Furcsa halál az EasyJet járatán

2019.03.07. 14:32

Meghalt egy brit nő az EasyJet Londonból Malagába tartó járatán, de csak a leszálláskor vették észre.

A 63 éves Ann Rudkin a spanyolországi Fuengirolába tért volna vissza, ahol élt és dolgozott. Egy pár beszámolója szerint már a beszállásnál rosszullétre panaszkodott. Azt mondta, egy karibi hajóútról jött vissza, és súlyos tüdőgyulladása van. Ennek ellenére felengedték a gépre, majd az ablakhoz ültették, ahol elaludt.

Képünk illusztrációForrás: AFP/Fabrice Coffrini

A pár csak a leszálláskor próbálta felébreszteni a fejjel az előtte lévő ülésre borult nőt, de az nem reagált. Ekkor hívták a személyzetet, akik megnézték a pulzusát, és megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült – írja a Sun.

Kinek a felelőssége?

A pár szerint a légitársaságnak észre kellett volna vennie az utas állapotát, legkésőbb a biztonsági övek becsatolásának ellenőrzésekor. Az EasyJet azonban elhárította a felelősséget. Szerintük semmilyen korábbi körülmény nem utalt arra, ami miatt megtagadhatták volna az utazást a nőtől, a biztonsági övek becsatolását pedig ellenőrizték. „A kabinszemélyzet a fedélzeten lévő orvosokkal együtt elsősegélyt nyújtott, az érkezés után pedig készenléti egységek érkeztek, hogy orvosi ellátást nyújtsanak, de az utas sajnálatos módon elhunyt.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK