Megtaláltuk a szépet is Koszovó lehangoló szürkeségében

2019.12.08. 06:58

Régóta meg akartam nézni Koszovót, hogy élőben is lássam, mi igaz abból a sok kliséből, amelyet ráaggattak az utóbbi évtizedben. Túlnépesedés, véres etnikai konfliktusok és mindig valami újabb probléma – folyamatosan ezeket halljuk, ha Koszovó kerül a hírekbe. Mivel nem rajongok a szocreál stílusért, a főváros helyett inkább a vidéket vettem célba a hideg beállta előtt.

Koszovóban nem sok vasútvonal van, viszont rengeteg buszjárat, így gyerekjáték volt az utazás. A jegyárak olcsók (1-3 euró), cserébe viszont nagyon lassan haladtunk. Az utak túlterheltek, felfestés alig van. A távolsági buszok, mivel helyi járatoknak is számítanak egyben, bárhol és bármikor megállnak, még szalagkorláton keresztül is simán felszállhattunk. Amíg a repülőtértől beértünk a pristinai buszállomásra, három baleset történt. A mozgó, tolató buszra is simán szállnak fel az utasok, ilyen menetidők mellett nem lehet az időt húzni.

Falu végén Toni Bleri utca

Egy átlagos településben nem sok örömét leli a turista. Mindenütt hatalmas családi házakat láttunk, viszont alig egy-egy fát vagy kertet. Ugyan ki is gondozná azokat, hiszen sokan külföldön dolgoznak. Akkora a kivándorlás, hogy a bőséges gyermekáldás mellett is csökken Koszovó lakossága. A boltosok szeretik kipakolni a portékáikat az utcára, így sokszor mosógépeket, műanyag kannákat, bölcsőket vagy éppen bútorokat kerülgetve lehetett csak a járdán előre jutni. Koszovóban még virágoznak a trafikok; az özönvíz előtti bódékban az édességtől kezdve a koporsóig mindent árulnak.

Bolt kínálata egy régi ház (kulla) előttForrás: Kontos Gábor

Mi csak a helyi készítésű enni-innivalókra lettünk volna kíváncsiak, de sajnos ilyenek a nagyobb boltokban se nagyon vannak. Mindent elárasztanak a külföldről behozott, előre csomagolt vacakok. A Birra Peja, azaz a pejai sör mellett csak a rahoveci bor érdemel figyelmet. Extra minőségű tömény italokkal csak a repülőtéren találkoztunk. Az utcákon rengeteg vezeték lóg mindenfelé, a városkép szörnyű. A műemléképületeket ízléstelen, kommersz házak fogják körül, lenullázva ezzel a történelmi miliőjüket.

Egy átlagos utcaképForrás: Kontos Gábor

A túlnyomóan albán etnikumú Koszovóban a helységneveket akkurátusan ott is kiírják szerbül, ahol már hírmondójuk se maradt. Igaz, hogy ezeket a feliratokat rendszerint le is festik ismeretlen (?) kezek. Viccesek a töredezett járdájú Bill Clinton és Al Gore sugárutak vagy a Toni Bler, azaz Tony Blair utcák, akár gazos, elhanyagolt faluszéleken is. A szeméthelyzetet jobb nem ecsetelni. A gazdagabb házak egy részét a szokásos giccses kőoroszlánok, hattyúk vagy sasok őrzik. Helyi érdekesség viszont az amerikai fehérfejű rétisassá átfestett kétfejű albán sas, mint díszítő elem. Nem vidék, de külön említést érdemel a Hillary divatüzlet és arcposzter egy pristinai panel aljában, mint a szomszédos Bill Clinton-szobor nem hivatalos tartozéka.

A Hillary divatárubolt PristinábanForrás: Kontos Gábor

Koszovó elég unalmasra sikeredett állami lobogójánál vidéken sokkal népszerűbbnek láttuk az albánokra és Albániára általánosan utaló, vörös alapon kétfejű sast ábrázoló zászlót. Nyugati diplomatáktól távol nem kell tagadni a nyilvánvalót: az albán területek egyesülésére volna igény. Érdekes módon a temetők is fel vannak lobogózva; arra gondoltam, hogy ez a szerbekkel vívott háború áldozataira utalhat. Emellett sok a kimondottan albán harcosoknak emelt emlékhely és hősi szobor is. Ezek az alkotások néha képregénybe illőek, de itt nem a szépség a cél.

