Évente lefeljebb 500 látogatót fogad a világ legnagyobb barlangja Vietnamban, ahol a koronavírus-járvány idején is vezetnek túrákat.

Az ország középső részén, a Phong Nha – Ke Bang Nemzeti Park területén található Son Doong-barlangot 1991-ben fedezte fel egy helyi lakos, de ő nem mert lemenni. 2010-ben tárták fel brit kutatók, az első turistacsoport pedig 2013 augusztusában érkezett a barlangba. Csupán egy cég, az Oxalis szervez ide túrákat, és évente csak 500 látogatót fogadnak.

Bár a koronavírus-járvány miatt Vietnamban 90 százalékkal csökkent a turizmus, a Son Doong-barlang a pandémiát is jól átvészelte, mert az elmaradó külföldi látogatókat belföldiek pótolták - írja a France 24. Pedig a túrák nem olcsók: egy négynapos programért 750 ezer forint körüli összeget kell fizetni.

A barlangban akár egy 40 emeletes felhőkarcoló is elférne. A legtágasabb helyeken az üreg 200 méter magas és 150 méter széles, de a legtöbb helyen 80 méter magas, és ugyanilyen széles. Van olyan terem is, ahol több mint 70 méter magas sztalagmitok találhatók.

Kattintson az alábbi képre, és nézze meg galériánkat a barlangról!

Kattintson a képre a galériáért!Forrás: AFP/Nhac Nguyen