Meglátogattuk Korzika egyik legeldugottabb gyöngyszemét

2019.07.18. 18:27

Elutaztunk Korzika legdélibb pontjára, Bonifacio városába, hogy megismerjük azt a háborítatlan természetet, ahol a legenda szerint Odüsszeusz kannibál óriásokkal találkozott. Az idilli kis kikötővárosban nem találkoztunk ilyen veszéllyel, helyette a turistamentes mediterrán hangulat varázsolt el bennünket.

Nemrég az élet úgy hozta, hogy munkaügyből kifolyólag néhány nap erejéig élvezhettük Róma vendégszeretetét, s miután sikerrel lezártuk a hivatali teendőket, úgy döntöttünk, hogy pár nappal meghosszabbítjuk kint létünket. Habár az örök város szépségéhez kétség sem fér, úgy döntöttünk, ezúttal valami új, izgalmasabb célpontot keresünk fel a térségben. 

A római kiutazás előtt sokáig bújtuk a térképet és a különböző légitársaságok honlapjait, hogy mit tudnánk e rövid idő alatt, nagyobb költségek nélkül és főleg turistamentesen bejárni. Figyelmünk végül Szardínia és Korzika felé terelődött. Az adott időszakban a Cagliariba, Ajaccióba vagy Algheroba tartó járatok árai már rendesen elszálltak, ugyanakkor az Air Italy társaságnak köszönhetően a szardíniai Olbiába még pont elcsíptünk pár emberi árban (120 euróért, azaz körülbelül 39 ezer forintért) kínált retúrjegyet.

Komppal a festői Bonifacio-szoroson át Dél-Korzikába

Egy be nem kalkulált késésnek köszönhetően gépünk valamivel éjfél előtt érkezett meg Olbiába, így le kellett mondanunk a későesti gyors városnézésről. Csak arra volt időnk és energiánk, hogy a viszonylag sűrűn közlekedő reptéri buszok egyikével a nagyjából 10 kilométerre lévő óvárosba utazzunk, s elfoglaljuk előre lefoglalt szállásunkat. Sajnáltuk, hogy ki kellett hagynunk Olbia egyik érdekes nevezetességét, a város határában fekvő Nuraghe Riu Mulinut, ahol őskori dolmeneket lehet megcsodálni. Következő nap viszont korán reggel indult a buszunk a sziget északi csücskében található Santa Teresa Gallurába, ahonnan kihajózott kompunk az általunk végső úti célnak kiszemelt korzikai Bonifacióba.

A reggeli ristretto mellé ki akartunk próbálni valami helyi, szardíniai specialitást, és a rendkívül érdekesnek hangzó seada sütemény mellett döntöttünk. Ez egy narancsos-mézes pecorino és ricotta sajtokkal töltött batyu, amely a sós-édes ízkombinációjával rendkívüli módon továbbfejlesztette az itthonról ismert túros táska emlékét. Lett volna lehetőségünk kipróbálni a hírhedt casu marzut, azaz a rovarlárvák által félig-meddig megemésztett sajtot is, ám ez ellen még a mi bevállalósabb gyomrunk is hevesen tiltakozott.

Így néz ki a seadaForrás: Shutterstock/ Macrolife

Egy kis idegességgel vágtunk neki a bő kétórás buszozásnak Santa Teresa Gallurába, ugyanis buszunk jó 15 perces késéssel érkezett csak meg az olbiai központi buszállomásra, hogy felvegyen bennünket. Ismerősök rémtörténetei lebegtek a szemünk előtt, miszerint voltak esetek, amikor egyszerűen nem indítottak el egyes szardíniai városközi járatokat, ám szerencsére bőven kompunk indulása előtt érkeztünk meg a kikötőbe. 

