevszkijnek is sokáig itt voltak az ereklyéi, mielőtt Nagy Péter elszállíttatta volna Szentpétervárra. A Moszkva körül található számos középkori várost, mint amilyen Vlagyimir és Szuzdal is, az oroszok Aranygyűrűnek nevezik, hiszen az itt látható aranykupolás ortodox templomok és egyéb emlékművek képezik az orosz nemzettudat bölcsőjét, és ezek a városok voltak a tatár hadjáratok előtti orosz cári birodalom központjai.

Vlagyimirban erőteljesen megváltozott a légkör: már igen kevés nyoma volt a Moszkvában tapasztalt nyugati életstílusnak.

Alig láttunk például hatalmas luxusterepjárókat, inkább a Moszkvicsok, Ladák és UAZ-ok képezték az utcák forgalmát. Itt már jóval több Lenin-szoborral és utcanévvel találkoztunk, mint a fővárosban. Egy gyors városi sétát követően betértünk a szovjet időkre emlékeztető autóbusz-állomásra, és felszálltunk egy sok évtizedet szolgált, lestrapált öreg járműre, hogy bedöcögjünk az onnan alig 25 kilométerre található Szuzdalba.

Régi templomok Szuzdalban Forrás: Peso

A helyi szemmel nézve apró városka az egyik legősibb települése Oroszországnak, és a város hangulata is merőben ellentétes a hatalmas metropoliszokéval. Olyan érzés volt végigsétálni az elnéptelenedett utcákon, mintha éppen egy Szolzsenyicin-regényben találtuk volna magunkat. A város a turizmusból él, mi pedig a legcsendesebb hónapban érkeztünk, így alig találtunk 1-2 medovuhát szolgáló vendéglátót, ahol szomjunkat olthattuk. Nem messze a kocsmáktól láttunk néhány régi éjkék színű, csillagokkal díszített, hagymakupolás templomot és fából épült ősi szentélyt.

Szuzdalban volt szerencsém Patyomkin-házakkal is találkozni.

A régi épületeket hatalmas ponyvákkal terítették be,

amelyekre a ház eredeti díszítései, ablakai, ajtajai voltak felfestve, így elfedve a düledező valóságot a látogató szeme elől. Egy helyi lakos magyarázata szerint még 5-6 éve itt járt Vlagyimir Putyin államfő, és neki nem lett volna szabad látnia a rideg valóságot – s így a történelem ismétli önmagát, hiszen Katalin cárnőnek sem volt szabad látnia az igazi Oroszországot.

Szuzdali Patyomkin-ház Forrás: Peso

A párórás szuzdali sétát követően visszatértünk Vlagyimirbe, hogy a következő napon egy hosszú vonatozást követően - Dzserzsinszk és Nyizsnyij Novgorod érintésével - a Moszkvától több mint 800 kilométerre található tatár fővárosba, Kazanyba utazzunk. Novgorodban két órára megálltunk, hogy magunkhoz vegyünk egy-két pirogot, amelyet a peronon árultak a helyi bábuskák. Elnéztünk a helyi Kremlig is (minden nagyobb városban így nevezik a helyi középkori várat), amelynek falai előtt hatalmas méretűre szélesedik Európa legnagyobb folyója, a Volga.

A csonttá fagyott Volga látványa letaglózó.

Ilyen fagyos időben a helyi emberek nyugodtan átsétálnak egyik partjáról a másikra a jégen, sőt vannak, akik kis székeken ücsörögve léket vágnak a jégbe, és horgásznak, mintha meg sem kottyanna nekik a -20 fokos hideg és a süvítő szél.

Nyizsnij Novgorod és a Volga Forrás: Peso

Sajnáltuk, hogy csak ilyen kevés idő állt rendelkezésünkre Nyizsnyijben, ahol néhány szép középkori templomot és a meghökkentően régi metró hálózatát leszámítva nem igazán adatott meg, hogy szétnézzünk. Következő állomásunk szerencsénkre többszörösen kárpótolt minket az elmulasztott látványosságokért.

