Újra megnyitott az Őrség különleges helye

Pityerszer skanzen Őrségi Népi Műemlékegyüttes Szalafő Őrség
Vágólapra másolva!
Újra megnyitott Szalafőn az Őrségi Népi Műemlékegyüttes, de a látogatóknak szigorú óvintézkedéseket kell betartaniuk - közölte az MTI-vel az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága.
Vágólapra másolva!

A legfontosabb korlátozás, hogy a szabadtéri látnivalókban is bővelkedő létesítményt a 65 év felettiek továbbra sem látogathatják. A vendégeknek az egy háztartásban élők kivételével ügyelniük kell az egymástól legalább másfél métereses védőtávolság betartására és fokozottan be kell tartaniuk a higiéniás előírásokat is. Az igazgatóság kérése, hogy

a látogatók a jegyvásárlásnál lehetőleg kerüljék a készpénz használatát,

inkább vegyék igénybe az online jegyvásárlást vagy bankkártyával fizessenek, zárt térben a pénztáraknál és mosdókban használjanak szájmaszkot.

A Vas megyei Szalafő talán az Őrség legtöbb népi értékét őrző és bemutató települése. Az egykori őrállók a dombok tetején, erdei irtásokon alakították ki házaikból és gazdasági épületeikből álló házcsoportjaikat, melyeket "szereknek" neveztek.

A skanzen látképe Forrás: Wikipedia/Sudika

Ennek a több évszázados hagyománynak a bemutatására jött létre a szalafői Pityerszeren a három házcsoportból és portából álló Őrségi Népi Műemlékegyüttes, amely

az épületeken kívül szemléletesen mutatja be egykori lakóinak életmódját és kulturális értékeit.

Az Őrségi Nemzeti Park egyéb bemutatóhelyei egyelőre zárva vannak.