Újra trópusi lepkék várják a látogatókat szegedi egyetemi füvészkertben

lepke
Vágólapra másolva!
Újra megnyitja kapuit pénteken a Szegedi Tudományegyetem arborétumának lepkekertje, ahol az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból - tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A füvészkert munkatársai a trópusi esőerdőt idéző környezetet varázsoltak az egyik fóliasátor alá: hogy ideálisak legyenek a körülmények a lepkék számára, a helyiségben magas - 70 százalékos - a páratartalom, és 30-35 fok közötti a hőmérséklet.

A bábszekrényben lévő bábokból - melyek havonta érkeznek Costa Ricából - folyamatosan bújnak elő a pillangók,

és szemet gyönyörködtetően libbennek növényről-növényre, a lepkeetetőknél lakmároznak, vagy éppen a látogatók karján, ruháján landolnak.

Forrás: Facebook/Szegedi Tudományegyetem Füvészkert

A vendégeknek nem mindennapi élményt jelent a Dél-Amerika trópusain honos pillangók megfigyelése, fotózása. A sétautat bejárva csaknem húsz lepkefaj, 250-300 színpompás, trópusi képviselőjével találkozhatnak az érdeklődők.

Nagy részük különösen napsütéses időben aktív,

ilyenkor a növények között cikáznak, borongósabb időben pedig összecsukott szárnyakkal megpihennek a növények levelein, ágain.

A helyszínen a füvészkert munkatársai rövid szakvezetést biztosítanak, és információs táblák is segítik a különleges rovarok megismerését. A járványügyi előírások miatt

a fóliaházban egyszerre legfeljebb tízen tartózkodhatnak, és a maszk viselése kötelező.