Ez lesz a világ legmagasabb „vízszintes" felhőkarcolója

Raffles
Vágólapra másolva!
Egy üveghidat fektetnek keresztbe négy 60 emeletes toronyházon.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint még idén megnyitják a kínai Csungking városában azt a komplexumot, amelynek különlegessége a világ legmagasabb üveghídja lesz.

A Crystal, azaz Kristály névre keresztelt látványosságot négy 60 emeletes toronyházra építik 250 méteres magasságban.

A 280 méter hosszú híd nemcsak összeköti a négy felhőkarcolót, de önálló funkciót is kap: kilátón kívül lesz benne végtelenített medence és éttermek is. S hogy még különlegesebb legyen, fákat is ültetnek bele.

A Raffles City elnevezésű komplexum összesen nyolc felhőkarcolóból áll majd. Hat közülük 250 méter magas lesz, a két északi torony pedig 350 méter. Az épületekben szállodák, éttermek, boltok, irodák és magánlakások lesznek.

Éjjelente fényshow-val szórakoztatja majd a város lakóit.

A Raffles City beruházója a szingapúri Capitaland, a tervezője pedig az a kanadai-izraeli Moshe Safdie, akinek korábbi munkái között van például a szingapúri Marina Bay Sands és a jeruzsálemi Jad Vasem Múzeum is.

Kattintson az alábbi fotóra, és nézzen képeket a különleges épületről!

Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles
Raffles