Katonaszoborral minden településen találkozhatunkForrás: Kontos Gábor

A helyiek kedvessége és segítőkészsége azonban ellensúlyozta a túlzsúfolt és szedett-vedett stílusban felépült települések negatív kisugárzását. Egy mitrovicai pékségben ajándék perecet kaptunk, de még a fővárosban is rátelefonáltak a szállásadóra, mivel a cím alapján nem találtuk a hostelünket. Az utca embere szívesen gyakorolja az angolt,  amely jobb szinten van a magyarországi átlagnál, a pincérek pedig őszintén örülnek a kapott borravalónak. A másik dolog, ami feldobja az embert, az a rengeteg kávézó. Még a legtrendibb helyeken is jóval a hazai árak alatt kávézhattunk, ücsöröghettünk, és bámulhattuk az embereket. A helyiek is ugyanezt teszik.

Két fénypont a balkáni szürkeségben

Peja (szerbül Peć) és Prizren városa ugyanúgy másfél órás buszútra van Pristinától, és mindegyikbe érdemes volt elmenni. Peja első pillanatra szörnyű volt, de másnapra megszerettük. Teljes az építészeti káosz és összevisszaság ebben a városban is, de a hangulat jó. Van itt keleties bazár, folyóparti éttermek, dzsámik és a háttérben hatalmas hegyek, amelyek azért elég rendesen megemelik a hely értékét. A városban megmaradt néhány kulla, vagyis régi albán lakótorony. Ezeket a régi házakat külön jelölik a prospektusok aszerint, hogy mely családoké voltak.

Peja egy kávézó teraszárólForrás: Kontos Gábor

Prizren jobban megőrizte keleties hangulatát: olyan mint Szarajevó, csak kicsiben. Nem véletlen, hogy ez a város a koszovói turizmus fellegvára, bár külföldi turistát itt is csak mutatóban láttunk. A várost uraló romos várból letekintve századfordulós balkáni látkép tárult elénk, miután kiiktattuk a panelházakat a háttérből. Mecset, ortodox és katolikus templom váltakozik ízléstelen szocreál házakkal és rengeteg a kávézóval. Prizrenben sok török él, egy mecsetbe betérve élő müezzint hallgathattunk, ami nagy élmény volt. Prizrenben éreztük először, hogy Európa nem legszegényebb országában vagyunk.

Prizren óvárosaForrás: Kontos Gábor

A 13-14. században Koszovóban gyönyörű szerb ortodox templomok, kolostorok épültek, amelyek ma albán környezetben dacolnak a történelemmel és a barbár kezekkel. Kevés kivételtől eltekintve mindegyik bejáratánál őrök állnak. Utunk során a leghíresebbeket sikerült meglátogatnunk.

A Rugova-völgybenForrás: Kontos Gábor

Peja város szélén kezdődik a Rugova-völgy, az erdélyi Tordai-hasadék és Békás-szoros koszovói keveréke. A völgy bejáratánál – a KFOR-os útlevélvizsgálat után – megnéztük a szerb pátriárkák kolostorát. A komplexum több, egybeépített egyhajós templomból áll, amelyekbe egy közös előtérből lehet belépni. A félhomálynak és a középkori freskóknak köszönhetően minden helyiségben misztikus légkör uralkodik. Az épületegyüttes jelenleg apácakolostor; állítólag Boris Tadić egykori jugoszláv államelnök volt felesége is ide vonult be válása után, bár ezt egy helyi szerb pletykának titulálta.

A pejai kolostorbanForrás: Kontos Gábor

Pejából átbuszoztunk a 12 km-re lévő Deҫanba, hogy az ottani kolostort is megnézzük, mivel ez a legnagyobb középkori ortodox templom az egész Balkánon. Eleinte tartottunk tőle, hogy milyen reakciót vált ki a helyiekből, ha a kolostor hollétét kérdezzük, de az albán kávézóban a legnagyobb nyugalommal mutatták meg az irányt. Ez óriási fejlődés ahhoz képest, hogy 15 éve még lőtték a falait. Itt is ugyanolyan misztikus és ódon hangulat lengi be a helyet, mint Pejában. A valóságra csak a bejárat előtt emelt beton úttorlaszok és a sok KFOR-katona emlékeztetett.

