Börtönbe került egy turista Hawaiin, mert elhagyta a szállodáját

2020.05.19. 12:07

Hawaiira ment vakációzni egy New York-i turista a koronavírus-járvány idején, a nyaralás azonban nem úgy sikerült, ahogy tervezte: mivel megszegte a 14 napos karanténra vonatkozó szabályt, börtönbe került. A közösségi oldalán megosztott fotói buktatták le.

A 23 éves Tarique Peters május 11-én érkezett New Yorkból Honolulura, de ahelyett, hogy az ottani előírások szerint 14 napot elzárva töltött volna, már az érkezése után kisétált a szállodájából. A férfi többfelé utazott tömegközlekedéssel, és talán nem is vették volna észre, ha nem akarta volna megosztani élményeit a közösségi oldalán.

A hatóságok azután figyeltek fel rá, hogy Instagram-oldalán olyan fotók jelentek meg, amelyeken szörfdeszkával látható, napozik, vagy éjjeli sétát tesz Waikiki környékén. A turistát letartóztatták, és 4000 dolláros óvadék megszabásával börtönbe csukták.

Egy, az árulkodó fotókbólForrás: Instagram/Tarique Peters

Peters édesanyja a New York Postnak azt mondta, nincs ennyi pénzük az óvadék kifizetésére. Hozzátette, ő figyelmeztette a fiát, hogy ne utazzon, és mondja le a vakációját.

Óvintézkedések a járvány miatt

Hawaii szigorú szabályokat léptetett életbe a koronavírus-járvány miatt. Az érkező turistáknak fel kell sorolniuk, kikkel érintkeznek, hol laknak, és alá kell írniuk, hogy 14 napra karanténba vonulnak. Az aláírásukkal azt is tudomásul veszik, hogy a szabályok megszegése esetén 5000 dolláros büntetésre és/vagy egy éves börtönbüntetésre számíthatnak.

Hawaii a legkevésbé fertőzött államok közé tartozik az Egyesült Államokban. Eddig 640 koronavírus-fertőzést regisztráltak, és 17-en haltak meg a betegségben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK