Gyorskatamarán közlekedik Bécs és Budapest között

Twin City Liner
Vágólapra másolva!
A Central Danube új Twin City Liner gyorskatamaránja Bécsből megérkezett Budapestre. A társaság eddig Bécs és Pozsony között közlekedtette hajóit, a magyar főváros új útvonalként jelenik meg az évente tízezernél is több utast kiszolgálói cég kínálatában.
Vágólapra másolva!

A prémium kategóriás ülőhelyeken kínáló Twin City Liner első budapesti útjára szóló összes helyet rekordidő alatt értékesítették, ami előre vetíti, hogy megfelelő kereslet mellett Pozsony mellett a budapesti túra is tartósan szerepeljen a társaság kínálatában.

Twin City Liner Forrás: robertkovacs.net

A gyorskatamarán kerek hat óra alatt teszi meg az utat Bécsből Budapestre. „Ezzel az úttal szeretnénk az ügyfeleinknek újdonságot kínálni és a vendégeket a hajó fedélzetén sok mindennel kényeztetni. Budapest tökéletes választás. Hiszen a város számos látnivalóját már a hajóról is megcsodálhatják. Az utasainknak már az érkezés pillanataiban is egyedülálló élményben lehet részük", mondta Gerd Krämer, a Central Danube Gmbh. ügyvezető igazgatója.

A túra nem csupán a hajózásról szól, az utasok két éjszakát töltenek el egy budapesti szállodában, és megismerkednek a magyar főváros Dunától távolabbi nevezetességeivel is.