Ryanair-horrorjárat utasa: Ki voltam ütve, oxigénmaszkra volt szükségem, sokkot kaptam és remegtem

Ryanair gép
Vágólapra másolva!
Ahogy azt az Origo is megírta, több utas rosszul lett, közülük kettőt újra is kellett éleszteni a Ryanair péntek esti Budapest-Edinburgh járatán. A gép végül rendben leszállt a skót fővárosban, majd orvosi segítséget kaptak a rosszul lett utasok. A légitársaság érdekes módon azt állítja, hogy nem merült fel semmilyen technikai probléma a repülés során.
Vágólapra másolva!

A gép este 9 óra 50-kor szállt fel a Liszt Ferenc Repülőtérről, majd - ahogy arról a The Scottish Sun beszámolt - a levegőben több utas is hirtelen rosszul lett, kiestek a székükből.

A 27 éves Shaun Pinkerton volt az egyik, ő mondta el a lapnak, hogy hirtelen elájult, és oxigénmaszkra volt szüksége.

Két másik embert újra kellett éleszteni, míg egy negyedik ember szintén a rosszullét jeleit mutatta.

null

null

Pinkerton nem hiszi el a Ryanair verzióját, miszerint nem volt semmilyen technikai probléma a géppel kapcsolatban, ragaszkodik ahhoz, hogy

valami nagyon nem stimmelt az utazás során, ennek is bizonyítéka, hogy négyen is rosszul lettek.

Elmondta azt is, hogy amikor felszálltak a gépre, a füstjelző kialudt. Hárman jöttek ellenőrizni, mindannyian a pilótafülkében vizsgálódtak, végül kikapcsolták a füstjelzőt - állítja Pinkerton.

Illusztráció Forrás: Adrian Pingstone/Wikipedia

A skót férfi azt mondta, hogy az első utas a felszállás után egy órával lett rosszul.

- mondta a fiatal férfi, hozzátéve, hogy a légitársaság próbálja bagatellizálni az ügyet azzal, hogy csak két utas rosszullétét ismerik el.

Arról is beszélt a férfi, hogy a turbulencia miatt úgy érezték, hogy a gép le fog zuhanni, annyira rázkódott. Azt is elmondta, hogy amikor Edinburghben földet értek, a mentősök nem voltak sehol, csak a tűzoltók.

Az Independent ugyanakkor megkereste az edinburghi repülőteret, ahol azt mondták, hogy a légiszemélyzet előre szólt, hogy orvosi segítségre lesz szükség leszálláskor, ezt erősítette meg a Ryanair szóvivője is, ugyanakkor két betegről beszéltek csak a Shaun Pinkerton által hangsúlyozott néggyel szemben. Kiemelték továbbá, hogy semmilyen hiba nem volt a gépen.

Pinkerton hivatalos panaszt is benyújtott a Ryanair ellen, a megpróbáltatás miatt pedig fél újra repülni.

Valami nagyon nem volt rendben az utazás során - folytatta -, szerinte nem volt elég oxigén a gépen. Azt sem érti, hogy miért nem irányították át a gépet, és tették le a legközelebbi repülőtéren.

- olvasható a The Scottish Sun oldalán.

null

null

Shaun Pinkerton három hét múlva Lengyelországba, majd Madridba menne, de nem akar még egyszer repülőre ülni.

- tette hozzá.