Elmarad a jövő évi mohácsi busójárás

Busó és sokác népviseletbe öltözött résztvevők vonulnak a mohácsi busójáráson
Vágólapra másolva!
A súlyosbodó járványhelyzet miatt nem tartják meg a februárra tervezett busójárást Mohácson - közölte a Duna-parti város polgármestere az MTI-vel. Pávkovics Gábor közleményében azt írta, a rendezvény törlésével kapcsolatos döntését azt követően hozta meg, hogy egyeztetett a város képviselő-testületével és a busócsoportok vezetőivel.
Vágólapra másolva!

A polgármester arra kérte az érintetteket, érdeklődőket, hogy a busójárás idejére városukba ne szervezzenek kirándulásokat, turistautakat. Hozzátette: a város vezetése reméli, hogy a világjárványt belátható időn belül sikerül megfékezni, s a 2022. évi busójárás megrendezése elől már elhárulnak az akadályok.

Busó és sokác népviseletbe öltözött résztvevők vonulnak az idei mohácsi busójáráson Forrás: MTI/Sóki Tamás

Mint fogalmazott, "a mindenkori szereplőkért, résztvevőkért, s a mohácsi farsangi tradíciók után érdeklődő közönségért érzett felelősségtől áthatva" határozott úgy, hogy a télűző-tavaszköszöntő népszokással összefüggésben semmilyen program nem lesz a településen. Kitért rá:

Mohács vezetése úgy ítéli meg, hogy egy ilyen, több tízezernyi résztvevőt vonzó tömegrendezvény igen komoly egészségügyi kockázatot jelentene mind a város lakosságára, mind az ide érkezőkre nézve,

emellett a fertőzés esetleges, nagyobb arányú elterjedése beláthatatlan következményekkel járhat. Ilyen veszélyeknek kitenni emberek százait, ezreit pedig igen komoly felelőtlenség lenne - írta.

Trischler Ferenc Busók ördögkeréken című szoborcsoportja a megújult Deák téren Mohácson Forrás: MTI/Sóki Tamás

Kedvező időjárás esetén a busójárás az elmúlt években napi 50-60 ezer embert vonzott a városba. Az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett, a helyiek által sokacnak, a köznyelvben sokácnak nevezett népcsoport által meghonosított farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először. A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek.

A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt. A sokacok hagyományait, népművészetét, mindennapjait tavaly nyár óta egy tájház is bemutatja Mohácson.