Megsimogattuk a tüskésráját a karibi meseszigeten

2019.04.13. 06:42

Fájó szívvel hagytuk el Antioquia tartományt, várt ránk azonban a következő emblematikus kolumbiai táj: a karibi partvidék. Előbb Cartagenába látogattunk el, majd egy egészen különleges szigetre. Kolumbiai beszámolónk harmadik, befejező része.

Kolumbiában a nagyobb távolságok megtételére a repülés a legmegfelelőbb eszköz. Pár éve létezik egy tényleg olcsó helyi fapados légitársaság, a Viva Colombia, mellyel egy úton akár 8-10.000 Ft-ért is repkedhetünk. A Medellín és Cartagena de Indias közötti 630 km-t autóbusszal kb. 13-14 óra alatt lehet megtenni, s a menetjegy nem lesz nagyon olcsóbb 120.000 pesónál (11.000 Ft). Ezért az árért pedig lehet már repjegyet is kapni, a repülési idő pedig egy óra. Szerintem nem kérdés...

Megérkezés Cartagenába, Karib-Kolumbia fővárosábaForrás: Németh András

A turistamentes övezet vége

Cartagena de Indias a Karib-tenger gyöngyszeme. Egy mindenfelé hangoztatott mondás szerint Kolumbia az Isten kalapja, s rajta Cartagena a bokréta. Ez az ország legszebb spanyol koloniális városa, egykoron innen áramlott Európába az Újvilág minden kincse, s ide érkeztek Afrikából a rabszolgaszállítmányok. Nyilván ez utóbbi az oka, hogy itt a legerősebb az afrikai-karibi hatás és a kulturális keveredés. Az sem utolsó szempont, hogy itt játszódik számtalan film a Smaragd románcától a Szerelem a kolera idejénig.

Cartagena Dél-Amerika egyik leghangulatosabb városaForrás: Németh András

Cartagena egy lüktető, élettel teli, meseszerű hely, azonban vannak ennek árnyoldalai is. Kolumbia általában még teljesen mentes a turistainváziótól, az egy kivétel talán pont Cartagena. Ennek megfelelően az árak is jóval az országos átlag felett mozognak, s itt már megjelentek az arab világra jellemző nyomulós árusok, akik kétpercenként próbálnak szalmakalapot, mobiltelefontokot, napszemüveget vagy üveggyöngyöket eladni a békésen tébláboló utazónak. Első nap számolgattuk is, a rekord 12 árus/óra lett.

A város bohém arculatának egyik biztos pontja, a KGB bárForrás: Németh András

A gyarmati időkben a város Latin-Amerika egyik legjobban megerősített települése volt. A védelmet egy masszív városfal biztosította, mely a mai napig áll. Innen ered a belváros jelenleg is használt elnevezése: Ciudad Amurallada, vagyis a Fallal Körülvett Város. A falon belül gyönyörűen restaurált koloniális épületek sokasága, az emblematikus sárga óratorony a gyilokjáróval, a San Pedro Claver-katedrális, a Szent Inkvizíció palotája, az Édességek Háza (Portal de los Dulces) vagy a Las Bovedas piac mind-mind építészeti remekmű. A legjellegzetesebb látnivalók azonban egyértelműen a cseréppel fedett, gyönyörűen faragott faoszlopokkal díszített spanyol erkélyek, melyek uralják a városképet.

A Szent Inkvizíció házának patiójaForrás: Németh András

Cartagena ugyan a legfelkapottabb turistacélpont, ennek ellenére nem valamiféle kirakat. Sikerült megőriznie jellegzetes hangulatát, fülledt karibi varázsát, a város lakói az utcán élik életüket, kinn ülnek a házikóik előtt, gyümölcsöt majszolnak, rumot szopogatnak, nem ritkán dalra fakadnak. Cartagenát belengi a zene: nagyon ritka pillanat, hogy csend legyen, általában egy kósza salsa-, cumbia-, vallenatodallam biztos, hogy felcsendül valahonnan.

A street art Cartagenában is népszerűForrás: Németh András

A zenére és az alkoholra épül a város egyik legnépszerűbb turistaattrakciója, a chivabuszozás. Ezek afféle bulibuszok, amelyek akkor indulnak, ha megteltek, bejáratott útvonalakon cirkálnak, az utasoknak üvegszámra osztogatott rum és aguardiente pedig gondoskodik a kirobbanó hangulatról. A buszokon élőzene szól, általában három zenész (harmonikás, ütőhangszeres és sajtreszelős) nyomja a talpalávalót. Közben egy szórakoztató konferanszié mikrofonnal vezényeli az utasokat, legtöbbször különböző ének- és táncversenyekre buzdítja az országok szerint felosztott csoportokat.

A turné általában egy Getsemaní negyedben lévő szórakozóhelyen ér véget, ahová a busz utasai ingyen bemehetnek és folytathatják a mókát. A chivázás vicces dolog, s még akkor is élvezhető, ha az ember egyébként viszolyog az irányított szórakozástól.

Egy cartagenai chivabusz – városnézés részegenForrás: Németh András

A közbiztonságot Kolumbiában mindenhol nagyon komolyan veszik, Cartagenában viszont, ami az ország első számú díszdoboza, nagyon látványos a rendőri jelenlét. Csak a Falon belül állítólag kb. 2.000 rendőr teljesít szolgálatot az utcákon, úgyhogy nagyon érzi a turista, hogy próbálnak vigyázni rá. Ennek ellenére nem nagyon lehet úgy sétálgatni, hogy ne ajánlana valaki eladó kokaint. Óva intenék azonban mindenkit, hogy éljen az olcsó kábulat lehetőségével (tényleg hihetetlenül olcsó, kb. 5-600 Ft-ért adják grammját). Akármennyire fura ugyanis, a drogfogyasztás Kolumbiában is börtönbüntetéssel fenyegetett cselekmény, s nem hiszem, hogy sokan szeretnék a nyaralásukat dél-amerikai börtönsztorikkal fűszerezni.

Cartagena falai, háttérben a modern Bocagrande negyedForrás: Németh András

Aki szereti a történelmi érdekességeket, annak kötelező program a város felett masszívan trónoló San Felipe erőd. Itt a dél-amerikai történelem egy Európában kevésbé ismert fejezetével lehet megismerkedni, mégpedig azzal a kb. 280 éve lejátszódott eseménnyel, mikor is csak „egy hajszálon” múlt, hogy Kolumbia – de akár az egész kontinens – angol nyelvűvé váljon.

A Félemberre mindenki büszke

Cartagenára, a spanyol korona kincsesbányájára, 1741-ben vetettek szemet a világtengerek urai, az angolok, s az akkori idők leghatalmasabb flottájával, 186 hajóval és 23.600 katonával megkezdték a város ostromát. Az invázió nem titkolt célja az Új-Granadai Alkirályság s ezen túl a spanyol korona dél-amerikai gyarmatai feletti uralom megszerzése volt.

Az impozáns Fortaleza de San Felipe, az amerikai kontinens legnagyobb erődjeForrás: Németh András

Az angol flottával a város kb. 6.000 fős védőserege nézett farkasszemet. Őket a legendás Blas de Lezo y Olavarrieta admirális, egy baszk kisnemesi család sarja vezette, aki szinte Marvel-hősöket megszégyenítő energiával és karizmával úgy vált a hispán világ katonai ikonjává, hogy már fiatalkorában amputálták bal lábát, kilőtték a bal szemét, valamint a jobb karja is béna volt. Kortársaitól ezért – a Trónok harca Tyrionját jóval megelőzve (!) – megkapta a „Mediohombre”, azaz Félember nevet.

Dél-Amerikában Blas de Lezo komoly népszerűségnek örvend, úgy emlegetik, hogy „az ember, aki miatt nem beszélünk angolul”. A ragadványnévből egyértelművé válhat, hogy minden matematikát félredobva, védőcsapatával a Félember bizony visszaverte az angol inváziós flotta próbálkozásait. Az ostromról, Blas de Lezóról, meg az egész angol-spanyol konfliktusról egy látványos filmet nézhetünk végig az erődben, ami egészen izgalmasra sikerült, szóval nagyon ajánlom.