Útban a deҫani kolostorhozForrás: Kontos Gábor

Turista mindkét helyen alig volt, és valaki mindig szemmel tartott bennünket. A kolostorról magyar nyelvű képeskönyvet is tudtunk venni.

A kolostor templomaForrás: Kontos Gábor

Ha már a kolostoroknál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy Koszovó hivatalos neve szerbül Kosovo i Metohija, nem hivatalos magyar fordítással Rigó(mező) és a kolostorok földje. A Kosovo szót átvették az albánok Kosova alakban, de az ország nyugati területét jelentő, (szerb ortodox) kolostorok földje már sok volt nekik, így albánul Rrafshi i Dukagjini (Gjin herceg fennsíkja) Nyugat-Koszovó elnevezése.

Szerb szigetek az albán tengerben

Elég depresszív volt a hangulat a szerbek által lakott etnikai zárványokban. Ezekben mintha megállt volna az idő úgy 1980 környékén – bár az órák az albán részeken se járnak jól. Pristinából első utunk Mitrovicába vezetett. A város északi, szerbek lakta részén nem Hillary, hanem Putyin arcképe volt kirakva egy tömbház bejáratára. Az albán városrészből gyalogosan lehet átjutni ide egy új hídon. A biztonság kedvéért azonban páncélautók és KFOR katonák figyelik az átjárását. 

Az albán oldaltól jóval kopottabb, de tisztább szerb negyed sétálóutcáinak viacolor kövezete a híd előtt földútba átváltva egy gazos körforgalomban végződik, itt ér véget az ő külön világuk. Jóval lassabban folyik itt az élet, mint a vibráló albán részen. Új ház alig van, és ahogy elnéztem, a panelprogram se jutott még el idáig. Az utcákon csak szerb zászlók vannak, amelyeket hazafias graffitik egészítenek ki. Érződik az igyekezet annak a látszatnak a fenntartására, hogy nem az albán irányítású Koszovóban, hanem tulajdonképpen egy kis Szerbiában járunk.

Utcai hangulat Észak-MitrovicábanForrás: Kontos Gábor

Észak-Mitrovicában ugyanúgy kávézókban ücsörögnek a szerbek, mint a folyótól délre az albánok. Itt azonban euró helyett szerb dinárban vannak az árak, még az üdítőitalos hűtők is szerb ásványvizeket reklámoznak, és még jobban megnézik az idegent, mint másutt. 

Mitrovica egyetlen előnye a fekvése. A város látképét egy két lábon járó birodalmi lépegetőnek vagy inkább koporsónak tűnő szocreál valami uralja. Soha nem jöttem volna rá, hogy egy bányászcsillét akar jelképezni, és nem más, mint az elesett bányász partizánok 1954-ben emelt emlékműve. Kissé lejjebb, egy valaha kellemes, kertes övezetben építették fel a Szent Demeter ortodox templomot. Nyilván azért a hegyoldalba, hogy uralja a városképet. A hatalmas templom a sok panel miatt távolról már alig látható, és időközben a déli oldalon török pénzből felépült Koszovó legnagyobb és legmodernebb mecsete, a Bayram pasa dzsámi, így ennek a versenynek is pont került a végére.

Az első rigómezei vesztes, I. Lázár szerb cár szobra a mitrovicai szürkületbenForrás: Kontos Gábor

Egy másik szerb enklávéban, a Pristina melletti Gračanicában (albánul Graçanicë) tekintettük meg a harmadik jelentős kolostort. Titulusa az elég misztikusan hangzó „Istenszülő elszenderülése", vagyis Mária halála. A hely éppen nem az albánok, hanem egy japán turistacsoport ostroma alatt állt. Nem gondoltam volna, hogy ezeket a csoportokat érdekli a koszovói szerb kolostorok kérdésköre. Érdekes volt tapasztalni, hogy a főváros közvetlen közelében egyetlen településként ma is a szerb feliratok és nyelv dominál az utcán. Szerb választási plakátok közepette Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint pristinai jazzkoncertjére hívó plakátot is felfedeztünk.

