Átstartolt egy Wizz Air-gép, gond volt a féklapokkal

Wizz Air Jászvásár
A járat útvonala
Vágólapra másolva!
Jászvásár helyett Bukarestben ért földet a Wizz Air egyik gépe hétfőn, amelynek technikai problémái adódtak a leszállásnál.
Vágólapra másolva!

A Wizz Air Airbus A320-200 típusú gépe London Luton repülőteréről érkezett a romániai Jászvásárba (románul Iași) a fedélzetén 169 utassal és hatfős személyzettel. A leszálláskor azonban a személyzet azt jelentette, hogy

probléma merült fel a féklapokkal, ezért a gép átstartolt.

A repülő ezután Bukarest Otopeni repülőtere felé vette az irányt, ahol a normálisnál nagyobb sebesség mellett rendben leszállt – írja az Aviation Herald.

A járat útvonala Forrás: Flightradar24.com

A SkyVector adataiból az derül ki, hogy a bukaresti 08L futópálya hossza 3500 méter, míg Jászvásáron a 14-esé csak 2400 méter. A pilóták nyilván úgy ítélték meg, hogy

a meghibásodott féklapok miatt biztonságosabb a hosszabb futópályát választani.

A légitársaság közleménye szerint technikai okokból kellett kitérőt tennie Bukarestben a W6 3652 számú járatnak. Az utasokat busszal szállították át Jászvásárra, a Wizz Air pedig elnézést kért az okozott kényelmetlenségért.