Így építik újjá Magyarország egyik legszebb várát

2019.11.22. 20:14

Várhatóan 2025-ben fejeződik be a füzéri vár felújítása, amely a Nemzeti Várprogram első teljesen befejezett projektje lesz. Most kezdődik a második ütem, aminek megünneplésére időkapszulát helyeztek el a várkonyha falába.

A beruházás mintát adhat a többi erődítmény későbbi felújításához is – fogalmazott a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az ünnepségen. Tuzson Bence elmondta: a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében körülbelül 30 várunk és kastélyunk újul meg mintegy 68 milliárd forintos keretből. Jelenleg 12 projekt zajlik, amelyekből hat a jövő évben lezárul. A füzéri beruházás második üteme 2021-ben fejeződik be, 2025-re érhet véget a teljes beruházás – mondta az államtitkár, hozzátéve: az építkezéssel nemcsak a falakat és a tetőket húzzák fel, de a látogatók számára megelevenedik az a középkori hangulat, amellyel átélhetővé válik a történelem.

Kattintson az alábbi képre, és nézze meg, miként építik újjá a füzéri várat!

Kattintson a képre a galériáért!Forrás: MTI/Vajda János

Füzér és a füzéri vár jelentős történelmi események tanúja volt, hiszen a terület Bánk bán tulajdona volt, 1235-től királyi birtok, utána pedig olyan neves családok birtokolták, mint a Nádasdyak vagy a Perényiek. 1526-27-ben Perényi Péter koronaőr az erődítményben őrizte a Szent Koronát. Később a vár áldozatául esett az osztrák hadsereg rombolásának, ami miatt 300 éven át "Csipkerózsika álmát" aludta az erőd, ebből ébredt most fel – közölte az államtitkár.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogramért és Nemzeti Várprogramért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a füzéri vár turisztikai vonzerejének növelése mellett céljuk a vár és környezete megóvása, megőrzése az eljövendő nemzedékek számára. A kivitelezés során konyhát, sütőházat, ecetesházat, darabont házakat, gyümölcsaszalót, liktárium helyiséget alakítanak ki. A pincékben papírmerítő műhely várja a látogatókat, de felépül majd a Várkapitány háza, a Rimay ház – Rimay János életét bemutató szoba is.

Egyedi élményelemként az úgynevezett Csillag ösvény csillagda, csillagászati animációs program várja az érdeklődőket. Kiállítással bővül a füzéri alsóvár, a vár infrastruktúrájához, a költségek csökkentése érdekében kiépül egy napelempark, bővítik a parkolót és váruradalmi függőkertet is kialakítanak. Az erdei környezetben egy tematizált játéktér kap helyet a Fehérlófia ősi mondájára alapozva.

Máris több a látogató

Horváth Jenő, Füzér polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a vár felújításának első üteme mintegy kétmilliárd forintból valósult meg 2016-ra, amelynek eredményeként azóta jelentősen megnövekedett a turistaforgalom. A felújítás óta 280 ezer látogatója volt a várnak, ami évi 70 ezer fizető vendéget jelent. Most a konyha és sütőház kivitelezése kezdődik meg 622 millió forintból, Rudolf Mihály tervei alapján. A parkoló bővítése, a parkoló és játékkert fejlesztése további 200 millió forintba kerül majd, azután következik a kiállítási és programelemek elhelyezése. A második ütem teljes költségvetése másfél milliárd forint - mondta a polgármester.

Eddig körülbelül négymilliárd forintot költöttek a vár felújítására, a teljes befejezéshez pedig további hatmilliárd forintra lesz szükség. Horváth Jenő hozzáfűzte: a szakemberek szerint a befejezés után a vár vendégforgalma meghaladhatja az évi 140 ezer látogatót.

KAPCSOLÓDÓ CIKK