A gračanicai kolostorForrás: Kontos Gábor

Elszánt utazóként meglátogattuk Velika Hoča (albánul Hoҫё e Madhe) szerb falut is. Itt nem egy, hanem tizenhárom szerb ortodox templom van. Nem is olyan sok ez a szám, ha azt vesszük, hogy a fénykorában több mint húsz egyházi épület állt itt. A szebb napokat látott kis falu akár a helyi Hollókő is lehetne, ha nem Koszovóban volna. Ide taxival jöttünk ki a szomszédos Rahovec (szerbül Orahovac) városkából. A sok templomon kívül van itt még egy régi patinás borászat (sajnos zárva volt), egy múzeum szeráj (régi lakóház), egy falusi kávézó és egy hamisítatlan koszovói szuvenír bolt: belsejükben keresztet és persze pálinkát is tartalmazó üvegpalackokat vehetünk itt. Az egyszerűtől kezdve a Koszovó, KFOR feliratú keresztekig terjed a repertoár.

A Velika Hoča-i szuvenírbolt kínálataForrás: Kontos Gábor

A falu szélén egy kis emlékmű áll, amely a Koszovóban elrabolt és meggyilkolt szerbekre emlékeztet. Ezenkívül a bezártság teljes érzése, ami érezhető volt itt. A környéken ez az egyetlen szerb falu, a szomszédos Rahovecben volt az egyik legkegyetlenebb népirtás majdnem ezer polgári áldozattal, így nem problémamentes az élet errefelé még koszovói szinten sem. Az albán taxisofőr elmondta, hogy a Rahovecben maradt szerbek sorban adják el házaikat, és Szerbiába költöznek.

Magyar vonatkozások is vannak

Koszovóban találtunk néhány magyar szálat is. „Szerb Mohácsként" általában csak az első, 1389-es rigómezei csatát emlegetik. Volt azonban egy második is 1448-ban. Ekkor Hunyadi János és ezáltal az egész Balkán felszabadításának terve szenvedett vereséget, miután Brankovics György szerb despota a török szultánnak elárulta a magyar kormányzó terveit. Hunyadit a szerb vezető a vesztes csata után elfogta, és csak 100 ezer arany váltságdíj fejében engedte szabadon. Ezt követően – nem pedig 1389-ben – Szerbia teljesen a törökök martalékává vált, és Magyarország felé tolódott a frontvonal. 

Prizrenben megnéztük azt a házat, ahol 1878-ban megalakult az Albán vagy más néven Prizreni Liga. Természetesen ez a liga nem a fociról szólt. Egy nemzeti szerveződés volt, válasz arra a nagyhatalmi döntésre, amely az albánlakta területeket a balkáni szláv államoknak ajándékozta. Célja az albán területek egyesítése volt. De hol van itt magyar szál?

Az Albán Liga emlékmúzeuma PrizrenbenForrás: Shutterstock/Mitzo

Furcsa módon éppen a Liga fő politikai vezetőjéről, Ymer Prizreniről nem maradt fenn fénykép, a többiekről igen. Egy arcrekonstrukció elkészítése, valamint annak megállapítása végett, hogy tényleg gyilkosság áldozata lett-e a vezető, a kiállításon szereplő fényképek szerint Nemeskéri János antropológus professzor végezte el Ymer Prizreni csontjainak vizsgálatát. 

Pejában meglátogattuk az osztrák-magyar katonai temetőt. Nem egy elhanyagolt, gazos sírkertet találtunk, hanem egy (magyar és osztrák pénzen) rendbe hozott emlékhelyet. Az itt eltemetett 208 katonából 58 fő bizonyíthatóan magyar állampolgár volt. A temető a római katolikus Szent Katalin-templom közelében van. Erről a templomról azt gondolhatná az ember, hogy biztosan a szerbek látogatják, de nem. A szerbek ortodoxok, a kevés római katolikus ezen a vidéken csakis albán lehet.

Az osztrák-magyar katonai temető PejábanForrás: Kontos Gábor

A mi magyar vonatkozásunk szintén Prizrenhez kötődik. Találkoztunk egy Budapest feliratú pólót viselő helyi emberrel. A férfi lelkesen dicsérte Budapest szépségeit és az ott lakókat egyaránt. Mint mondta, szeretne újból ide látogatni, de a vízum komoly problémát jelent. Faramuci helyzet, hogy Koszovó, amelynek hivatalos fizetőeszköze az euró, és egy szem autópályáját is EU-s pénzből építették, az egyetlen balkáni ország, amely lakóinak még mindig vízumra van szükségük az Európai Unióba való belépéshez.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK