Mély dekoltázsú felsője miatt szállítottak le a repülőről egy nőt

Harriet Osborne, repülőgép, EasyJet
Vágólapra másolva!
Sírva szállt le az EasyJet járatáról egy kétgyerekes édesanya, miután a személyzet nem engedte, hogy kivágott ruhájában utazzon a gépen. A nő szerint a légiutas-kísérő mindenki előtt megalázta, és később már pulóverben sem engedte vissza a repülőre.
Vágólapra másolva!

A 31 éves Harriet Osborne egy kivágott felsőben szállt fel a repülőgépre. Azonban még a felszállás előtt néhány utas panaszkodni kezdett a személyzetnek, miszerint látják nő mellbimbóját, ezért arra kérték őt, cserélje le a mély kivágású, átlátszó felsőjét.

Osborne szerint a légiutas-kísérő megragadta kezét, és azzal takarta el a felsőtestét, majd azt mondta: „Nem jöhet így a gépemre, fel kell vennie valamit."

A nő azt mondta, bimbótakaró szalagot viselt, de leszállt a gépről, felvett egy pulóvert.

Azonban mikor megpróbált visszamenni, a légiutas-kísérő azt mondta:

A nő sírva szállt le a gépről, és aznap a földön aludtak a barátjával a Malaga repülőtéren. Csak másnap tudtak haza repülni, új jegyet kellett venniük - írja a Mirror.

Az EasyJet szerint a nő zavartan viselkedett a személyzettel. Osborne szerint viszont szexista módon bántak vele. Azt mondta, csak a nyaraláshoz vett fel kivágottabb ruhát, otthon szolidabban szokott öltözni.