Kinyíltak az oxigénmaszkok 7600 méter magasságban - videó

oxigénmaszk
Vágólapra másolva!
Oxigénmaszkot kellett viselniük az utasoknak a Qantas egyik járatán, amely aztán kényszerleszállást hajtott végre Melbourne-ben.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál légitársaság gépe Adelaide-ből Canberrába tartott, és 25 ezer láb (körülbelül 7600 méter magasan járt, amikor az utasok egy nagy durranást hallottak.

Az oxigénmaszkok kinyíltak a felső tároló rekeszekből,

a kapitány pedig gyors süllyedésbe kezdett 10 ezer lábig (3 ezer méter). Ekkor az utasok levehették a maszkokat, a repülő pedig Melbourne felé tett kitérőt, ahol rendben leszállt - írja az AirLive.net.

A Qantas szóvivője szerint a személyzet a standard előírásoknak megfelelően kezelte a helyzetet. A meghibásodás okát egyelőre keresik, az utasokat pedig más járatokkal vitték el a célpontra.