Online szafaritúrákat indítanak Afrikában

szafari oroszlán
Vágólapra másolva!
Online szafaritúrákat kínálnak a koronavírus-járvány miatt látogatók nélkül maradt kenyai és dél-afrikai vadrezervátumok és szállodaláncok, hogy a karantén alatt is fenntartsák az érdeklődést a vadon élő állatok iránt, és növeljék a természetvédelem támogatottságát a járvány utáni időszakra.
Vágólapra másolva!

Az andBeyond szállodacsoport naponta két alkalommal kínál élő szafaritúrát négy különböző dél-afrikai rezervátumba az Instagram, a Facebook és a YouTube közösségi portálokon.

így elsőbbséget kapjon a rezervátumok védelme, amikor majd újraindul a normális élet" - mondta a dpa-nak Nicole Robinson, az andBeyond marketingigazgatója.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock/Maggy Meyer

A hagyományos szafariturizmus egycsapásra összeomlott Afrikában a járvány miatt szerte a világon elrendelt utazási korlátozások és a foglalások lemondása miatt.

Ez nehéz anyagi helyzetbe hozta a rezervátumokat,

amelyeknek bevétele jórészt a turizmusból származik. A kenyai Ol Pejeta rezervátum bevételeinek például 70 százalékát adják a helyszínre látogató turisták.

A rezervátumok attól tartanak, hogy az idegenforgalmi bevételek elmaradása miatt nem tudják fizetni az állatokat a vadorzóktól védő vadőröket, ezért

veszélybe kerülhet a területükön élő vadállatok biztonsága.

A szafariturizmusból élő intézmények abban reménykednek, hogy az online vadvilági túrák révén növelni tudják az állatvédelem támogatottságát, és így - akár utólag, a válság elmúltával - fedezni tudják a szükséges bevételeket.