Díjnyertes betlehemi installációval díszítik Békéscsaba főterét

Vágólapra másolva!
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Magyarország legszebb betleheme elnevezésű pályázatán megosztott második helyet nyert adventi installációt építik fel Békéscsaba főterén - jelentették be csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A betlehemet tervező Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója elmondta: a betlehem hat méter széles és három méter magas lesz embermagasságú figurákkal, a jászollal és bárányokkal. A kivitelezést - az MTÜ finanszírozása mellett - a Hungarofest Nonprofit Kft. végzi ezekben a napokban.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere hangsúlyozta, a korábbi években sok vita volt az adventi vásár miatt, ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy

a "kereskedelmi, vendéglátóipari szempontok helyett a hagyományőrzésre" helyezik a hangsúlyt.

A Szent István tér egy részén a kisgyerekes családok szórakoztatására fókuszálnak, nagyobbik részén pedig kézműves mesterek állítanak ki és tartanak mesterségbemutatókat. A Városháza és a téren felállított faházak új díszkivilágítást kapnak, és az eddig sokat kritizált zene is egységes, az ünnephez méltó lesz. Szarvas Péter közölte, a díjnyertes betlehemi installáció a város tulajdona lesz, azt a következő években is szeretnék felállítani az adventi időszakban.

Varga Tamás alpolgármester a programokról szólva elmondta,

szombatonként ételbemutatók lesznek és bemutatkoznak a csabai településrészek;

advent első vasárnapján pedig a Békéscsabai Bartók Vegyeskar ünnepi dalai csendülnek fel. December 1. és 8. között minden délután várja a gyerekeket a Mikulás a Mikulásházban, 8-án a főtérre költözik a mikulásfesztivál. Advent harmadik vasárnapján a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek és a Páduai Szent Antal Katolikus Plébánia kórusának zenés műsorára kerül sor, az utolsó adventi hétvégén pedig a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör ünnepi összeállítását láthatják az érdeklődők. Az eseménysorozat nyitányaként november 30-án délután a Csaba Parkban lesz adventi kézműves vásár.