A legendás Blas de Lezo szobra CartagenábanForrás: Németh András

Klasszikus cartagenai program befizetni egy egész napos hajókirándulásra, melynek keretében elvisznek a várostól kb. 30 km-re lévő Barú-félsziget egy klasszikus karibi strandjára, a Playa Blancára, majd tovább a Rosario-szigetekre. A 6-7 órás program kb. 5-7000 forintba kerül (társaságtól függően), s általában egy ebéd is van az árban. A Playa Blanca teljesen hozza, amit az ember elképzel egy karibi strandról: pálmafák, gyönyörű homok, türkizkék és áttetsző, 27 fokos víz, viszont zsúfoltság és drágaság. Egy laza Cuba Librét sikerült 4000 forintnak megfelelő pesóért elfogyasztani, úgyhogy én inkább senkinek nem javaslom, hogy itt tervezzen nagy „ereszd el a hajam” mókákat. Az ebédre kapott grillezett karibi sügér a kókuszos rizzsel és banánfánkkal viszont határozottan finom volt, még úgy is, hogy ennél gonoszabb ábrázatú halat még nem ettem.

Trópusi ebéd a Playa Blancán – itt nem látszik a hal gonosz tekinteteForrás: Németh András

A Rosario-szigetek viszont érdekes élmény, vannak olyan aprócska földdarabok, melyeken a rajta felhúzott nyaraló szinte egy az egyben elfoglalja a sziget teljes alapterületét. Van egy nagyobb sziget is egy oceanográfiai bemutatóhellyel, itt általában eldöntheti a kedves utas, hogy ezt tekinti meg, vagy inkább búvárszemüveget meg pipát kér, és sznorkellezik. Mi ez utóbbit választottuk, s valóban gyönyörű a tenger élővilága itt, van pár különösen szép korallmező.

A Rosario-szigetek már igazi karibi gyöngyszem, ahogyan az ember azt elképzeliForrás: Németh András

A másik, Cartagenából könnyen kivitelezhető mulatság a kb. 50 km-re keletre lévő Totumo sárvulkán meglátogatása. Elsőre kicsit talán bombasztikus dolognak tűnik vulkánnak hívni ezt a 15 méteres földkúpot, de valójában az, hisz a kráterében lévő iszap 2300 méter mélyről érkezik a kürtőbe. A móka úgy zajlik, hogy egy falépcsőn fel kell menni a vulkánra, majd egy létrán beleereszkedni az iszapba, s ott átadni magunkat a jólesően simogató, meleg pudingban való dagonyázás örömének.

Ritka pillanat: a Totumo sárvulkán turisták nélkülForrás: Németh András

Az élmény egy parányit szürreális, a krátertó feneketlen, viszont elsüllyedni lehetetlen, de lebegni és mozogni benne is eléggé körülményes. Ha meguntuk, akkor kimászunk, egy helyi legény lepucolja rólunk a sár nagy részét, majd mehetünk lemosdani a három perc sétára lévő lagúnához. Én nagyon élveztem, de aki nem szereti, ha idegenek kúsznak bele az aurájába, mikor éppen kiszolgáltatottan forog egy zselészerű masszában, annak nem biztos, hogy ajánlott.

Csoportos dagonya a sárkráterbenForrás: Németh András

Cartagenában a klasszikus kolumbiai konyha keveredik a karibi hatásokkal (mely utóbbinak zászlóshajója a kókuszos rizs), viszont készüljünk fel arra, hogy a gasztronómiai élmények begyűjtéséért itt jóval borsosabb árat fogunk fizetni, mint az ország többi részén.

Magasságok és mélységek a helyi konyhában

Talán itt lehetne egy kis kitérőt tenni a kolumbiai konyhára. Erősen vegyesek az érzéseim, mert van pár tényleg finom dolog, de pl. amit a húsokkal művelnek, arra azért párszor felhúztam a szemöldököm.