Kazany színpompás világa

Kazany minden szempontból kellemes meglepetésnek bizonyult: ilyen szépen karbantartott és tiszta orosz nagyvárossal még nem találkoztam. A központon látszik, hogy az elmúlt évek világméretű sporteseményei miatt sok pénzt fektettek a turisták idecsalogatásába. Az ottani Kremlig vezető sétálóutcán szobrok, szuveníresek, valamint helyi tatár éttermek és kézművesek garmadája várja a betérni kívánó vevőket.

Ha nem ettünk eddig medve- vagy rénszarvashúst, akkor ezt itt pótolhatjuk,

hiszen találtunk boltot, amely szárított medve-, vadlúd-, fóka- és rénszarvashúst is kínált - természetesen nem hagyhattuk ki.

A Kazanyi Kreml Forrás: Peso

A tatár konyha megér egy külön kitérőt, hiszen itt keverednek a hagyományos orosz, ujgur, kaukázusi és kazah ízek. Külön tetszett a mindenféle hússal töltött ecspocsmak, azaz a háromszögletű tésztatáska, illetve a kazilik nevű szárított lókolbász. Az igazság az, hogy a kelleténél gyakrabban néztünk be tatár éttermekbe, nemcsak az ízek megismerése, hanem a kötelező felmelegedés végett is, hiszen aznap, amikor megérkeztünk a tatár fővárosba,

a hőmérő higanyszála tartósan -25 és -30 között mozgott.

Ilyen hidegben igen nehezünkre esett a kamerát vagy telefont elővenni néhány fotó erejéig, s igen hamar rájöttünk, hogy sürgősen keresnünk kell meleg bélésű kesztyűt és usankát, mert az otthonról hozott felöltők vajmi keveset értek.

A központi sétálóutca végénél elértük a Kremlt, amelynek középpontjában a csodálatos Kul Sharif mecset magasodik. A dzsámi kupoláinak és minaretjeinek égszínkék színe olyan kontrasztban van a hófehér várfalakkal, hogy még a Volga túlpartjáról is magára vonzza az ember tekintetét.

A kazanyi Kul Sharif-mecset Forrás: Peso

Ha már Nyizsnyijben nem volt időnk a Volga folyó megcsodálására, ez megadatott Kazanyban, ahol talán még szélesebbé terebélyesedik, és még vastagabb jéggel jelzi, hogy az orosz telet igenis komolyan kell venni.

Szerencsénkre második kazanyi napunkon már vastag helyi ruhákban néztünk le a folyó partjára,

ahol megcsodáltuk Kazany egyik legkülönlegesebb épületét, az eskető családközpontot, amely hatalmas fagylaltos kehelyként magasodik a Volga jege fölé, körülötte pedig több sárkányszobor (Kazany jelképe) védi a tatár kultúra ezen szentélyét.

A kazanyi eskető családközpont Forrás: Peso

Kazany egyik távoli külvárosában meglátogattuk még a Minden Vallás Templomát, amely minden bizonnyal a legtarkább és legeklektikusabb épület, amelyet valaha láttam az életemben. Őrült színkavalkádja leginkább talán a bécsi Hundertwasserhausra hasonlít.

A Minden Vallás Temploma Kazanyban Forrás: Peso

A helyi vásárcsarnok, a tatár népművészeti, valamint helytörténeti múzeum továbbá mind olyan programnak bizonyult, amely jobban megismertetett a tatár kultúrával, amelyről itthon alig-alig lehet csak elvétve tanulni valamit.

Kazanyban sem hagyhattam ki, hogy felszálljak a helyi metróra,

hiszen itt a többi orosz várossal ellentétben nem a brutalista sztálinbarokk dominál, hanem a tatár-iszlám kultúra. Így a Koránból ismert szép motívumokkal találkoztam az egyes állomásokon, és hallgathattam egy kevés tatár nyelvet is, ugyanis az egyes megállókat nemcsak oroszul és angolul, de tatárul is bemondják.

A kazanyi Agrárpalota Forrás: Peso

Átfagyva, de élményekkel telítve hagytuk el Kazanyt. Miközben zakatoltunk vissza a hosszú úton Moszkva felé, egyetértettünk, hogy Oroszországot télen is kötelező meglátogatni, hiszen a súlyos mínuszok csak hozzáadnak a látottak értékéhez.