Pokoli üdülőhely várta a nyaralókat, háborús övezetként írták le

Vágólapra másolva!
Egy brit házaspár életük legrosszabb üdülését élte át Görögországban. Egy kis pihenés reményében utaztak Korfura a TUI utazási iroda segítségével, azonban az üdülőhelyen töltött időt „pokolként” élték meg, szerintük az egész olyan volt, mint egy háborús övezet.
Vágólapra másolva!

Mick Clarke és felesége, Jayney Angliában élnek, a Devon megyei Exeterben. Korfura mentek nyaralni egy faluba, Agiosz Gordioszba, de nem az a látvány fogadta őket, amire számítottak.

Ráadásul ott is rekedtek a „szellemfaluban”.

Elmondásuk szerint az üdülőhelyen nincs vezetékes víz, minden tele van szeméttel, és a hely meg is betegítette őket – írja a Mirror. Mick, aki korábban katona volt, azt mondta, a hely arra emlékeztette, amikor a háború sújtotta Boszniában harcolt 1994-ben.

Jayney, akinek egy ritka vérbetegsége van, azt mondta, a stressz, amelyet az üdülőhelyen kell átélnie, csak súlyosbította a tüneteit, és nagyon rosszul érezte magát. Neki a betegsége miatt kellett otthagynia az állását, emiatt nem maradt sok pénzük a férjével. Így azonnal felkeltette az érdeklődését, amikor meglátott egy Facebook-hirdetést az üdülőhelyről 499 fontért (közel 190 000 forint).

Mégis azt gondolta, túl szép, hogy igaz legyen.

Az utazási ügynökségtől meg is kérdezték, miért ilyen olcsó az út, amire azt felelték, hogy ez az első hetük a nyári szezonjukban, és szeretnének minél több vevőt magukhoz csalogatni.

Mindenfelé szemét

A nő azt mondta, a helyiek az üzleteiket festegették, és azt mondták, a nyaralási szezon még két hétig nem kezdődik. Az utcák tele vannak túltöltött szemetes konténerekkel, a tengerben rothadó alga árasztott bűzt. A házaspár több fotót is készített a borzalmas körülményekről, ezeket itt nézehti meg.

A nő a pokolinak nevezte a helyet.

Azt mondta, már segítséget kértek az utazási irodától, de még várniuk kell. Más vendég nem várt a segítségre, és kifizette a 200 fontos (75.000 forint) repülőutat hazáig. Az utazási iroda szóvivője azt mondta, sajnálják, ami a házaspárral történt. Jelenleg vizsgálják az esetet, és hamarosan kapcsolatba lépnek velük.

Más párnak is akadt gondja

Egy másik házaspárnak is gondjai voltak Agiosz Gordioszban. Egy 5 csillagos üdülőhelyre foglaltak maguknak helyet, azonban

az általában aranyszínű homokos tengerpart most tele volt szeméttel, rovarokkal és hínárral.

A házaspár mindössze egy fél napot volt a szálloda strandján, inkább a zsúfolt szállodai medencében töltötték az időt. Az utazási iroda az ő esetüket is vizsgálja.