Egy jet skivel kelt át a tengeren, hogy találkozzon a szerelmével

Jet ski, 8 éves kislány, meghalt, illusztráció
Vágólapra másolva!
Öt órán keresztül hánykolódott a tengeren egy jet skivel egy skót férfi, hogy eljuthasson a barátnőjéhez. Dale McLaughlan azonben ezzel megsértette a járványügyi előírásokat, így most börtönbe került.
Vágólapra másolva!

Börtönbe került az a skót férfi, aki a járványügyi korlátozásokat megszegve egy jet skivel kelt át a Man-szigetre, hogy találkozzon a barátnőjével - írja a Mirror. Dale McLaughlan korábban még soha nem ült jet skin, és úgy ítélte, hogy a körülbelül 25 mérföldes utat mintegy negyven perc alatt meg fogja tenni.

A 28 éves férfi Whithornból indult el péntek reggel, és a viharos tengeren

az út végül körülbelül öt órán keresztül tartott.

Miután Dale partot ért még körülbelül 25 kilométert gyalogolt a barátnője, Jessica Radcliffe házáig.

A férfi azonban ezzel megsértette a járványügyi előírásokat, hiszen

a szigetre csak külön engedéllyel lehet belépni. Dale-t így négy hét börtönre ítélték.

A férfi szeptemberben ismerkedett meg Jessicával, amikor engedélyt kapott, hogy tetőfedőként a szigeten dolgozzon. Azóta

kétszer is kérvényezte, hogy meglátogathassa barátnőjét, azonban ezt elutasították.

A bíróságon ezért Dale azzal védekezett, hogy kezdett depressziós lenni, mert nem láthatja a nőt, ezért szánta el magát az útra. McLaughlan azt is elmondta, hogy mielőtt a szigetre érkezett volna elvégzett egy covid-teszteta, ami negatív lett.