Duplájára nőtt a vándortáborokba jelentkező gyermekek száma

vándortábor
Vágólapra másolva!
Mintegy 4000 gyermeket vezetnek majd végig az Erdei Vándortáborok útvonalain azok a pedagógusok, akik az Országos Erdészeti Egyesület és a Testnevelési Egyetem által koordinált gyalogos vándortáborvezető továbbképzésen részt vettek. A vándortáborokba jelentkező gyermekek száma ugyanis a tavalyi évhez képest több mint duplájára nőtt.
Vágólapra másolva!

A „modern" vándortáborok története 2017-ben indult, ekkor szervezték meg ugyanis az első erdei és vízi vándortáborokat, egy évvel később pedig a kerékpáros vándortáborok is elindulhattak. Az erdei vándortáborok rövid idő alatt igen nagy népszerűségre tettek szert, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az idei jelentkezési időszakban a meghirdetett férőhelyek mindössze néhány nap alatt beteltek.

A táborozók száma egy év alatt több mint duplájára nőtt:

míg 2018-ban csaknem 2000 diák vándorolt, addig az idén több mint 4000 gyermek és felnőtt járja majd végig a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek és a Pilis, és az idén debütáló Vasi-Hegyhát és Zemplén erdei útjait.

Forrás: Turista Magazin

Az erdei vándortáborok lényege, hogy a résztvevő felsőtagozatos és középiskolás korú gyerekek egy hétig a saját pedagógusuk kíséretével, szervezett keretek között, helyi túraútvonal-felelősök és szolgáltatók bevonásával, mégis önállóan kirándulnak az erdőben. A pedagógusok továbbképzése ugyancsak 2017-ben indult, és most hétvégén Visegrádon már a negyedik továbbképzés-sorozat ért véget.

A mostani szakaszban 300 pedagógust képeztek, így összesen már ezer tanár vált alkalmassá arra, hogy gyalogos vándortáborokat vezessen.

A 30 órás akkreditált továbbképzést az Országos Erdészeti Egyesület és a Testnevelési Egyetem közösen szervezte, a résztvevők pedig turistaetikai, tájékozódási, túra- és táborszervezési, természetismereti, valamint kulturális, környezet- illetve természetvédelmi és erdőpedagógiai ismeretekkel is gazdagodhattak. A gyalogos vándortábor-vezető továbbképzés két részből, egy elméleti és gyakorlati szakaszból állt – utóbbira hat helyszínen, Budapesten a Hármashatár-hegyen, Visegrádon, Bernecebarátiban, Taron, és Huszárokelőpusztán, a helyi erdőgazdaságok és erdei iskolák bevonásával került sor.

A program fontos része a pedagógusok továbbképzése Forrás: Országos Erdészeti Egyesület

A vándortáborozás gondolata egyébként nem új keletű: 1974 és 1989 között már szerveztek a mostanihoz hasonló erdei, valamint kerékpáros és vízi vándortáborokat is. A mostani táborok azonban nemcsak szervezettségükben különböznek a korábbiaktól, de az erdei vándortáborokhoz kapcsolódó pedagógus-továbbképzés is újdonság.