Atombunker, omladozó betonpiramis és csevap a balkán fejlődő országában

2019.04.09. 18:34

Tengerparti nyaralóhelyként már évtizedekkel ezelőtt is kedvelt volt Albánia. Ám várost nézni vagy épp a vidéket járni nem sokan utaztak az egykor elzárkózó, nem túl jó hírű országba. Idén tavasszal sikerült ellátogatnom oda. Kijelenthetem: bárhogy is volt régen, napjainkra kevés dolog okán lehet egy albániai utazásra nemet mondani. Igent viszont annál több miatt.

Hadd kezdjem egy összegző megállapítással: azok, akik a minden szempontból kiszámítható utakat, az európai színvonalat kedvelik, nem biztos, hogy szívükbe zárják Albániát. Persze nem azért mondom ezt, mert mi bármiféle komoly problémával találkoztunk volna ott. Néhány napot töltöttem el nemrég az országban, baráti társasággal, és állíthatom, Albánia egy remek és bőven megfizethető úti cél, akár több alkalomra is.

A turizmust kiszolgáló infrastruktúra is szépen épül, és sok nagy nyugati cég is megvetette már a lábát itt.

De Albánián a nyugatiasodás ellenére is látszik a szegénység. Az újabb fővárosi, tiranai városrészek, blokkok szomszédságában sok a lepusztult vagy befejezetlen épület. A rengeteg korszerű autócsoda mellett is futnak szép számmal leharcolt, nálunk már nem látható négykerekűek az egykori keleti blokk gyáraiból. S hiába is keresnénk elektromos autóbuszokat a közlekedésben. Itt még mindig az iránytaxi a nyerő – bár a kisbuszok jobb állapotúak, mint grúziai vagy afrikai társaik –, és bizony az angolvécé sem alapfelszereltség még minden nyilvános helyen.

Mégis, hogy érezhetjük akkor magunkat Albániában?

Elárulom: remekül.

Tirana, Albánia fővárosa, az egyik legzöldebb európai városForrás: Origo

Egy élettel teli ország, tiszta energián

Albánia, ahogy most részben láthattuk, egy kicsi, de annál színesebb, nyüzsgő, izgalmas és - nem utolsó sorban - szép ország. Nevét valószínűleg a címerében is látható sasok után kapta. S van még egy figyelemreméltó körülmény Albániával kapcsolatban. Az ország azon kevesek közé tartozik, ahol lényegében megvalósult a fordulat a villamos energia előállításában. Az elektromosságot az ország csak tiszta forrásból, vízenergiából nyeri, köszönhetően folyóinak és az azokon épített duzzasztóknak, turbináknak.

Visszatérve az utazáshoz, Tiranában például bazári hangulat keveredik a középkori és a szocialista építészet emlékeivel, különleges atmoszférát adva a városnak. A zsúfolt főutakon egymást váltják a pékségek, olcsó étkezdék és az albán borokat áruló üzletek. Általában pedig,

Albánia olyan hely, ahol legalább annyira büszkék saját törökverő nemzeti hősükre, mint nálunk a hasonlóan legendás magyar harcosokra.

Hirtelen törnek az egekbe a hegyek az ország keleti térségeiben, de alig néhány tíz kilométerre azoktól nyugatra ott a tengerpart. Március közepén már közel nyári melegben lehet barangolni Tiranában és közelében. De ha épp hűsölni támad kedvünk, alászállhatunk az egykori albán diktátor, Enver Hodzsa volt atombunkerébe is, amely egy hegy mélyében található. Egy rövid utazásba nekünk még egy krujai kirándulás is belefért. 

