Hihetetlen, de ez a romhalmaz a világörökség része lett

Hashima Island, Gunkanjima Japán Skyfall
Vágólapra másolva!
A japán sziget valaha a világ legsűrűbben lakott települése volt, de egy James Bond-filmből is ismerős lehet.
Vágólapra másolva!

Hasima egy Nagaszakihoz tartozó elhagyatott sziget Japán délnyugati részén. A mindössze 160x480 méteres földdarabot falak védik a tenger hullámaitól, és alakja miatt Csatahajó-szigetnek (Gunkandzsima) is hívják.

A sziget a 19. század végétől kezdett el benépesülni, miután tenger alatti szénbányászatot folytattak ott. Fénykorában ötezernél is többel laktak ott, amivel akkoriban a világ legsűrűbben lakott települése volt. A lakó- és közigazgatási épületek mellett szentélyek, rendőrség, posta, óvoda, mozi, vendéglők, üzletek, szálloda és kórház is volt a szigeten, a villamos energiát és az ivóvizet pedig tenger alatti vezetékeken vezették be.

A bánya 1974-ben zárt be, a szigetet pedig mindenki elhagyta,

hátrahagyva a gépeket, bútorokat és más használati tárgyakat. Sokáig tilos volt a területére lépni, 2009 óta azonban idegenvezetővel látogatható egy 220 méteres szakaszon. A romos épületek sokaknak ismerősek lehetnek a James Bond-filmek Skyfall című darabjából, amelynek egyik jelenetét itt forgatták. Az UNESCO 2015-ben világörökségi helyszínné nyilvánította.

Kattintson az alábbi képre, és nézzen képeket a különleges szigetről!

hasima