Már maga az út is festői terepen vezetett végig. Santa Teresa Galluraig csak néhol álltunk meg valamelyik kis hangulatos faluban, hogy a néhány, zömében idősebb helyi lakos felszálljon. Hozzánk hasonló turistát csak elvétve láttunk. A meglepően jó állapotban lévő főút a westernfilmekből ismert, ördögszekérben gazdag, kopár vidékeken kanyarog végig, s csak a legvégén, a sziklás tengerparti szakasznál kezdett feléledni a sárgásra szikkadt növénytakaró. Szardínia nem idézte fel a Szicíliából ismert gazdag, gyümölcsös, ültetvényes terepet, sokkal inkább felelevenedett bennünk a dél-ciprusi napégette kopárság és a végeláthatatlan balkáni legelők ötvözete.

Szardínia északi partjaForrás: D. Petra

Költséghatékonyság szempontjából is lényegesen jobban jártunk a különböző tömegközlekedési eszközök igénybevételével, mint ha autót béreltünk volna. A két sziget közötti komp kiválasztásánál választhattunk két komptársaság között, az olcsóbb szolgáltatást nyújtó Blu Navy a retúrjegyet nagyjából 16 ezer forintnak megfelelő euróért kínálta nekünk. A napi 3-4 kompjárat lehetőséget nyújtott arra, hogy indulás előtt egy laza kis sétát még megejtsünk Santa Teresa Gallura kikötőjében, ami kifejezetten jólesett a kétórás buszozást követően. Az aktív kikapcsolódás jegyében felkaptattunk a Torre Spagnola nevű körbástyához, amelynek tetejéről szép időben ellátni egészen Korzika déli partjaiig.

Szép tengerparti strand Szardínia északi partjai mellettForrás: D. Petra

Meglepően lassan, egy óra alatt tette meg csak kompunk az alig 10-12 kilométeres távot Santa Teresa és Bonifacio között, de nem bántuk, hiszen régen nem hajóztunk ilyen kellemes körülmények között. Alig fújt a szél, így ki tudtunk ülni a fedélzeti padok egyikére, a hullámok sem hozták elő rejtett tengeri betegségünket. Ahogy közeledtünk Korzika felé, egyre inkább előugrottak a Homérosz Odüsszeiájában is leírt hatalmas sziklazátonyok, amelyek mindkét oldalról határolták Bonifacio kikötőjét.

Meredek sziklák Dél-KorzikánálForrás: D. Petra

A kompról csodálatos képek rajzolódtak ki a hullámvájta mészkősziklákról, amelyek tetején Bonifacio középkori várrendszere néz le a kis hajókra, ahogy éppen próbálják bemanőverezni magukat a viszonylag szűk városi kikötőbe. Utólag belegondolva nem is véletlen, hogy kompunk csak lassan ért partot Bonifacióban: a várba felérve később megtudtuk, hogy számos hajóroncs jelzi a dél-korzikai sziklás partvidék nehéz megközelíthetőségét. A Bonifacio-szoros meredek sziklapartja évszázadok óta megkeseríti a matrózok mindennapjait, szerencsére mi sem oda, sem vissza nem tapasztaltunk ilyennemű problémát a komp fedélzetén.

Kietlen sziklaszirtek Bonifacio mellettForrás: D. Petra

Bonifacio, Dél-Korzika érintetlen gyöngyszeme

Megérte Rómából felkerekedni erre a viszonylag körülményes kis túrára, ugyanis Bonifacio már az első néhány perces séta alkalmával elvarázsolt minket. Ha a Cote d'Azur turistamentes idilljét keressük, akkor Dél-Korzika tökéletes választásnak bizonyulhat. A macskaköves kis utcákon sétálva élveztük a kis éttermekből és pincészetekből áradó nehéz vörös borok és friss halfogások illatát, amely a sós tengeri levegővel párosulva romantikus légkört varázsolt. Turistaáradat? Sehol! Meg kell becsülni manapság a csendes, letűnt időket idéző tengerparti sétákat, főleg Nyugat-Európában, ahol manapság már szinte lehetetlen ázsiai vagy észak-európai turistacsoportoktól mentes kis enklávékat találni. Bonifacio még ilyen.

