Megvan az év szállása

Art Hotel Zalakaros
Vágólapra másolva!
Az Art Hotel Zalakaros nyerte el az Év szállása címet idén, a Szallas.hu immár hetedik éve megrendezett versenyén. Az Év turisztikai települése kategória díjazottjai Eger, Tiszafüred és Hajdúszoboszló lettek.
Vágólapra másolva!

Lezárult az Év szállása 2019 verseny, melyben a legjobb szálláshelyek mellett a településeket, konferenciahoteleket és a turisztikai látnivalókat is díjazták. A verseny rangsorait a szakmai zsűri, a több mint 1 millió valós vendégértékelés és a rekord mennyiségű, 262 515 szavazat határozták meg.

és folyamatosan növelni a vendégek elégedettségét – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója. – Ez jól példázza, hogy nem csak a luxus érdemelheti ki a szakmai zsűri, a szavazók és a vendégértékelések között is a legjobb helyezést." Az Év szállása 2019 címet ugyanis a 3 csillagos Art Hotel Zalakaros nyerte.

Kattintson az alábbi képre, és nézzen körül a hotelben!

Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros
Art Hotel Zalakaros

Népszerűségi, minőségi és szakmai díjakkal is jutalmazták a legkedveltebb és legjobb szálláshelyeket. A népszerűségi listák élén a 4-5 csillagos hotelek közül a Hotel Silver Hajdúszoboszló végzett, az 1-3 csillagos hotelek kategóriában a Hotel Unicornis Eger nyert. A nem hotel típusú szálláshelyek közül a Deluxe Apartman Nyíregyháza lett a legjobb. A fővárosi konferenciahotelek közül a La Prima Fashion Hotel Budapest, vidékiek közül pedig a La Contessa Kastélyhotel Szilvásvárad nyertek.

A szavazatok alapján az Év turisztikai települése díjat Eger nyerte,

második helyen Tiszafüred, harmadik helyen pedig Hajdúszoboszló végzett. „Tiszafüred dobogós helyezése talán meglepőnek tűnik Eger és Hajdúszoboszló között, de a városmarketing és a szálláshelyek marketing tevékenységének köszönhetően az elmúlt években fokozott érdeklődés övezi a települést" – mondta Szigetvári József.

Eger látképe Forrás: AFP/hemis.fr/Rieger Bertrand

Nemcsak az úti célok, hanem a turisztikai látnivalók is megmérettettek a versenyen. A szavazatok alapján közönségdíjban részesült a Tisza-tavi Mancsos Pancsoló, a diósgyőri vár, és holtversenyben a siklósi vár és a Mini Zoo is.

A zsűri minőségi díjjal jutalmazta az egri várat, a Festetics-kastélyt és a Zalakarosi Fürdőt.

Az Év külföldi szálláshelye a Hotel Encián Donovaly lett. A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíjjal Nagy Júliát, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság turizmusfejlesztési munkacsoport vezetőjét tüntették ki.