Egy határozottan finom kaja: lapított pisztráng banánlángossal és szósszalForrás: Németh András

Kezdjük azonban a pozitívumokkal. Van egy levesük, melynek az a neve, hogy ajiaco, ez egy csirkehússal dúsított kukoricaleves, speciális fűszerezéssel, többnyire banánnal és avokádóval fogyasztják – no, ez csodafinom. Amit még nagyon szerettem, az a calentado, ez egy babos-rizses-húsos egytálétel, melyre még ütnek egy tükörtojást is, néha mellé dobnak egy sült kolbászt, és meglepetésre ezt reggelire eszik. Ugyanígy reggeli étel a tamal, ami banánlevélbe csomagolt csirkés-zöldséges-rizses cucc, ez szintén finom. A halakat általában országszerte jól készítik el, legyen az pisztráng a belső vidékeken, vagy tengeri hal a karibi partokon. Amit még nagyon tudtam értékelni, az a marhanyelv maracujás szószban, viszont sajnos itt végére is értem a pozitívumoknak.

A kolumbiai gasztronómia csúcsa, az ajiaco levesForrás: Németh András

Sajnos az a szubjektív meglátásom alakult ki, hogy egész országban nem tudnak húst sütni, s a vicces az egészben, hogy ők magukról úgy tartják, hogy húsételekben a legjobbak. A csirkén kívül szinte minden általam fogyasztott hús szinte ehetetlenül rágós és ízetlen volt, Bogotától Cartagenáig. A kávévidék és Antioquía megye emblematikus étele a nem kicsit kalóriadús bandeja paisa, melynek összetevőiről már korábban – a Medellínről szóló résznél – volt szó. Az ember azt hinné, hogy olyan jó dolgokból áll össze, hogy egyszerűen nem lehet elrontani, de ez az étel nem jó! Lehetne, de nem az, mivel az összes rajta lévő hús rágós és rossz ízű. Három vagy négy helyen is próbáltam, de mindenhol ugyanezt tapasztaltam.

Én azt javaslom, hogy Kolumbiában inkább kerüljük a sült húsok evését, vagy korlátozzuk a csirkére, amit nehéz elrontani – és ez nagyon nagy mondat tőlem, mivel egyébként megrögzött húszabáló vagyok. Ezen kívül szeretném mindenki figyelmét felhívni egy nagy ívben elkerülendő szörnyűségre, az úgynevezett changua levesre, melynek kitalálóját én rövidebb tartamú szabadságvesztéssel sújtanám, mert ez egy jól agyonsózott korianderes tejleves, engem szabályosan ki lehet vele üldözni a világból.

A mindig finom reggeli koszt, a calentadoForrás: Németh András

Levezető lazulás egy karibi szigeten

A nyüzsgő és mindig vibráló Cartagena után szerettünk volna valami láblógatós helyen megpihenni az utazás végén, így esett a választás a papíron Kolumbiához tartozó, viszont földrajzilag Nicaragua partvidékéhez kapcsolódó San Andrés szigetre, ami már első ránézésre is egészen különleges csemegének ígérkezett.

Megérkezés San Andrés szigetéreForrás: Németh András

A sziget megközelítése Cartagenából természetesen légi úton lehetséges, s a jól bevált fapadosunk, a Viva Colombia szívesen elrepít 15.000-20.000 forintért e karibi paradicsomba. Arra azonban készüljünk fel, hogy a kolumbiai állam szépen megsarcolja az ide tartókat, a szigetre történő belépéshez ugyanis ki kell váltanunk a reptéren egy ún. turistakártyát (tarjeta de turismo), melyért 108.000 pesót (9.900 Ft) fejenként le kell szurkolni. De hát hiába, ez egy exkluzív célpont.

