A hőség elől nemcsak a vízpartra lehet elmenekülni

A Babreka- és a Trilisztnika-tavak

Eljött az év azon időszaka, amikor a nyári melegben csak a hűs magashegyi útvonalak biztosítanak kellő felfrissülést testnek és léleknek egyaránt. Úgy döntöttünk ezért, hogy a magyar turisták számára nem annyira ismert bulgáriai Rila-hegységbe utazunk, s felkaptatunk a híres hét rilai tó mentén tekergő ösvényeken.

A nyári hőség beálltával a legtöbb ember a tengerpartok vagy a Balaton felé veszi az irányt, mi azonban ilyenkor évek óta a 2000 méternél magasabb hegyvidéki, hűs környezetre vágyunk. Már hosszú idő óta keressük azokat a közeli kőszáli terepeket, ahol el tudunk merülni gondolatainkban, elmenekülve a nagy turistaáradattól, s mindeközben élvezzük a kristálytiszta hegyi levegő élénkítő hatását.

Irány a Rila fenyvesekkel borított magaslatai!

Ebből a szempontból rendszerint visszatérünk a Balkán országaiba, ezen belül is kiemelten Bulgáriába, ahol minden adott, hogy egy tartalmas, regeneráló és kondíciót kellemesen igénybevevő, többnapos túrát megejtsünk. Könnyen és gyorsan megközelíthető, olcsó, érintetlen zöld fenyvesekkel borított magashegyi terep, ahol csak a természet hangjai zavarják meg néha a tökéletes csendet – több se kellett, hogy összepakoljunk és a reptér felé vegyük az irányt.

Mivel nem első és nem is második alkalommal érkeztünk meg közvetlen fapados járattal Szófia régi kis repterére, úgy döntöttünk, hogy a lehető legkevesebb időt szánjuk a bolgár fővárosra. Egy rövid bevásárlást követően az egyik kis buszpályaudvar (Ovcsa Kupel) felé vettük az irányt. Alig 1000 forintnak megfelelő leváért felpattantunk az óránként induló egyik kisbuszra, amely Dupnica városa felé tartott, és

nagyjából két óra kellemes kis zötykölődés után leszálltunk Szapareva Banja településén.

Bulgária Magyarországhoz hasonlóan rendkívül gazdag természetes termál- és gyógyvizekben. Velingrád mellett Szapareva Banja (banja bolgárul fürdőt jelent) az egyik leghíresebb balneológiai központ a balkáni országban. Mi csak hegyi túránk végén engedtük meg magunknak, hogy elmerüljünk az egyik kis családi hotel gőzölgő medencéjében.

Utcakép Szapareva Banja városában Forrás: D. Petra

Érkezésünkkor azonban nem a település központja felé vettük az irányt, hanem stoppolva megállítottunk egy autót, hogy elvigyen minket a nagyjából 10 kilométerre lévő Panicsiste nevű kis síközpontba, amely már 1300 méter magasan található, gyantaillatot árasztó fenyvesekkel körbevett, idilli környezetben. Panicsiste számos túraútvonal kiindulópontja, egyben itt van az utolsó boltocska is, ahol még lehetne venni ezt-azt, mielőtt nekivágunk a hegynek.

Első éjszaka itt szálltunk meg,

ugyanis a végső úti célunkhoz, a hét rilai tóhoz felvivő sílift alsó állomásához még jó 10 kilométer volt hátra, és már rendesen esteledett akkorra. Aznap este betértünk Panicsiste egyik hagyományos bolgár éttermébe, ahol isteni agyagtálas fogásokat élveztünk nehéz mavrud bor társaságában.

Kilátás a Maljovica-hegytömbre útközben Panicsiste felé Forrás: D. Petra

Következő nap még napfelkelte előtt elhagytuk egyetlen éjszakára szóló szállásunkat, és nekivágtunk gyalog a már említett útvonalnak, hogy elérjük a Pionerszka (magyarul úttörő) menedékházunkat, ahol a következő éjt töltöttük. A menedékházhoz kátyúktól hemzsegő, ám jól kivehető aszfaltozott út vezet. A távot bő két óra alatt teljesítettük, ugyanis nem igazán siettünk:

élveztük a gyönyörű erdős vidék csendjét, de már az út dőlésszöge is nagyobb erőkifejtésre késztetett minket.

A bolgár menedékházak többségével ellentétben a Pionerszka és később a még magasabban fekvő Rilai tavak menedékház minden szükséges kényelemmel rendelkezik. Egy éjszaka két fő részére 60 leva (kb. 11 ezer forint), amibe minden alapszolgáltatás beletartozik. Aki azonban itt száll meg, az nem a hotelekből ismert kényelemért jön, hanem a kiváló természetért, a bolgár menedékházakra jellemző kivételes vendégszeretetért és az aktív kikapcsolódásért.

A 2000 méteres magasság és a 10 kilométeres séta egy kis pihenőt követelt meg tőlünk,

így a menedékházban kapható, hegyi gyógyfüvekből készített teával a kezünkben kiültünk a fenyvesek árnyékába, és élveztük az előttünk magasodó hegyi panorámát. A menedékházból már szép kilátás nyílik a 2729 méter magas Maljovica-hegycsúcsra, amely az egyik legszebb és legnehezebben megmászható bulgáriai hegycsúcs. Megmászására ezúttal nem vállalkoztunk, ugyanis meg kellett volna szállnunk egy éjszakát a néhány kilométerre lévő Maljovica menedékházban. A hegytömb mögött fekszik a híres rilai kolostor, amelyet tavaly mi is meglátogattunk.

A rilai kolostor Forrás: D. Petra

Alig 200 méterre a menedékháztól található a legalsó rilai tóhoz vezető kötélpálya, amelynek nyitott, kétfős kis ülései lassan döcögtek a hegynek fölfelé. Nem akartuk megspórolni az élvezetes kis liftezést, ezért gyorsan vettünk 20 leváért (kb. 3200 forint) egy kétirányú jegyet, és felültünk a megállás nélkül mozgó ülések egyikére.

A két kilométer hosszú utat a lift 20 perc alatt teszi meg,

miközben nagyjából 600 méteres szintkülönbséget küzd le ez idő alatt. A balkáni páncélfenyők között döcögő lift kellemes, pihentető élményben részesíti a fáradt turistát, és csak amiatt nem álmosodtunk el, mert figyelnünk kellett, hogy ki ne essünk a nyitott ülésből.

A hét rilai tó

Bulgáriában még az 5-600 éves matuzsálemfenyők sem ritkák, a Pirin-hegységben található az ország legidősebb fája, a Bajkuseva mura, amely egy 1300 éves fekete páncélfenyő. A minden felé látható évszázados fenyvesek 2000 méter magasság elérése előtt kezdenek előbb megritkulni, majd ezt követően egyre alacsonyabb növésűvé válni.

A Bajkuseva mura, Bulgária legidősebb fája Forrás: Wikimedia/DanailVasilev

A lift felső állomása alig 100 méterre található a Rilai tavak menedékház bejáratától, ahol a nagy túra előtt még egy utolsó teát, hagyományos bablevest vagy erőszeletet szerezhetünk be. A menedékház egy rendkívül masszív, ötemeletes, felújított épület, amely jó kiindulási támpontot nyújt hosszabb hegyi túrákhoz. A menedékháztól nagyjából 1 órányi járásra található a hét rilai tó és a híres Szkakavica (magyarul tücsök) vízesés, amelyhez mi is elsétáltunk nem sokkal ezt követően. A vállalkozóbb szellemű túrázók 6-7 óra alatt érhetik el innen a rilai kolostort vagy a Maljovica menedékházat.

A táj a menedékháztól kezdve teljesen kopárrá változott,

a sűrű erdők már csak térdig érő aljnövényzetté zsugorodtak. Ettől függetlenül a sziklás, tavas vidék egyre igézőbb és elképesztőbb lett. A jól látható vörös jelzés és a viszonylag sok helyi természetbarát jelenlétének köszönhetően szinte lehetetlen eltévedni a menedékházat követően, ahogy haladtunk a legalsó, 2095 méter magasan fekvő tó felé, amelynek nem meglepő módon a Dolnoto (azaz magyarul: alsó) tó a neve.

