Velencében belépődíjat szednek a szállást nem foglaló turistáktól

Velence tengerjáró hajó
Vágólapra másolva!
Velencében 2020. július 1-jétől szednek belépődíjat azoktól a turistáktól, akik csak egy napra látogatnak a műemlék városba – döntötte el szerdán a városi tanács.
Vágólapra másolva!

A belépődíj bevezetését már korábban bejelentették, de eddig bizonytalan volt az időpontja. A városnézési illeték pontos mértékét később határozzák meg,

a bevezetésről szóló határozat 3 és 10 euró között jelölte ki a határait.

Az összeg várhatóan függ majd attól, hogy mekkora a látogatottság egyes napokon. A lagúnák városát csúcsidőben naponta 130 ezer turista özönli el, ami egyre jobban zavarja a helyi lakosokat.

A nagy tengerjárókat már kitiltották Velence történelmi központjából Forrás: AFP//Miguel Medina

Még a díjbeszedés módozatai is kidolgozásra várnak, de a hatóságok arra fognak törekedni, hogy a látogatók előre, az interneten vagy más olasz tartományokban is kiválthassák a belépési engedélyt.

A cél az, hogy 2022-től teljesen elektronikus úton történjen a jegyváltás.

A bevételt Luigi Brugnaro polgármester szerint az óváros karban- és tisztán tartására fordítják. Nem kérnek külön belépődíjat azoktól, akik szállást foglalnak a városban, mert a szállásdíj már most is tartalmazza a turisztikai adót. Mentesülnek a fizetési kötelezettség alól azok, akik dolgozni, tanulni vagy családi okból utaznak Velencébe.