Klasszikus karibi paradicsom, ahol Bob Marley a császárForrás: Németh András

San Andrés egy korallzátonyok és fehér homokpartok által körbeölelt, buja növényzettel és csodás tengeri állatvilággal gazdagított aprócska trópusi sziget, mely csupán közigazgatásilag Kolumbia, kulturálisan azonban ízig-vérig a karibi szigetvilág része. Lakóinak nagy része nem mesztic, hanem fekete. Úgy hívják magukat, hogy „raizal nép”, akik nem spanyolul, hanem egy kreol-angol keveréknyelven beszélnek. Vallásuk sem katolikus, hanem baptista, szívük mélyén pedig visszavágynak a brit korona fennhatósága alá, s a kolumbiaiakat megszállóknak tartják.

Kristálytiszta víz, fehér homok, korallkereső turisták – ez San Andrés esszenciájaForrás: Németh András

A szigetre megérkezvén hamar kiderül, hogy egyáltalán nem afféle nyugis, „paradicsomi menedék”, hanem egy inkább kaotikusnak tűnő izgő-mozgó nyaralóhely, ahol rekordokat döntöget az egy adott útszakaszon egymás mellett elférő robogók aránya. Ez persze leginkább a „fővárosra”, a helyiek által csak El Centro (a központ) néven emlegetett városkára és környékére igaz, ahol a sziget kb. 70.000 fős lakosságának mintegy 80%-a él. A zsúfolt és nem kifejezetten hangulatos tartományi székhelytől távolodva azonban már egyre többször tárul olyan panoráma a szemünk elé, melyre bőven el lehet sütni a paradicsomi jelzőt.

A baptista egyház sárga iskolabuszaForrás: Németh András

Szerencsére sikerült olyan szállást foglalni, mely pont az ilyen helyhez illik, vagyis egy közvetlenül a tengerparton álló, színesre festett kalyibát, melynek teraszáról fejest is lehetett volna ugrani a habokba, ha nem lábszárközépig ért volna a víz. A bungaló felszereltsége, tisztasága ugyan hagyott kívánnivalót maga után, de annyira tökéletes helyen volt, hogy egyszerűen lehetetlen volt panaszkodni.

Tökéletes szállás a szigeten – ennél közelebb nehéz lenni a vízhezForrás: Németh András

Házigazdánk – egy őslakos raizal néni – szervezett nekünk egy egész napos motorcsónakos túrát a sziget keleti partvidékén, az örökké mosolygó Wilford vezetésével, aki nagyon vidám társaságnak bizonyult. Csodaszép a tengernek ez a szakasza, valóban mesébe illő a víz türkizkékes-zöldes színe, valamint élővilága. Különböző korallszigetecskék sorakoznak itt: Rocky Cay, Haynes Cay, Cotton Cay és Johnny Cay.

Haynes Cay pálmafás partjaForrás: Németh András

A víz sekély, és tele van tüskésrájákkal, melyeket én alapból veszélyes és kerülendő állatoknak gondoltam. Wilford azonban teljesen máshogy viszonyult hozzájuk, egy kis étellel odacsalogatta őket, majd az egyiket úgy ölbe kapta, mint Magdi néni Fifi kutyát, és hozta oda, hogy simogassuk, fogjuk meg mi is. Bíztunk Wilfordban, úgyhogy megtettük. Semmihez nem fogható élmény volt ezután búvárszemüvegben úszkálni egy tucat méteresre hízott tüskésrája társaságában.

Wilford és a rájaForrás: Németh András

Pár frissítő sör erejéig megpihentünk az Acuario néven emlegetett homokpad büféjénél, ahol ugyan kisebb tömegnyomor volt, s az italt is aranyáron mérték, de a hely klasszikus karibi atmoszférája tényleg igazi unikum volt. A leglátványosabb és legnagyobb „cay” (korallzátonyon kialakult pici sziget) a Johnny Cay volt, melynek dús pálmaerdejében olyan szürreális színű leguánok sétálgatnak, hogy az ember eltöpreng, melyik helyen keverhettek LSD-t a koktéljába.

Annak ellenére, hogy San Andrés nem kifejezetten nagy méretű, bőven van mivel eltölteni az időt. Be lehet barangolni (szintén csónakkal persze) az északkeleti rész mangroveerdőjének labirintusait, amely rengeteg vízi állat költőhelyéül szolgál, s egy roppant érdekes és összetett ökoszisztéma.

