Elköltözne erre a görög szigetre, ha havi 160 ezer forintot kapna?

2019.07.04. 05:00

Azzal több elnéptelenedő település is próbálkozott már, hogy jelképes összegért ad telket vagy házat az oda költözőknek, egy görög sziget azonban ezen is túltesz.

Antiküthéra egy mindössze 20 négyzetkilométeres sziget Görögország déli részén, a Peloponnészoszi-félsziget DK-i csúcsa és Kréta szigetének nyugati vége között. Olyannyira nyugalmas, hogy csupán 24 ember él ott tartósan, ami nyáron valamivel feljebb kúszik.

A helyi önkormányzat és a görög ortodox egyház ezen szeretne változtatni azzal, hogy három éven keresztül havi 500 eurót (162 ezer forint) fizet annak, aki a szigetre költözik. Ráadásul az illető telket is ingyen kap, amire felépítheti a házát vagy üzletét. Elsősorban fiatal családokat várnak, és a görögöket részesítik előnyben, de más országok polgárai előtt is nyitva áll a jelentkezés.

A 20. század elején még 300-nál is többen laktak Antiküthérán, de sokan mozgalmasabb helyre költöztek, és a lakosság elöregedett. Tény, hogy a szigeten nincs bank és ATM, és boltból is csak kevés, ahol főleg helyi terményeket árulnak. Áram és internet viszont van, így nem kell teljesen elszigetelt életet élni a külvilágtól – írja a Sun.

Az alábbi képre kattintva galériát nézhet meg a szigetről.

Kattintson a képre a galériáért!Forrás: Shutterstock/ Andronos Haris

KAPCSOLÓDÓ CIKK