Ágyi poloskák leptek el egy ausztrál karanténhotelt

Ágyi poloska
Vágólapra másolva!
Más helyre akarnak költözni azok a vendégek, akiket Ausztráliába érkezésük után a melbourne-i Rydges on Swanston szállodában helyeztek el kötelező karanténba a koronavírus-járvány miatt. Az elégedetlenségük oka, hogy ágyi poloskákat találtak a szobákban.
Vágólapra másolva!

Ausztrália Victoria államában ismét növekedni kezdett a regisztrált koronavírus-fertőzések száma, így továbbra is érvényben van az az előírás, hogy a külföldről érkezőknek 14 napra kötelezően karanténba kell vonulniuk. Az állam erre többek között a Rydges on Swanston hotelt jelölte ki,

a szállodát azonban most többek el akarják hagyni, mert ágyi poloskákat találtak a szobákban.

Az ágyi poloska egy vérszívó, amely mindössze 5-7 milliméter hosszú, de csípése igen kellemetlen tud lenni. Főként a melegebb éghajlatú országokban él, de az egész világon, köztük Magyarországon is elterjedt. Nappal elrejtőzik, táplálékát éjszaka keresi, hő- és szén-dioxid-kibocsátása alapján találja meg.

A Herald Sun lap fotókat közölt egy Rosie nevű vendégtől, amelyen az élősködők mellett vérfolt is látható az ágyneműn. A lap azt állítja, hogy

az inváziót már áprilisban jelezték a vezetőknek.

A News.com.au cikke szerint egy vendéget már elköltöztettek, mert ágyi poloskákat találtak a szobájában.

Ágyi poloska (képünk illusztráció) Forrás: Wikipedia

Brett Sutton, Victoria állam tiszti főorvosa védelmébe vette a hotelt, mondván, ezeket a rovarokat gyakran behurcolják a poggyászokban.

– tette hozzá. Az egészségügyi hatóság mindenesetre vizsgálatot indított az ügyben.