Még 17 nap elteltével is találtak koronavírus RNS-t egy kiürített hajón

Jokohama, 2020. február 16. A jokohamai kikötőben karantén alá vont Diamond Princess amerikai óceánjáró 2020. február 16-án. A luxushajón, amelyen három magyar állampolgár dolgozik, eddig 355 személyről derült ki, hogy megfertőződtek a tüdőgyulladást okozó új koronavírussal. A fedélzeten 3700 embert tartanak megfigyelés alatt két héten keresztül, a fertőzötteket kórházakba szállították, az idős utasokat pedig önkéntes alapon evakuálják és a szárazföldön helyezik őket karanténba. MTI/EPA/Franck Robichon
Vágólapra másolva!
Az új típusú koronavírus túlélési képességeire vonatkozó eredményt tett közzé az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC), amely a korábban fertőzésnek kitett Diamond Princess hajón végzett vizsgálatokat.
Vágólapra másolva!

A CDC munkatársai olyan kabinokat vizsgáltak, amelyekben koronavírussal fertőzött utasok tartózkodtak, akár voltak tüneteik, akár nem. A vizsgálat megállapította, hogy

még 17 nappal a kabinok elhagyása után is megatlálták bennük a vírus RNS-ét,

mielőtt a fertőtlenítésüket elvégezték volna. Azt ugyanakkor nem bizonyították, hogy a vírus átkerülhetett-e az emberre a szennyezett felületekről.

A jokohamai kikötőben karantén alá vont Diamond Princess amerikai óceánjáró Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon

A Diamond Princess óceánjárót február 5-én vonták vesztegzár alá Jokohamánál. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-éig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt.

Köztük volt három magyar: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló,

egyikük tesztje pozitív lett, de tünetmentes. A hajón tartózkodó 3711 utas és személyzet közül 712-en megfertőződtek. A 381 tüneteket mutató beteg közül 37-en szorultak intenzív ellátásra, közülük 9-en haltak meg.

Frissítés: az eredeti cikkben koronavírus szerepelt, de a szakemberek a vírus RNS-ét, azaz örökítő anyagát találták meg a kabinokban, ami nem fertőz.