A sziget vízparti mangroveerdeje több száz élőlény költő- és lakhelyeForrás: Németh András

A nyugati oldal sziklás, és kevésbé kiépített partja szigorúbb és egyben vadregényesebb jellegű. Felfedezéséhez érdemes biciklit bérelni, de a lustábbaknak opció a golfautó is, melyet úton-útfélen kínálnak bérlésre, s igazából egy 4-5 fős társaságnak is tökéletes. Fel lehet vele kapaszkodni a sziget belsejében található „hegycsúcsra”, a 85 méter magas Cerro La Lomára, ahol az egyik legrégibb épület, az 1847-ben épült (majd 1896-ban renovált) első baptista templom áll, melynek építőanyagát a korabeli baptista misszionáriusok még Alabamából szállíttatták a kicsiny kis szigetre. A templom tornyából lényegében a teljes szigetet belátni, s pár ezer pesós adomány ellenében még egy helytörténeti kiselőadást és kisfilmet is megnézhetünk.

San Andrés első baptista templomaForrás: Németh András

Kissé vicces látványosság a híres kalóz, Captain Morgan barlangja, ahova be sem lehet igazából menni, csupán a bejáratát szemlélgetni, köréje építettek viszont egy klasszikus turistacsapdát, egy kalóztematikára épülő „múzeumot”, ahol eredeti tárgyak ugyan nemigen vannak, félszemű, kampókezű, mérgesen vicsorgó, hiányos fogazatú bábuk viszont tucatjával, illetve „népviseletbe” öltözött helyi táncosok is szórakoztatják a látogatókat. Azt nem mondom, hogy be ne menjen senki, de autentikus élményekre ne számítson.

Táncosok a Captain Morgan-barlangnálForrás: Németh András

San Andrés tökéletes záró pontja egy kolumbiai körutazásnak, bár az igazán profik nem ide jönnek, hanem a 3 órás hajóútra lévő Providencia szigetre, ami – állítólag – tényleg az a nyugis trópusi paradicsom, ahol megállt az idő. Megközelítése viszont kissé körülményes, és nem is olcsó. Egy oda-vissza jegy a katamaránra az ott tartózkodásunkkor 380.000 pesóba (kb. 35.000 forint) került, így nem csoda, hogy sokkal jobban megőrizte izoláltságában helyi jellegzetességeit.

Kolumbiai „aprópénzek”, a 2000 és az 1000 pesós bankjegyek, értékük kb. 180, illetve 90 forint – a mil (ezer) felirat eltérő használata megtévesztő lehetForrás: Németh András

Bogotába visszatérve borult ég, köd, eső és 15 fok fogadott, igazolva a főváros zord klímájáról terjengő mendemondákat. Itt már nosztalgiával gondoltunk a vidám karibi melegre, ettől függetlenül a maga kaotikus mivoltában Bogotát is lehet szeretni. Utolsó kolumbiai esténkre bevettük magunkat Chapinero déli részének bohém hangulatú bárjaiba, hogy még utoljára kiélvezhessük a kólával kevert Medellín rum által fűszerezett latin-amerikai atmoszférát.

Páncélozott pénzszállító autó Bogotában – azért nem árt az óvatosságForrás: Németh András

A turisták többségéhez hasonlóan Bogotában kezdtük, és itt is fejeztük be háromhetes kolumbiai turnénkat, azonban ez épp csak egy csöppnyi kóstoló volt Dél-Amerikai egyik legizgalmasabb és leghangulatosabb országából. Reméljük, a béke és a fejlődés tartós lesz, s bár lehetett híreket hallani, hogy a közeljövőben nem is annyira a kokain, hanem inkább a smaragdbiznisz feletti ellenőrzés megszerzése generál majd konfliktusokat, azért bízzunk benne, hogy az escobarok kora soha nem jön vissza Kolumbiában, s bármikor nyugodtan felpattanhatunk egy gépre, hogy újra jöjjünk...

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK