A járvány miatt szinte teljesen leálló légiközlekedés Európa-szerte kezd éledezni. Lassan újraindítja az utasszolgáltatásokat a Budapest Airport is, amely egyúttal új egészségvédelmi intézkedéseket javasol.

A koronavírussal kapcsolatos globális járványügyi helyzet javulásának köszönhetően fokozatosan újraélednek Európa repülőterei – írja közleményében a Budapest Airport. Több légitársaság újraindítja járatait, az utasszám lassú növekedésnek indul. 

A márciusi csökkenő, majd az áprilisban szinte teljesen leálló utasforgalom során a Budapest Airport a repülőtér teljes területén fertőtlenítő „nagytakarítást" végzett, az alábbi intézkedésekkel pedig továbbra is folyamatosan biztosítja az utasok és a személyzet védelmét:

  • Fokozott és folyamatos fertőtlenítő takarítás, a terminál szellőzőrendszerét is beleértve
  • Kézfertőtlenítők kihelyezése, az automata kézfertőtlenítők számának további növelése
  • Aktív sorkezelés (pl. a jegykezelésnél, az utasbiztonsági ellenőrzésnél, a beszállításnál és az útlevél-ellenőrzésnél), illetve padlómatricák és tiltó matricák kihelyezése a SkyCourt minden második ülőhelyére, az utasok közötti megfelelő távolság megtartásának elősegítésére és biztosítására
  • A személyzet azon tagjai számára, akik munkájukból adódóan nem tudják betartani a személyek közötti 1,5 méteres távolságot – például a terminál információs és az utasbiztonsági ellenőr munkatársak esetében –, a Budapest Airport kötelezővé teszi a maszk viselését
  • A terminálokon továbbra is információs táblák és szórólapok tájékoztatnak a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos tudnivalókról

A Budapest Airport emellett arra kéri minden utasát, hogy a saját és mások egészsége érdekében kísérő (elköszönők vagy várakozók) nélkül lépjen be a repülőtérre, minimalizálva ezzel az egyidejűleg a létesítményben, illetve annak környékén tartózkodók számát. Fontos, hogy minden utas ügyeljen az egymástól számított 1,5 méteres távolság betartására, lehetőleg használjon maszkot, és vegye igénybe a kihelyezett kézfertőtlenítőket. A fizikai érintkezés minimalizálása érdekében arra kérik az utasokat, hogy az online utasfelvételt részesítsék előnyben, valamint amelyik járatnál elérhető, használják az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszert is.

Vegyék igénybe a kihelyezett kézfertőtlenítőket!Forrás: Budapest Airport/Baranyi Róbert

A jelenleg érvényben lévő kormányrendelet értelmében minden érkező utas továbbra is egészségügyi szakemberek által végzett testhőmérséklet-mérésen és okmányellenőrzésen esik át. Magyarország területére az érvényben lévő kormányrendelet alapján továbbra is csak magyar állampolgárok, valamint az Európai Gazdasági Térség (Európai Uniós tagállamok, Svájc és Norvégia) magyarországi tartózkodásra jogosult állampolgárai léphetnek be, akik ezt a jogukat tartózkodási kártyával igazolják.