Tavaly körülbelül 10 ezer gyerek vett részt a Vándortábor programban, idén arra számítanak, hogy a résztvevők száma eléri a 15 ezret - mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Míg tavaly 24, idén már 31 útvonal várja a felső tagozatos és középiskolás gyereket, akik nyáron gyalogos, kerékpáros, vízi, vagy zarándok vándortábor formájában fedezhetik fel Magyarország tájait. Az egyhetes nyári táborokra január 25-én reggel 6 órától lehet jelentkezni. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy június 16-án indulnak az első vándortáborok, a részvételi díj 28 ezer forint.

Zselici életképForrás: OEE

A 31 útvonalon belül 11 gyalogos, 10 kerékpáros, 9 vízi és 3 zarándok vándortábor útvonalat jelöltek ki. Közülük kettő közös útvonal lesz: a Körösök völgyében található az egyik, amely a kerékpáros és a vízi vándortáborozók közös útvonala és a Mura mentén található a másik, amelynek egy része gyalogos, egy része pedig vízi vándortábor.

Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára szerint a gyalogos vándortáborok közül a Bakonyban, a Mecsekben és a Börzsönyben található útvonalak a legnépszerűbbek. Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz) vándortábor projektvezetője kifejtette, hogy a kerékpáros útvonalaknál a Balaton-Felvidék az egyik legnépszerűbb, idén pedig arra számít, hogy a Gerecse, Vértes, Velencei-tó környékén futó útvonalakra is sokan jelentkeznek. Storcz Botond, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szakágvezetője a vízi vándortáborok népszerű helyszínei közül a Szigetközt említette. Kiss István Didák, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak irodavezetője elmondta, a zarándok vándortáborokba a katolikus vallású diákok mellett más felekezetű diákok is jelentkezhetnek.

A kormánybiztos szerint idén is arra törekszenek, hogy a gyerekek számára a vándortáborokban eltöltött egy hét legyen az év legzöldebb hete, így odafigyelnek a környezettudatosságra, a fenntarthatóságra, például, hogy a gyerekek minél kevesebb műanyagot használjanak. Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda idén már ötödik alkalommal szervezi meg a vándortáborokat, partnerségben az OEE-vel, a Maketusz-szal, az MKKSZ-szel, valamint a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájával.