Már készülünk a következő hosszú hétvégére

csúszda ÉPÍTMÉNY épület belső FOTÓ FOTÓTÉMA fürdő HASZNÁLATI TÁRGY medence TÁRGY termálfürdő
4. Gyula
Vágólapra másolva!
32 százalékkal nő a belföldi turizmus forgalma tavalyhoz képest a pünkösdi hosszú hétvégén. Átlagosan 46 ezer forintot fizetünk foglalásonként, a SZÉP-kártyások viszont csaknem ennek dupláját. Gyula, Siófok és Eger a legvonzóbb úti célok a vendégek körében. Az élményturizmus éllovasai az egri vár, a Nyíregyházi Állatpark és a Festetics-kastély.
Vágólapra másolva!

A soron következő, június 8-tól 10-ig tartó hosszú hétvége a negyedik extra üdülési lehetőség az évben. A Szallas.hu foglalási adatai alapján 32 százalékkal nő a forgalom a tavalyi év pünkösdi időszakához képest. Az átlagos foglalási érték 46 ezer forint ezen a hosszú hétvégén. SZÉP-kártyás fizetést a vendégek 14 százaléka jelölt meg előzetesen, esetükben a foglalás átlagértéke jóval magasabb, 86 ezer forint.

– magyarázta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketingmenedzsere. – Esetükben 2,24 éj a foglalás átlagos hossza, míg a többieknél 1,94 éjszakára szól." A legdrágább üdülés közel 1 milliót kóstál, a legolcsóbb mindössze 2500 forintba kerül. A foglalások zöme apartmanba (27,4%), vendégházba (23,4%) és panzióba (15,7%) szól.

Gyulára is sokan látogatnak el Forrás: MTI/Rosta Tibor

Sokan útra kelnek majd: Gyula, Siófok és Eger szálláshelyei megtelnek pünkösdkor. A legvonzóbb belföldi úti célok között van Szeged, Hajdúszoboszló, Balatonfüred és a főváros is. A települések előkelő top tízes népszerűségi listáján még Sopron, Nyíregyháza és Keszthely kaptak helyet. „Heves, Veszprém és Somogy megye részesednek legnagyobb arányban a foglalásokból" – tette hozzá a szakember.

Top 10 belföldi úti cél a pünkösdi hosszú hétvégén

1. Gyula
2. Siófok
3. Eger
4. Szeged
5. Hajdúszoboszló
6. Balatonfüred
7. Budapest
8. Sopron
9. Nyíregyháza
10. Keszthely

A felfedező kedvű vendégek a Szallas.hu kedvezménykuponjai közül legtöbbször az egri várba, a Nyíregyházi Állatparkba és a Festetics-kastélyba szólót töltötték le, de a Veszprémi Állatkert, a gyulai vár és a Zalakarosi Fürdő is az élbolyban szerepelnek. „Számos partnerünk készül extra programokkal, hogy a kicsiknek és a felnőtteknek is kedvezzenek – avatott a részletekbe Keresztes Nóra. – Ilyenek például a kézműves foglalkozások, az arcfestés, a bohóc show a gyerekeknek, vagy a borvacsora, grill és koktél a felnőtteknek."

Fogynak a lehetőségek a második nyári, extra hosszú hétvégére is:

az államalapítás ünnepekor négynapos pihenőre mehetünk és ezt ki is használjuk. „A legkelendőbb ajánlatok Hajdúszoboszlón, Szegeden, Siófokon, Egerben és Debrecenben találhatók" – mondta Keresztes Nóra. A marketingmenedzser azt is hozzátette, hogy az előfoglalási adatok alapján Gyula, Nyíregyháza, Budapest, Balatonfüred és Pécs is tumultusra számíthat nyár végén. A külföldi úti célok közül Torockó, Prága, Korond, Déva és Zadar a legkeresettebbek.