A legalsó tó partján Forrás: D. Petra

Ahogy megérkeztünk a tóhoz, sok helyen láttunk táblákat, hogy tilos megmártózni a vízben, még kezet vagy lábat sem lehet mosni benne. Az elmúlt években ugyanis olyan mértékű természetpusztítást vittek végbe óvatlan turisták ezzel, hogy a tavak endemikus élővilágát kezdték el fenyegetni az így bevitt kórokozók.

Több tóban veszélyes mértékben elszaporodott többek között egy algafaj.

Az Alsó-tóból ered a Dzserman patak, amely lejjebb már egy gyorsfolyamú, nagy hegyi folyócskává válik. A folyó kristálytiszta, így az erre kialakított hegyi kutak vizéből nyugodtan lehet inni.

A Babreka- és a Trilisztnika-tavak Forrás: D. Petra

Ahogy egyre magasabban haladtunk, elértük a Ribnoto (magyarul halas) tavat, ahol annak ellenére, hogy már rendkívül hideg a víz, kis halak úszkáltak a felszín közelében. A legalsó három tó egymást táplálja vizével, míg a többi vize közvetlenül folyik be a Babreka (magyarul vese) tóba, amely a hét közül a legnagyobb területű.

Szép kilátás a Babreka-tóra és az alatta fekvő három alsó tóra Forrás: D. Petra

A felső három tó, a Szalzata (magyarul könnycsepp), az Okoto (magyarul szem) és a Bliznaka (magyarul iker) közötti utat még nyáron is havas területek jelölik, amelyek őszre-télre már egybefüggő jégpáncéllá válnak. A tavak között élénk kis vízesések teszik még hangulatosabbá a sziklákban és meredek kaptatókban gazdag látképet.

A legfelsőbb tó 2535 méter magasan fekszik,

ennél csak a Pirin-hegységben található Lednikovo (magyarul jeges) tó fekszik magasabban Bulgáriában. Nem véletlenül kapta a Könnycsepp nevet, ugyanis vize kristálytiszta és a tó formája is emlékeztett egy cseppre. Az alatta fekvő Okoto-tó Bulgária legmélyebb gleccsertava a maga 37,5 méteres mélységével.

A Bliznaka-tó partján, a háttérben a Vazov-hegycsúcs Forrás: D. Petra

A tavak között sétálva néha megpihentünk, és leültünk egy sziklára, hogy csodáljuk a fejünk fölött sebesen száguldó gomolyfelhőket, amelyek a bolgár hegyekben egyik pillanatról a másikra fehérből sötétté változhatnak, és különösen délutánonként heves esőket is produkálhatnak. Szerencsénkre aznap szárazok maradtunk.

Az Okoto-tó a magasból Forrás: D. Petra

Visszafelé haladva letértünk a bejárt útról, elhaladva a már említett Szkakavica-vízesés mellett, amely látványosan zúdult alá a több teraszt alkotó sziklafalon.

A vidám vízesés leginkább a Plitvicei-tavak nagy vízesésére emlékeztetett,

függetlenül attól, hogy csak 70 méter magasból borítja vízpermetbe az alatta álló turistákat. Hideg teleken a vízesés megfagy, és gyönyörű természeti jelenségnek lehetnek a tanúi, akik fel mernek kapaszkodni e zord körülmények között is a tavak környékére.

A Szkakavica-vízesés Forrás: D. Petra

Visszaérve a menedékházunkhoz még élveztük a láng felett főzött, sűrű lencselevest, amelyet nem szabad egyik bulgáriai menedékházban sem kihagyni, valamint a fényszennyezéstől mentes csillagos égboltot a hegy felett.

Az ilyen pillanatok miatt érdemes útra kelni,

elhagyni a sűrűn lakott településeket, és egy kicsit élvezni Bulgária érintetlen hegyi környezetét. A sok kilométernyi járással járó fáradtságot később a forró gyógyvizes medencékben pihentük ki Szapareva Banjaban.