Albánia a bunkerek országa: az újonnan megnyitott, a kommunista rezsim történetét feldolgozó Bunk'Art2 a belvárosbanForrás: Juhász Péter

Az albán népet gyakran emlegetik hegyi pásztorkultúrája és a még néhány évtizede is létező, törzsi kötelességnek számító vérbosszú intézménye okán is. Ám sok, ezeknél kevésbé romantikus és izgalmas előítélet is él az országról, vezetési kultúrájáról éppúgy, ahogy a közbiztonságról. Egy biztos: mi csupa segítő szándékú emberrel találkoztunk onnantól kezdve, hogy buszunk befutott Podgoricából Tirana egyik nagy buszállomására.

Nem akadt fenn rajtunk senki, amikor inkább egy közeli sportcsarnokba mentünk be, hogy ott frissítsük fel magunkat az út után. S akkor sem, amikor kétszer is egy étteremben nyittattuk ki a különösen finomnak ígérkező helyi borok palackjait, amelyeket nem ott vettünk. De hogy az utakról is mondjak valamit: persze, oda kell figyelni a rengeteg autóra, de a sofőrök itt sokkal előzékenyebbek voltak, mint a grúz vagy épp marokkói vezetők. Helyi pénzt – leket – pedig könnyen tudtunk váltani euróról a pénzváltó irodákban.

A Reja (Köd) című modern művészeti alkotás a Nemzeti Művészeti Galéria előtt, amelyet egy japán alkotó tervezettForrás: Juhász Péter

A jó idővel együtt minden feltétel adott volt a városnézéshez. Tirana pedig olyan, mint egy lenyugodni nem tudó kaptár, ahol mindenki - így vagy úgy, de - a központ fele áramlik. Ami persze nem meglepő, hiszen a nemzet legnagyobb hősének nevét viselő Szkander bég tér mindenféle értelemben a város közepe. A főtérnél vagy közelében rengeteg elegánsabb kormányzati épületet látni, de ott van a Nemzeti Történeti Múzeum és az Opera és Balett színház épülete is. Hosszú percekbe telik körbe járni a hatalmas teret, ami, elnézve a járólapjait, téli fagyoknál különösen nagy kihívás lehet.

A főtéren pezsgő élet van délután, késő este, sétálókkal, utcazenészekkel.

Minden valószínűség szerint reggel is, bár akkor nem jártunk arra. Déli részén, az óratoronynál ott van Tirana leghíresebb, turistáknak ajánlott mecsetje, az 1820-as években épült Ethem Bej, amelyet felújítás miatt most csak kívülről tudtunk megcsodálni. Mögötte viszont, egy vonalban Szkander bég emlékművével, Hunyadi János emlékének ajánlott, albán és magyar nyelvű emléktábla található. Nem véletlen a tábla közeli elhelyezése a nemzeti hős szobrához, de erről később.

S ha már történelem: a főtérhez közel tekinthetők meg az egykori tiranai vár falainak maradványai, amelyek mögött most egy modern, minden tekintetben korszerű közösségi helyen lehet múlatni az időt. A kávézók, falatozók és némileg drága üzletek sok fiatalt vonzanak.

Az Ethem bey mecset és az óratorony a főtéren, késő délutáni napsütésbenForrás: Juhász Péter

A főtéren és környékén ezeken a látnivalókon túl is érdemes lehet elidőzni. Mi aztán dél fele, a városi park fele vettük az irányt. Talán közhelyes, de a főtértől délre Tiranában tényleg keveredik a régi és az új. Balkáni útjaim során egyedül Szkopjéban, Észak-Macedónia fővárosában éreztem ennél nagyobb eklektikusságot, igaz, ott az szándékos köztérfejlesztési stratégia eredménye. Tiranában viszont a kultúrkocsmák érzésvilága települt rá az egykori kommunista elit városnegyedére.

Üzleti negyed lett az egykori pártelit lakóövezete

Innen könnyű elsétálni az albánok Városligetéig, hogy az egészre az egykori diktátor, Enver Hodzsa lepusztult piramisemlékműve tegye fel a koronát. Arról már nem is beszélve, hogy az albánok függetlenségi emlékműve a legminimalistább alkotások egyike a műfajban, amely szinte teljes észrevétlenségben áll egy városi parkban.

Aki tehát kószál egyet a Blloku negyedben, az ott készült képek egy részét mutogathatná úgy, mint más európai nagyvárosok gasztronegyedeit annak, akiről tudja, hogy nem ismeri azokat. Szállodák, éttermek, elegáns bárok, szórakozóhelyek: ahol egykor a pártelit lakott és élt, az mostanra üzleti és társasági negyed lett. Ebből adódóan, itt nem érdemes olcsó balkáni étkezdékre vadászni. Ellenben érdemes a mindennek a közepén található egykori Hodzsa-rezidenciát szemügyre venni. Bemenni nem lehet, de az a kerítéstől is látható, hogy amikor felhúzták, a villa korának és Albánia akkori lehetőségeinek legjobb nívóját képviselte. Mostanra viszont udvara gondozatlanná vált, és az épület zárt a látogatók előtt.

Az egykori diktátor, Enver Hodzsa villája esti fényben - nappal sem látogathatóForrás: Juhász Péter

Az egykori diktátornak nagy felelőssége van abban, hogy Albánia a keleti blokk leomlásáig Európa legelzártabb és egyik legelmaradottabb országa volt. Ugyanakkor Tiranában azt látni, hogy az albánok – vagy legalábbis a politikai döntéshozók – még mindig nem tudják pontosan, mit gondoljanak róla.

Erre utal a másik emblematikus épület, az 1988-ban elkészült betonpiramis.

Ezt a lánya építtette tisztelgő mementónak az akkor még élő vezérnek – bár sokan úgy gondolják, az építést ő maga rendelte el korábban. Most viszont elkerítve, szomorúan áll a város közepén. Az épület ügyének állítólag már többször nekifutottak, de még mindig nem tudják, mi legyen az egyre inkább romhalmazzá váló piramissal a nagyon értékes telken.

Albániában még mindig nem tudják, mit kezdjenek ezzel a furcsa, egykor mementónak épült piramissalForrás: Juhász Péter

Ha nem lenne balesetveszélyes, vagány gördeszkások bizonyára örömmel birtokba vennék oldalfalait addig is. Mi kacérkodtunk a gondolattal, hogy felszaladunk az oldalán a tetejére a kerítés széléről, de szerencsére még időben észrevettük a mögöttünk álló őrposztot, a bódéban két marcona tekintetű fegyveres őrrel.

Szándékunktól elállva, a Teréz anya tér után – Teréz anya egyébként szkopjei születésű albán volt – megnéztük Tirana városligetét, melyre ott egyszerűen csak „Nagy parkként" hivatkoznak. Családok, barátok, futók, kutyasétáltatók gyűlnek össze itt, a mesterségesen létrehozott tónál pihenésre, kikapcsolódásra. Vagy éppen szelfik és közös fotók készítésére. A közelben új építésű hotelek, lakóházak. Ez a hely Tirana másik modern, fiatalos arca a Blloku mellett.

A park mesterséges tava közelről: rengeteg kikapcsolódni vágyó keresi felForrás: Juhász Péter

Megnéztük a hegybe vájt túlélővárost

Az eddigiekhez képest az egykori Hodzsa-bunker egészen más élményt nyújtott. A város szélén álló Dajti hegy gyomrában, ma is részben NATO-fennhatóság alatt működő területen lehet szó szerint alámerülni a 106 szobás, 1978-ban átadott egykori atombunkerbe. Ide egyébként taxi nélkül, gond nélkül eljuthatunk a főtérről busszal, kb. 130 forintnak megfelelő jegyárért.

Albánia a többszázezer bunker országa, ennek miértjeiről rengeteg mindent megtudhatunk a múzeummá alakított, gigantikus óvóhelyen. Ez a létesítmény az egykori kommunista vezetés, azaz mintegy 200 fő hosszú távú túlélését szolgálta volna háború vagy vegyi támadás esetén. Páncélajtók, mentesítő szobák és rengeteg tárlaton át vezet az út a legmélyebb pontba, a mozi- és színházterembe.

Itt filmet is nézhettek volna az ide menekítettek, csak hogy ne veszítsék el önuralmukat egy esetleges hosszú bezártság alatt. S persze látható az egykori diktátor és felesége számára berendezett, szinte luxusszínvonalú lakrész is, főként eredeti tárgyi emlékekkel berendezve.

Azt elmondhatom, számomra bőven megérte a nagyjából 1500 forintos belépőjegyet a hely, amely csak 2014-ben nyílt meg, és máris rendkívül felkapott lett. Egy-egy szoba már interaktív jelleggel szólítja meg a látogatókat, de ha csak a történelmi tablókat nézzük, akkor is hallatlanul izgalmas és nem hétköznapi dolgokat láthatunk az albán történelemről. Ha ide jövünk, néhány órát szánjunk az alapos bejárásra.

Színház- és mozitermet is építettek a hegy mélyébe a bunkerbe azoknak, akiket külső támadás esetén bemenekítettek volna ide, a főváros szélén álló létesítménybeForrás: Juhász Péter

Akár megnézzük az egykori bunkert, akár máshol töltjük az időnket, egészen biztosan jót fogunk enni Tiranában. Ha már elegünk van a pékáruból, és megkóstoltuk a helyi piacokon árult gyümölcsöket is – ahogy mit tettük –, érdemes a főtértől kissé távolabbi helyet választani, olyat, ahol helyiek is esznek. Mi is így tettünk, útban visszafele a bunkerből a központba.

Zsúfolásig telt és igen nagy csevapozóba ültünk be, ahol darabra lehet kérni a hagyományos módon elkészített falatokat.Frissen készítették hozzá a salátát, és a szomszédos asztalnál ülő idős férfiak egyből meg is mutatták, szerintük melyik helyi sört kóstoljuk meg a finomságokhoz. Csak a férfiak ültek egy társaságban, nőket legfeljebb családjukkal együtt láttunk. Végül hárman bő háromezer forintnak megfelelő leket fizettünk italokkal együtt egy bőséges, ízletes ebédért. Olyannyira jól laktunk, hogy órákkal később tudtam csak baklavát enni, ami ugyan rettenetesen cukros, de én mégis kedvelem, hűtve pedig különösen finom. Talán mondanom sem kell, Tiranában nagyon könnyű hozzájutni.

Léptek a sasfészekben

Albániai utunk egyik csúcspontja volt Kruja felkeresése. Krujába az egyik buszállomásról indulnak óránként járatok, rendes buszok, nem iránytaxik. Pontosabban arról az udvarról, mely buszállomásként funkcionál, kézi erővel mozgatott sorompóval, az indulásig hangosan diskuráló sofőrökkel, és persze a közelben próbálkozó taxisokkal, fuvarszervezőkkel. (Utóbbiak egyébként akkor lehetnek hasznosak, ha kisebb, kevésbé ismert helyre akarunk menni, segítségükkel könnyebb megtalálni a nekünk kellő kisbuszt a kavalkádban.)

Az a sorompó nem nyílik fel magától, pedig nagy forgalom van a buszállomáson, ahonnan az északi irányba indulnak a helyközi járatokForrás: Juhász Péter

Krujába már az út is egy egészen sajátos élmény. Alig 25 kilométerre van észak-keletre Tiranától a hegyek között, de mire a busz átküzdi magát az elővárosok forgalmán, majd föl a hegyi utakon a magasba épült, pazar panorámát kínáló kisvárosba, majdnem egy óra eltelik. Viszont minden perce megéri.

Ez a település volt Szkander bég sasfészke.

A krujai vár múzeumának bejáratánál Szkander bég és katonáinak szoborcsoportjaForrás: Juhász Péter
Törökverők egymás között
Szkander bég – más néven Kasztrióta György, albán fejedelem – Albánia nemzeti hőse, aki közel három évtizeden át tartotta vissza az 1400-es években az oszmán terjeszkedést a Balkánon, minimális külső segítséggel. Egyetlen igazi szövetségese Hunyadi János volt, így minden tekintetben kortársnak számítottak. Ez a magyarázat a tiranai emléktáblára Kasztrióta szobránál. Az egykori albán fejedelem most is nagyon népszerű otthonában, legalábbis erre utal az, hogy kisebb-nagyobb emlékműveivel, emléktábláival többfele találkozhatunk. Szkander béget szinte majdnem mindig ugyanúgy ábrázolják, ahogy a tiranai főtér viszonylag friss szobránál látni, így viszont az állandóságot képviseli az albánok nagy nemzeti hőse napjainkban is.

A város középkori bazársoráig sétálóutca vezet. A kereskedősorok után ott a lenyűgöző krujai vár, benne a nemrégiben felújított, igényes tárlatokat kínáló történeti múzeum. Ott a régi óratorony, és a helyi néprajzi tárlat, ahol még a balkán pálinkájának, a rakinak a készítésére szolgáló régi eszközöket is megnézhetjük. 

Gyönyörű idő volt, a vár udvara nyüzsgött a látogatóktól, hozzánk hasonló turistát viszont keveset láttunk.  

A hely tényleg nem mindennapi élményt nyújt. A régi, keleti várfaltól nem messze már meredek hegyek nyúlnak az égbe, nyugatra nézve viszont, ha a tengerig nem is látunk el, önjelölt idegenvezetők megmutatják, nagyjából hol rakták régen az őrtüzeket, amivel a térséget vigyázók jeleztek a várnak. Az ősi falak alatt lesétálva pedig a régi, közel ötszáz éves mecsethez is eljuthatunk, melynek két idős férfi a kezelője, és akik láthatóan örömmel fogadták érdeklődésünket.

A krujai várra is érdemes néhány órát szánniForrás: Juhász Péter

„Jó napot! Jó étvágyat! Budapest!" – ezeket az ismerős kifejezéseket pedig egy harmadiktól hallottuk, aki a kövezett utcácskán bandukolva, angolul tudakolta, honnan jöttünk. Amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, azonnal sorolta az általa ismert magyar szavakat.

Kruja vára bőven megéri az egynapos kirándulást, mert pazar környezetben tölthetjük az időt. Ha pedig túrázni van kedvünk, itt azt is megtehetjük. Csupán azt ne felejtsük el megkérdezni, mikor indul az utolsó busz vissza Tiranába – bár nekünk a buszvezető érkezéskor magától mutatta is a délutáni időpontokat, mikor leszálláskor kifizettük a viteldíjat. Ami egyébként szinte jelképes volt, 150 lek (450 forint).

Ha pedig a bazársoron vásárolunk, és nem hűtőmágnest, akkor udvariasan, de bátran alkudjunk.

Nyugodtan indíthatjuk az árat a mondott feléről-harmadáról is, aztán – amolyan balkániasan – valahol középúton megtaláljuk azt, ami számunkra és az árus számára is elfogadható. Ha jól csináljuk, utána még gazdaságról, kultúráról, politikáról is beszélgethetünk az eladóval, akinek arckifejezéséből ez alkalommal kiolvasható volt, elégedett az üzlettel.

Albánia persze e látnivalókon kívül is kínál számos izgalmas célpontot, és ami fontos, fapados repülőjárattal innen akár még a nyári időszakban is hazarepülhetünk néhány ezer forintért. Albánia az az ország lett számunkra, ahol akár több időt is eltöltöttünk volna, és ahová terveink szerint visszatérünk egy hosszabb útra is.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK: