Kihívó öltözete miatt le akartak szállítani a Southwest Airlines egyik járatárról egy nőt, aki hétéves kisfiával utazott. Az utas nagyon megalázónak tartotta az eljárást, a légitársaság végül kárpótolta őt.

Eve J. Marie Dalllasból Tulsába utazott volna hétéves kisfiával, és már a fedélzeten tartózkodott, amikor egy stewardess odalépett hozzá, és megkérte, hogy szálljon le a gépről. A személyzet tagja a nő párducmintás öltözetét kifogásolta, amely szerinte túl sokat mutatott. Mivel nem volt másik ruhája, az utasnak és fiának el kellett volna hagynia a repülőt. Végül egy másik stewardess segített, aki kölcsönadta neki a pulóverét, hogy betakarja vele a mellét.

A Playboy-modellként és influenszerként ismert nő szerint nem volt semmi kihívó az öltözékében, és nagyon megalázó volt számára az eljárás. Hozzátette, hogy kiemelt törzsutas a légitársaságnál, és eddig soha nem találták megbotránkoztatónak a ruháját.

Azt is kifogásolta, hogy ez egy csatlakozó járat volt, és az első járatra simán felengedték ugyanebben az öltözetben. Úgy éreztem, a többi nő a repülőn a ruházatom alapján ítélkezett, és az mondták, túl nagy a mellem. Hát erről nem tehetek" idézte a nőt a Mirror.

Az utas végül felhívta a légitársaságot, amely bocsánatot kért, és 100 dollár értékű utazási utalványt adott neki kárpótlásul. Azt is megígérték, hogy kivizsgálják az ügyet, ha írásos panaszt nyújt be.