Kilátás Bonifacio várának főkapuja előlForrás: D. Petra

Már az ókori római és görög időkben is állt e kietlen partvidéken kikötőváros, amelynek romjait ma már csak elvétve láthatjuk, a középkori Bonifacio ugyanis szépen elnyelte és felhasználta csinos templomai, masszív vára és szorosan álló középületei megépítéséhez a meglévő erőforrásokat. A várba felérve már jóval szaporábban vettük a levegőt, ugyanis meredek, lépcsőtarkított utak vezetnek fel a vár tetőfokához, ahonnan lenéztünk a kikötővel szemben található bájos kis városi strandra, a Plage de l'Arinellára.

Kilátás a várból a kikötőreForrás: D. Petra

Miután kellően kifárasztottuk magunkat a várfalakon való barangolással, betértünk Bonifacio egyik kis étkezdéjébe, amelyet leginkább az amerikai Delicatessen típusú bolt-étkezde mixhez lehetne hasonlítani. A pultok mögül szalámik széles skálájából választhattunk, ami jól szemléltette a térség húshoz fűződő mély tradícióit. Mivel a bőség zavarában nem tudtunk dönteni, mit ebédeljünk, így megkértük a rendkívül készséges eladót, hogy állítson össze egy hagyományos korzikai ételt – egy vaddisznós szalámiból, dióval töltött sajtból, és friss olívabogyóból álló szendvics kerekedett ki váratlan kérésünkből.

Bonifacio vára a tengerről nézveForrás: D. Petra

Az ebéd utáni rövid pihenőt követően úgy döntöttünk, hogy ismét leereszkedünk a víz felszínére, és egy szervezett hajózás keretében megnézzük az óváros alatti tengeri barlangok érdekes világát. Bonifacio függőleges sziklaszirtjei alatt számos barlang rejtőzik, amelyeket a hullámok az idők folyamán kivájtak a puha mészkőből. A városban jó néhány szervezett túra közül választhattunk, szerencsére az egyikre alig kellett várni egy órát, hogy összegyűljön az induláshoz szükséges minimális létszám. A 15 eurós (kb. 5 ezer forint) jegy áráért közel 50 perces hajókázás járt, ami alatt benéztünk néhány kisebb sziklamélyedésbe, és megcsodáltuk a víz felszínének közelében úszó sok halrajt.

Kilátás egy tengeri barlang kijárata mellőlForrás: D. Petra

Estefelé már csak egy rövid sétát tettünk az óvárosban, ahol meglátogattuk a kifejezetten érdekes tengerésztemetőt és a városka jelképének számító Le Grain de Sable nevű, tengerből kiálló sziklát.

Le Grain de Sable sziklájaForrás: D. Petra

Következő nap volt még pár óránk, mielőtt a délutáni komppal Szardínia felé vettük az irányt, ezért úgy döntöttünk, hogy elsétálunk a Pertusato világítótoronyhoz, ahonnan gyönyörű rálátás nyílik az alatta fekvő festői szirtekre és barlangokra. Aznap sokkal élénkebb volt a tenger, így egy-két nagyobb hullám felcsapódó vize egészen a szirt tetejét is beborította fátyolszerű permetével, ezt követően pedig fehér, habzó csíkként visszavonult a türkizkék mélybe. A 19. század közepén felállított világítótorony a mai napig betölti eredeti funkcióját, ugyanakkor pár évtizede már modern berendezéssel jelzi a kikötőbe tartó hajóknak a veszélyes partok közelségét.

Pertusato világítótornyaForrás: D. Petra

Kellemes felfrissülésnek bizonyult ez a rövid, alig kétnapos kirándulás, amelyet legszívesebben megtoldottunk volna egy teljes szigetkörrel, ám erre egy önálló korzikai útra lesz majd szükség.

Bonifacio a világítótorony mellőlForrás: D. Petra

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK